NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Covid 19

A Pfizer vakcinájából egy is elég lehet a teljes védettséghez?

Ez elég sok mindent átírhat.

Kanadai és izraeli kutatók is arról számolnak be, hogy a Pfizer és a BioNTech közösen fejlesztett vakcinájából egy dózis is elég lehet. Jelenleg ugyanis a hivatalos adagolás szerint két oltás szükséges, melyeket 21 nap különbséggel kell beadni, ezek pedig együttesen 95%-os védelmet nyújtanak – írja a Reuters.

Az izraeli Sheba Medical Center kutatása szerint azonban már az első adag oltóanyag beadása is kellően hatékony a koronavírus ellen. Januárban ugyanis 7214 dolgozójuk kapta meg az első oltását, a hatékonyság pedig 85%-os volt.

Kiemelik ugyanakkor, hogy nagyrészt fiatal és egészséges emberekről van szó, viszont érdemesnek tartják megjegyezni azt is, hogy a kutatást akkor végezték, amikor rendkívül megemelkedett a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma Izraelben, tehát elég nagy esély volt a fertőzésre.

fotó: MTI/Kovács Tamás

Az izraeli kutatás eredménye azért is érdekes, mert alig egy nappal korábban hoztak nyilvánosságra hasonló adatokat kanadai kutatók. Elemzésük szerint az első vakcina 92,6%-os hatékonyságú, így azt javasolják, hogy csúsztassák a második dózis beadásának időpontját, ha pedig ezt megfogadják még több embert be tudnak oltani.

Mielőtt azonban kőbe lehetne vésni, hogy egyetlen vakcina is elég a teljes védettséghez, hangsúlyozták, hogy további kutatások szükségesek. Nem tudni ugyanis, hogy egy dózis milyen hosszú időre nyújt védettséget, de a jelenlegi kutatásokból az derül ki, hogy a második vakcina nem sokkal emeli a védettségi szintet.

A Pfizer mindenesetre a kanadai és izraeli kutatási eredményekre reagálva elmondta, hogy még nem vizsgáltak ilyen alternatív megoldásokat, a döntést pedig a gyógyszerügynökségek hozzák meg ezzel kapcsolatban.

Hozzászólások (11)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

rheingold1926: Ny*g*dj*n b*k*b*n!...
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
fgzb: *gy*t*rt*k. +1. H* *lv*s** *l*f*z*t*k*t *k*rn*k, *kk*r *z*n v*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
kovacsg: *gy*t*rt*k * h*zz*sz*l*k n*gy r*sz*v*l. * ny*g*t.h* l*ss*n *ly*n...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
pokelll33: R*st *n P**c*!...
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
Paulus_Maior: N*m l*t*m *rt*lm*t! - K*rny*z*t*mb*n sz*nt* m*nd*nk* r*g*sztr*...
Ismert emberek buzdítanak oltakozásra az új állami kampányban