NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

Átverte az áramszolgáltatót

Most vádat emeltek ellene.

A Szombathelyi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat  azzal a nővel szemben, aki a vád szerint az áramszolgáltató alkalmazottjának  megtévesztésével több, mint 3.400.000 forint kárt okozott a cégnek. A vád szerint a vádlott szombathelyi lakásán háromfázisú villamos fogyasztásmérő volt,  melynek állását az áramszolgáltató alkalmazottjának évente kellett volna leolvasni.  

A vádlott a leolvasást 2012. januárjától 2018. október végéig egyszer sem tette lehetővé,  hanem az ingatlan ajtajára a leolvasások idején egy papírt ragasztott ki, amire felírt egy  számsort, mintha az lenne a fogyasztásmérő állása. 

A vádlott azonban azért, hogy részére kevesebb áramdíjat számlázzanak, a fogyasztásmérő  valós állását egyszer sem tüntette fel a papíron, hanem arra a szükséges hat számjegy helyett  csupán az első öt számjegyet írta fel. A vádlott ezzel a magatartással megtévesztette az áramszolgáltató alkalmazottját és a  szolgáltatónak több mint 3.400.000 forint kárt okozott. 

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : N* h*ll*d, t* *zt*n n*m v*gy s*mm*. *nny*r* b*g*tt p*s*st m*r r...
Európai Bizottság: nyárig be kell oltani a felnőtt lakosság 70 százalékát
miki1950 : H* *gy*lt*l*n l*sz n*l* h*llg*t*. ...
Vidnyánszky Attila is indít osztályt jövőre az SZFE-n
miki1950 : *g*sz *gysz*r**n n*m t*d*m m*g*lln*, h*gy * f*lk*nfb*n f*lt*tt k...
Podcast Feiszt Györggyel: Miért nem tudják a szombathelyiek, hogy gazdag kultúrájú, nagy múltú városban élnek?
miki1950 : M*g j*, h*gy n*m *n d*nt*k b*rk* h*ly*tt *s! D* *tt*l m*g h* v*l...
„Nagyon szerencsétlen, amikor beleszól a politika” – Egy szombathelyi orvos a kínai vakcináról
miki1950 : *kk*r* h*ly*s*g*t *rt*l, h*gy cs*k r*v*d*n. * f*d*ss m*gt*lt*tt*...
Tiltakozik az ellenzéki szövetség a kormány „büntetőhadjárata” ellen