NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Jelentem

Nem gyakran látni ilyen monstrumot a magyar légtérben

A Brit Királyi Légierő teherszállítója gyakorlatozik éppen Pápa környékén.

Ahogy arról lapunk is beszámolt,

10.06. 10:58

Katonai helikopterek és harcászati repülők szállták meg a Dunántúl légterét

/ tech 7 hsz. /
Pánikra azonban semmi ok, csak kiképzésről van szó. Olvasónk fotókat is készített
katonai helikopterek és harcászati repülők szállták meg a Dunántúl légterét. Olvasónknak, Lampért Gábornak pedig most sikerült megörökítenie egy ritka vendéget Pápán.

A Brit Királyi Légierő C-17 Globemaster III teherszállító repülőgépéről tudott készíteni néhány képet, miközben az éppen délutáni gyakorlórepülését teljesítette Pápa és környéke légterében.

fotó: Lampért Gábor

A monstrum egyébként hétfőn este érkezett meg a pápai Magyar Honvédség Bázisrepülőtérre. Kedden éjszaka is volt gyakorlórepülése, ezt pedig mutatta a Flightradar24 is, illetve olvasónk helyi lakosként maga is hallotta.

fotó: Lampért Gábor

Hozzászólások (7)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

godemperor: H**** b*zz! S*k f*g*lm*d v*n *z *g*szr*l, *sm*t b*b*z*ny*t*tt*d....
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében
Paulus_Maior: "Sz*v*m *ls* g*nd*l*tj*" *z v*lt, h*gy n*m t*dt*m, n*v*s...
Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről
godemperor: *zt b*sz*l*m m*r m**t*. *z*k k*mm*n*st*zn*k, *zt*n * F*d*szn*l n...
Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről
TheOldBarbers: F*l*s*g*d???? *jj b*tty*, *g*sz *d**g *z*rt v*lt*m v*l*d t*szt*l...
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében
interceptor: *h*gy T*r*czk** L*szl* *s *lm*ndt* m*r t*v*ly m*j*s* v*d**j*b*n ...
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében