NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Esőben és aluljáróban tüntettek Szombathelyen az oktatás szétverése ellen

150-160 résztvevő, huzatos, hideg aluljáró, két beszéd, séta az esőben a Klik irodához. Méltóságteljes és csendes volt a demonstráció.

Mi is meglepődtünk, amikor a Borostyánkő áruház előtt öt órára olyan 120 ember gyűlt össze, sokan az esőben állva várakoztak. Korábban a szervezők sokáig tanakodtak, hiszen az eredeti terv szerint fáklyákkal vonultak volna fel a városházáig, ott lettek volna a beszédek, aztán a Kossuth utcában lévő KLIK irodánál fejeződött volna be a demonstráció.

Meglepően sokan voltak

De miután kiderült, hogy nem csak pár embert érdekel az ügy, némi egyeztetés után a közeli aluljáróba vonultak, ahol még jó néhányan csatlakoztak is a tömeghez. Voltak ötletes transzparensek, ezeket galériánkban láthatják.

Szombathelyi tüntetés a kormány oktatáspolitikája ellen
fotó: Vágvölgyi Bálint

Koroknyai Sándor, a Szolidaritás szombathelyi koordinátora, szervező szólalt fel először. Látszott, hogy ez szinte spontán demonstráció, egy kicsi, hordozható erősítő volt csupán, nem állt pénz mögöttük. Koroknyai röviden beszélt, a lényeg, hogy az állam feladata az oktatás működtetése és nem lezüllesztése, hogy gondolatok nélküli, lebutított robotok helyett felelősségteljes állampolgárokat adjon a társadalomnak.

fotó: Vágvölgyi Bálint

Mitra-Károlyi Mária, a Pedagógusok Szakszervezete Vas megyei elnöke hosszabban beszélt. Felidézte, hogy 2011. óta többször is átszervezték az oktatási rendszert, 2013-ban az állam alá rendelték azt és létrehozták a KLIK-et, 2015-ben a szakképző iskolákat a nemzetgazdasági minisztérium alá rendelték.

Szembesíteni akarják az ország vezetőt az állapotokkal

Már az elején látni lehetett, hogy a rendszer alulfinanszírozott, mára kézzelfoghatóvá vált, hogy ez így alkalmatlan az iskolák működtetésére. A pedagógusok számára rengeteg többletmunkát írtak elő, amihez nem társítottak több bért, ma már sokaknak nincs idejük felkészülni az órákra.

fotó: Vágvölgyi Bálint

A tanulók terhei is nőttek, sokkal több kötelez órájuk van, napi testneveléssel, énekórával, futballoktatással terhelik őket, miközben minimális az informatikai képzés és az idegennyelv-oktatás. Megnyirbálták az igazgatói jogköröket, mindent központilag akarnak irányítani.

fotó: Vágvölgyi Bálint

A szakszervezeti elnök kijelentette, a tüntetés célja, hogy szembesítsék az állapotokkal az országos vezetőket, erről levelet is írtak a miniszterelnöknek. A szakszervezet decemberi kongresszusán határozat is hozott, itt megfogalmazták azokat az intézkedéseket, amelyek nem tűrnek halasztást - mondta.

Eljött az idő

Ennek lényege, hogy a rendszer teljes újragondolását és radikális változtatásokat követelnek. Bejelentette, hogy február 13-án 16 órától országos tüntetést tart a szakszervezet sztrájkbizottsága. Eljött az idő - fejezte be.

fotó: Vágvölgyi Bálint

Aztán kiderült, hogy lett volna még egy felszólaló, egy középiskolás diák, de hiába keresték nem volt jelen. Közben kevesebben is lettek, az aluljáróban nem esett, de a huzat hideg volt és nyirkos. A megmaradt mintegy száz tüntető az esőben rendre kialvó fáklyákkal végigsétált a Fő téren, a KLIK épületénél, a Kossuth utcában elhelyezték a Szolidaritás és a szakszervezet figyelmeztető szalagjait.

fotó: Vágvölgyi Bálint

Korábban írtuk:

18.00: Véget értek a beszédek - az aluljáróból átvonulnak a tüntetők a szombathelyi tankerülethez

