NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Rejtélyes körülmények között meghalt egy ukrán kamionos Nagykanizsán

Társa sem mentőt, sem rendőrt nem hívott.

Bűnügyi felügyelet alá került egy ukrán kamionsofőr, miután társa ismeretlen körülmények között meghalt, amíg a pihenőidejüket töltötték Nagykanizsán - mondta el a Zala Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-nek.

Pirger Csaba a Zalai Hírlap pénteki információját megerősítve közölte: a két ukrán sofőr a múlt hét végén pihenőidejét töltötte egy nagykanizsai telephelyen. Az egyik férfi egyelőre tisztázatlan körülmények között járművének fülkéjéből a földre került, feje és gerince megsérült, és meghalt.

A másik jármű vezetője többször körüljárta földön fekvő kollégáját, de állítása szerint azt gondolta, hogy csak alszik, ezért sem rendőrt, sem mentőt nem hívott.

Jelenleg segítségnyújtás elmulasztása miatt folyik nyomozás a 37 éves ukrán sofőr ellen. A férfi ezért nem hagyhatja el az országot, a magyarországi telephellyel rendelkező munkáltatója által biztosított budapesti lakásban kell tartózkodnia - tette hozzá az ügyészségi szóvivő.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

belabo: *z*k *z *l*t n*gyd*lg**. ...
Vajon mondhat egy baloldali politikus beszédet egy trianoni kiállítás megnyitóján?
salfai: *d* k*ll*n* f*gy*ln*, m*rt m*st m*n*m*l*s k*l*nbs*gg*l *gy*n, d*...
Kissé nehezen, de győzött a Haladás a Szolnok ellen
polgartars: *kk*r l*h*t *l*bbr* l*pn*, h* * k*d*rc *k**t k**l*mz* *z *mb*r. ...
Meghalt Kóbor János, az Omega együttes frontembere
Kubota: L*t*m * s*t*t s*r*g *j*bb t*gg*l b*v*lt. V*l*d!...
Páncélozott harcjárművek bukkantak fel az M86-oson
lojalista: N*h*z l*nn* * k*k*r*c*n t*rd*ln* k*tt* m*t*r f*l*tt* m*g*ss*gb*n...
Egy baleset és a gyenge közvilágítás miatt ugrott össze az országgyűlési képviselő és Körmend polgármestere