NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Raskó György: A Fidesz irányítja és finanszírozza az LMP-t

Az ellenzéknek ki kellene vonulnia az országgyűlésből - mondta.

Már 2010-ben, amikor az Lehet Más először jutott az Országgyűlésbe, hallani lehetett, hogy Orbán körei finanszírozzák a pártot. Egy nagyvállalkozó mesélte, annak idején igen magas helyről kérték meg, hogy segítse az LMP-t a kopogtatócédula-gyűjtésben. Amit pedig a most tavaszi választási kampányban művelt ez a társaság, nyilvánvalóvá tette, kinek tartozik elszámolással

- mondta a 24.hu-nak adott interjújában Raskó György, az MDF egykori politikusa.

Raskó szerint a kétharmad megakadályozásához elég lett volna, ha az LMP visszalép néhány fővárosi kerületben, ez azonban nem történt meg. Az üzletember határozottan az LMP-t tette felelőssé a Fidesz harmadik kétharmadáért.

Raskó arról is beszélt, hogy szerinte az ellenzéknek ki kellene vonulnia a parlamentből, mert a jelenlétüknek semmi értelme és haszna sincsen, ráadásul csak legitimálják a Fidesznek a jogállam lebontása érdekében tett intézkedésit. A kivonulásra legalább egy kicsit felkapnák a fejüket az emberek, leomlanának a demokrácia megmaradt díszletei, és valamikor évek múlva talán ebből a csöndből jelentkezik majd egy új ellenzéki erő, ami képes lesz egységbe tömöríteni maga mögött a választókat és legyőzni a Fideszt.

Raskó szerint ebben a csoportban a nyilasokon és az ultraliberálisokon kívül mindenkinek helye lesz, és az oktatást, valamint a szegények megsegítését kell a politikájuk középpontjába állítani.

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

namsub: H*szt*r**k*lt*n*k t*t*l*l*m *zt * b*lf*szt *m*ly*k * k*v*d t*m*j...
Pfizer és Moderna: a vártnál több a szívizomgyulladás a fiatal férfiaknál
iszek: M*jd * p*kh*s* m*gm*ndj* * fr*nk*t. M*nd*n m*gy*r*k k*pcs*k- d*k...
Válaszolt az ír nagykövetség Orbánnak
kezdem: ***....j*g*s *m*t *rsz.......
Válaszolt az ír nagykövetség Orbánnak
lolka: *tt n*m * t*rd*l*sr*l v*n sz*. "M*nd*nk*' *gy f*j*z* k*...
Válaszolt az ír nagykövetség Orbánnak
Kari: N*m k*ll n*k*k * m*gy*r t*r*st* n*. :D ...
Ausztria feladja a leckét a nyaralni vágyóknak