Lent az aluljáróban ketten is szónokoltak. (Rövidesen részletesen beszámolunk arról, mi minden hangzott el...) Lassan aztán megindul a tömeg, gyalogosan az esőben a Kossuth utca felé, a célállomás a tankerület nemrégiben felújított székháza. Ott tűzik majd ki az egyik szakszervezet zászlaját. A tömeghez van aki szülőként, pártszimpátiától függetlenül csatlakozott, mert meséli, tényleg aggódik a magyar oktatás állapota miatt. Látva a leterhelt és rosszkedvű pedagógusokat, a pocsék tankönyveket, a poroszos, bemerevedett oktatási módszereket, amivel a gyerekeit manapság országszerte oktatják.


17.20: Már 150-200 lehetnek, levonultak az aluljáróba

Még nem kezdődött el, de annyi az új hír, hogy a tömeg az aluljáróból elvonul majd a KLIK Kossuth utcai épületéig. Ha esik, ha fúj...

Lent az aluljáróban gyülekeznek - a szombathelyi tüntetésről
fotó: VB

17.02: Gyülekeznek a tüntetők Borostyánkő Áruháznál

A tüntetés fél hatkor kezdődik, de tudósítónk a helyszínről jelenti, hogy hiába a zord eső, közel 100-120-an eljöttek, és itt várakoznak a Borostyánkő Áruház előtti placcon. A tömegben észrevettük a Fidelitas helyi elnökét is:)

Szombathelyen is százak szolidaritanak a miskolci ezrekkel
fotó: VB

16.50: Esőben is tüntetnek az oktatás szétverése ellen Szombathelyen

Napok óta szervezik az ország több városában a demonstrációt, amivel a közoktatás szétverése ellen tiltakozó pedagógusokat

2016.02.01. 21:09

Már 11 vasi iskola csatlakozott a tiltakozó miskolci tantestülethez

/ közélet /
Már 487 támogató csoport és közel 27 ezer magánszemély támogatja a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyilatkozatát.
akarják támogatni. A korménypárti sajtó meg is támadta a pedagógusokat és a tüntetészzervezőket, azt állítva, hogy Soros György és a liberálisok állnak mögöttük, és őket csak kihasználják.

Szombathelyen fáklyás felvonulást terveztek

2016.02.02. 11:44

Szerdán fáklyákkal tiltakoznak Szombathelyen az oktatás lezüllesztése ellen

/ közélet 18 hsz. /
Szerda délután öt órakor indul a menet a Borostyánkő áruháztól.
, a Borostyánkő áruháztól a városházáig, majd a KLIK Kossuth utcai irodájáig. Az időjárás azonban közbeszólt, órák óta szakad az eső. Felhívtuk az egyik szervezőt, Koroknyai Sándort, aki azt mondta, a demonstrációt az eső ellenére is megtartják.

A felvonulást valószínűleg elhalasztják, most egyeztetnek a rendőrséggel, hogy a demonstrációt a piac melletti aluljáróban tarthassák meg. Nemsokára a helyszínről jelentkezünk.

Hozzászólások (40)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : P*rsz* h*gy *z *r*sz*k n*m *sm*r*k *l. M*rt h* m*gt*nn*k (b*rm*l...
Találat ért több kőolajfinomítót Szíriában, halottak is vannak
miki1950 : H* *rt*lm*s*n *rt*l v*ln*, *kk*r *rt*n*m *s, h*gy m*t *k*rt*l k*...
Dobrev Klára: Az első számú ambícióm az, hogy 2022-ben győzzük le a Fideszt
miki1950 : *m*g cs*k * k*p*k*t n*z*g*t*d, *tt *s m*r*dsz, *nn*k * sz*ntj*n....
Dobrev Klára: Az első számú ambícióm az, hogy 2022-ben győzzük le a Fideszt
miki1950 : M*r m*g*nt l*k*tt v*gy.. M*ndt*? N*m! C*f*lt*! M*gt*n*lsz v*...
Markus Söder: "egyszerűen nincs többé barátságos párt-lakóközösség" a Fidesszel
miki1950 : *gy*t*rt*k *rb*nn*l. H* * k*t *s f*lm*ll**sz*r r*g*sztr*l * s*j...
Orbán májusra négy és félmillió beoltott embert ígér