NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Könnyű

Quadrille Táncfesztivál negyedszer – Táncba vitt fiatalok

Kilenc ország ötvenöt városában perdültek egy időben táncra fiatalok a legismertebb tereken. Magyarországon egyedül Szombathely csatlakozott az akcióhoz. Pontban péntek délben polgármesteri füttyszóra 372 szombathelyi középiskolás járta a négyes táncot Johann Strauss: Denevér című zenéjére.

A nyugat.hu a kezdetektől nyomon kíséri a táncparádét, hiszen már a legelső, 2005-ös fellépésről is bőséges képanyaggal szolgáltunk

2005.05.21. 23:16

Táncparádé Szombathely Fő terén

/ közélet gal. /
Fergeteges hangulat, lelkes diákok és tapsolni tudó közönség fogadott minket. Ilyet sem látni minden nap Szombathelyen.
, hiszen abban részletesen összefoglaltuk, miről is szól a Matura Parádé.

Quadrille Táncfesztivál 2008
fotó: tm

– Tizenegy középiskola diákjai összesen 93 négyes csoportot alkottak. Sajnos, nem mindenhonnan a végzősök érkeztek, mert bár Szlovéniában ilyenkorra már végeznek az érettségizők, nálunk még a közepében vannak a vizsgáknak. A tánc azonban egyértelműen a végzősöknek szól. A közel kétszer 200 diák három alkalommal tanulta be a tánclépéseket. Voltak, akik kezdetben ódzkodtak, de a végére ők is belerázódtak.

– Fantasztikus volt a hangulat a Fő téren! – mondta a nyugat.hu-nak Rimányi Judit táncpedagógus – és ezt mi is csak megerősíteni tudjuk. Bár fiúkból ezúttal is kevesebb akadt.

Quadrille Táncfesztivál 2008
fotó: tm

A tavalyi narancs-zöld

2007.05.18. 23:09

Narancs-zöld táncparádé, nem csak a rekordért

/ közélet /
Pont délben a polgármester jelére megindult a látványos és vidám tánc. Ugyan nem tartott sokáig, de a fiatalok ráadást is adtak.
után az idén zöld-rózsaszín pólók és citromsárga esernyők gondoskodtak arról, hogy egy pillanatra se szürküljön be az esemény. Ehhez jöttek még a szintén rikító narancssárga pólós rádiósok és az egész teret beragyogó napsütés.

Az eredeti francia négyes leegyszerűsített, balettmentesített változatát adták elő a diákok. Amikor a polgármester a tánc befejeztével bejelentette, hogy repetára van szükség, a táncosok megtapsolták, és újból nekifogtak.

Közönségből sem volt hiány, büszke szülők, barátok és színre-hangra gyülekező járókelők nézték végig a két bemutatót. „Ti vagytok a legjobbak” mondta a polgármester, amit a fiatalok újabb üdvrivalgással nyugtáztak.

Quadrille Táncfesztivál 2008
fotó: tm

Számunkra rejtély, vajon miért Szombathely csatlakozott egyedüliként a fesztiválhoz és Guinness-csúcstartó rendezvényhez? Az itteni középiskolásokon ugyanis nyoma sem volt annak, hogy kényszerből tipegnének a téren, sőt, éppen ellenkezőleg, lelkesen buliztak.

De elég a szavakból, jöjjenek a képek. Érdemes belenézni a korábbi fotókba is, hiszen még a „régi” Fő téren kezdődött a Matura Parádé a tánc hazai fővárosában, Szombathelyen.

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

jokkmokk: Ny*lv*n * B v*lt*z*t j*tsz*k cs*k...
Új tulajdonosa lesz a Haladás futballcsapatnak, Homlok Zsolt a kapuk előtt
polgartars: N*m *rb*n * b*t*g, h*n*m *z*k, *k*k h*szn*k n*k*. *nn*k * b*r*h...
Hadházy: Orbán szülőfalujába a kisvasút mellé 1,5 milliárdért építenek hatalmas hidat
kertecske: *s m*t v*sz*t*tt * v*r*s,l*k*s**n*k *l*tm*n*s*g*b*n, *z *mb*r*k ...
Porfogónak akarja használni a Falco gyár az idén megvásárolt Kolozsvár utcai sporttelepet
kertecske: *z m*g*nt *gy sz*p m*s*. N*m *s t*d*m, h*gy m*r* j*, h*sz*n h*ss...
Porfogónak akarja használni a Falco gyár az idén megvásárolt Kolozsvár utcai sporttelepet
Mammamia: H* *z *v*t *lv*nn*k *kk*r m*g n*gy*n s*k *mb*r*t *l k*ll*n* v*nn...
Elvenné Lendvai Ildikó nyugdíját a Mi Hazánk