NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Nyugdíjba megy Pintér Sándor, Kocsis Máté lehet az új belügyminiszter

Gulyás Gergelyből külügyminiszter lehet, ha győz a Fidesz.

Nagy valószínűséggel nyugdíjba vonul a 2018-as választások után az idén 70. életévét betöltő Pintér Sándor belügyminiszter – értesült a Magyar Nemzet több egymástól független forrásból. Pintér önéletrajza szerint gépkocsivezetőként kezdett a belügynél, később budapesti, majd országos rendőrfőkapitány, majd mindhárom Orbán-kormányban belügyminiszter lett. Idén tölti be a 70. évét.

Pintér Sándor belügyminiszter a kibővített tompai tranzitzóna átadásán
fotó: Hajdú D. András

Helyére Kocsis Máté, jelenlegi józsefvárosi polgármester az esélyes, persze, mindehhez az kell, hogy a Fidesz nyerjen a tavaszi választásokon.

Kocsis Máté
fotó:

Lázár Jánosról már korábban megírtuk

2017.09.08. 16:08

Lázár János távozna a kormányból

/ hírek /
Inkább a választókerületét választaná.
, hogy a következő ciklusban nem vállalna kormánypozíciót, inkább hazamenne Hódmezővásárhelyre. Az MN értesülései szerint a választás után a kelet-magyarországi térség föllendítéséért, az elnéptelenedő kistelepülések helyzetének javításáért felelős pozíciót kaphat.

Lázár János
fotó: Nyugat.hu

Lázár helyét a Miniszterelnökség élén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter veheti át. Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője reménykedhet a külügyminiszteri kinevezésben. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is távozik, lehetséges utódját még nem nevezték meg.

Gulyás Gergely
fotó: MTI

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

lolka: *zz*l *n *s t*szt*b*n v*gy*k. H* *zt n*zz*k, n*m s*k*r*lt k*v*t...
Úgy néz ki, befellegzett az egyik híres Vas megyei pékségnek
miki1950 : *hh*z * t*m*h*z k*pcs*l*d**n m*gj*l*nt K*r*ny* Gy*rgy t*ll*b*l *...
Magyarország kilép az Unióból vagy Orbán elbukik? Mi lehet a vége az EU-val folytatott harcnak?
rheingold1926: L*m l*m, m*g*nt b*b*z*ny*s*d*k, h*gy * pl*k*t*kh*z *s *gy k*ll n...
Ujjlenyomatot vett a rendőrség egy átragasztott kormányzati plakátról Pécsen
rheingold1926: R*p*l * P*g*z*s, k* t*dj* h*l *ll m*g, s k*t h*l, k*t m*k*r t*g...
Magyarország kilép az Unióból vagy Orbán elbukik? Mi lehet a vége az EU-val folytatott harcnak?
lalika: H* * n*p b*l*d*gl*k *s,*kk*r *s * f*gj* m*gm*nd*n* k* k*ph*t *s ...
Magyarország elbukta a Norvég Alap 77 milliárdját