NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

A Rapülők berúgta a PR-motort - Sebestyén Balázzsal zúg a Volga

A Pakatyukát(?) pedig zabálja a magyar retróban tocsogó magyar közönség.

A zenei kívánságműsoron edződött rádiós műsorvezetői énem most már semmin nem lepődik meg. A magyar zenei kultúra valahol elveszett az EDDA - Delta - Wolf Kati Bermuda-háromszögben, és azóta sem akar onnan kitalálni.

A volt elmúlt, jöjjenek az újak - valahogy ezt az elvet még mindig nem sikerült a magyar embernek magáévá tenni. Itt még mindig a Csak a szívemet án t kell lejátszani, továbbra is csak a Részegen ki visz majd haza a legpoénosabb, és a Nyolc óra munka az, amivel felsóhajt a munkában megfáradt magyar melós.

Előre sejthető volt, hogy a jövő február 25-re meghirdetett Rapülők 25 éves jubileumi koncert olyan néphisztit fog kiváltani, mint a JOY-napok fizetésnapkor. Igazából nincs is ezen semmi meglepő, hiszen a Rapülők a '90-es évek meghatározó magyar zenekara(?) volt, még akkor is, ha Geszti Péter már akkor sem alkotott semmi eredetit. Csupán azt csinálta, hogy fogott nagyon menő külföldi slágereket, majd jópofáskodó magyar szövegeket biggyesztett rá. A Rapülők egyszerre volt önmaga paródiája és egy hihetetlenül sikeres (pénzügyileg mindenképp) zenei vállalkozása.

Az meg pláne garantálja a jegyeladásokat, hogy akik a '90-es években voltak tinik és megbacultak a Rapülőkért, azok mostanra már a 30-as, 40-es éveiket tapossák, így pont azt a fizetőképes réteget alkotják, akik nem fognak spórolni, csak, hogy újra átéljék a felhőtlen általános iskolai éveket.

De Geszti nagyon jó reklámszakember, még akkor is, ha a zenében tényleg eddig csak és kizárólag schmittelt mindent, amivel a slágerlisták csúcsára tudott lépni, akár Rapülős, akár Jazz meg Az, akár Gringo Sztáros időkről is legyen szó.

Szóval azért biztos, ami biztos, most kivetett magából egy nosztalgia mash-upnak látszó kőkemény reklámfilmet. Amiben - reklám szempontból - több jó húzás is van:

  • Tóth Gabi és Tóth Vera, akik megkérdőjelezhetetlenül az ország legjobb énekesnői
  • Két és fél percbe sűrített öt Rapülők sláger, így kapásból kapja a tömény nosztalgiát a rajongó
  • A Morning Show három műsorvezetője, hiszen most a megszűnés miatt úgyis mindenki róluk beszél
  • A többit pedig most az olvasókra bízzuk, hogy mondjanak ítéletet a Rapülők friss száma, illetve reklámsportja fölött. (Azt egyébként fontos még hozzátenni és kihangsúlyozni, hogy bár a klip két nap alatt közel 75 ezer klikket hozott, a kommentek le vannak tiltva a youtube videó alatt.)

    Szavazás: Akkor most mi is ez a Pakatyuka?

    Hozzászólások (0)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    Katka: N*v n*lk*l gy*l*zk*dn*, gy*v* *mb*r v*gy!...
    Még egyszer a kompenzációról - Melyik város mennyi pénzt kapott?
    Katka: *j b*nd*, n* d*m*lj h*ly*s*g*t! T* f*g*dt*l m*r b* m*n*k*lt*t?...
    Eladja a Kolozsvár utcai sporttelepet a szombathelyi önkormányzat
    godemperor: * v*m*lj*r*s *d*p*ntj* sz*m*t, t*h*t h**b* r*nd*lt*d m*g m*st, h...
    Kínából rendelne? Júliustól mindenképpen adót kell fizetnie utána
    Katka: *s*tl*g *g*ny*ss*g n*m j*h*t sz*m*t*sb* * m*gy*r *mb*rn*k?...
    Vas megyében is alig győzik kiszedni a dzsuvát a vízből
    mihu68: T*lj*s*n *g*z*t b*sz*lsz. D* *z*kn*k *z *gy m*s*tt*kn*k k*r m*nd...
    Hűlt helyük a szombathelyi járdarepedésekbe ültetett virágoknak