NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Covid 19

Reagált az AstraZeneca a magyar, trombózisos esetekre

Az AstraZeneca most állásfoglalást tett közzé a magyarországi vérrögképződéses esetekkel kapcsolatban.

A 444.hu-nak nyilatkozott

05.05. 11:00

Két magyar nő is mélyvénás trombózist kapott az AstraZeneca oltás után

/ covid 19 5 hsz. /
Április 6-án oltották mindkettőt, pár nappal később mélyvénás trombózisuk lett.
két magyar nő, akik arról számoltak be, hogy az AstraZeneca oltás után néhány nappal mélyvénás trombózis jelentkezett náluk. Erre reagált a gyógyszergyártó.

Az AstraZeneca állásfoglalása:

„Konkrét esetekkel kapcsolatban részletes orvosi információk hiányában nem áll módunkban nyilatkozni. Kérjük az érintetteket, hogy minden esetben tegyék meg a mellékhatásokkal kapcsolatos bejelentést a hatóság vagy vállalatunk elérhetőségein, melyet követően minden egyes eset részletesen kivizsgálásra kerül.

Általánosságban azonban fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az utóbbi hetekben több esetben jelentek meg a hazai sajtóban olyan beszámolók, melyek az AstraZeneca COVID vakcinával összefüggésben említettek trombózisos (vérrögösödéssel járó) eseteket. A véralvadási zavarokkal kapcsolatosan több nemzetközi és nemzeti hatóság is mélyreható és részletes vizsgálatot folytatott, ezért fontosnak tartjuk, hogy a megállapítások egyértelműek legyenek.

Az Európai Gyógyszerügynökség (European Medicine Agency, EMA) gyógyszerbiztonsági felügyelő bizottsága a vizsgálat során megállapította, hogy nem mutatható ki az AstraZeneca vakcinához köthető kockázat a vérrögképződéssel (tromboembóliás esemény) kapcsolatban általánosságban. Ide tartoznak azok a beszámolók, melyek pl. mélyvénás alsó végtagi trombózisról szólnak. Ez a betegség igen gyakori (évente 1000 lakosonként 1-2 eset fordul elő), igazolt kockázati tényezői pl. a dohányzás és a fogamzásgátló tabletták használata. A nemzetközi mellékhatás-bejelentési adatbázisok áttekintése után a hatóság megállapította, hogy nem állapítható meg fokozott kockázat az AstraZeneca vakcina alkalmazása mellett (az észlelt gyakoriság megegyezik a nem oltott lakosságban észlelt esetekével, s hasonló értékek figyelhetők meg minden COVID-19 vakcina esetében).

A hatóság vizsgálata ugyanakkor valószínűsíti az összefüggést egy, az előzőekben leírt betegségtől teljesen eltérő, más mechanizmus alapján kialakuló, de nagyon ritka (100.000-250.000 oltásra 1 eset gyakoriságú) alacsony vérlemezkeszám mellett kialakuló speciális trombózisos eseménnyel kapcsolatban. Ugyanakkor egyik hatóság sem azonosított speciális kockázati tényezőket (mint pl. nem, életkor) vagy körülírható okot ezekkel a kivételesen ritka eseményekkel összefüggésben. Ezzel együtt lehetségesnek látják az összefüggést a vakcina alkalmazásával, ennek megfelelően a továbbiakban - igen ritka mellékhatásként - feltüntetésre kerülnek az alkalmazási előírásban.

Általánosságban valamennyi hatóság megerősítette, hogy a vakcina kifejezetten hatékony a COVID-19 betegség minden súlyossági formájának megelőzésében, s hogy a vakcina előnyei messzemenően meghaladják az esetleges kockázatokat.

Az AstraZeneca továbbra is aktívan együttműködik a hatóságokkal, az előírásokat teljesíti, s már dolgozik azon, hogy részletesen kivizsgálja az egyes konkrét eseteket, az előfordulási gyakoriságot és ezeknek a rendkívül ritka eseteknek a mechanizmusát.”

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : *kk*r l*nn* *g*z*d, h* *gy*bk*nt (*rb*n t*rv*ny*l*g) b*zt*s*tv* ...
Ungár Péter: „Egy országban élünk mi homoszexuálisok a homofóbokkal, ne egymást bántsuk”
miki1950 : * k*v*t*l*k *gy*k*, h*gy *gy*t*rt*k. V*l*b*n, n*m v*l*tl*n*l r*...
Zacher továbbra is hordja a maszkot
miki1950 : S**tn*k *n, h* n*m l*nn* r*g*sztr*c**h*z k*tv*. *gy s*jn* t*rgyt...
Sietni kell az oltásokkal: augusztusra végigfertőzi Európát a delta mutáns
miki1950 : M*nd*gy k* v*tt* m*g, l*ny*g, h*gy *j*ts* f*l m**l*bb *s m*k*dt*...
Az ország egyik leggazdagabb embere vette meg a Savaria Szállót
miki1950 : M*jdn*m s*k*r*lt v*g*gn*zn*m * k*zv*t*t*st, *s * l*t*tt*k *l*pj*...
Új cég buszai járnak majd Szombathelyen, összevonták az Agorát és a Médiaközpontot, mehet a stadion államosítása