NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

Palkovics László egy újabb tesztpályát avatott Zalaegerszegen

Jó, ha tudunk róla.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) célja, hogy Magyarország 2030-ra a jelentős innovátorok közé tartozzon, csatlakozva az európai országok első harmadához - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Palkovics László a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központban tartott innovációs nap megnyitásaként a fejlesztési kiadások növeléséről, Magyarország folyamatos fejlődéséről és fényes jövőjéről is beszélt, de mi most a ZalaZone-ra koncentrálunk.

A miniszter a zalai tesztpálya és a hozzá kapcsolódó tudományos park jelentőségét hangsúlyozva például említést tett arról, hogy a létesítmény a világon elsőként nemcsak a hagyományos járművek tesztelési környezetét, hanem az automatizált járművek mérési lehetőségeit is biztosítja, sőt ma már a drónok vizsgálatának is a terepe.

Emlékeztetett arra, hogy itt épül meg 60 milliárd forintos beruházással a világ legmodernebbjének számító Lynx harci járművek gyártóüzeme, ahol a fejlesztésnek is lesz szerepe.

Ma avatták fel az egyetemi tesztpályát
fotó: MTI/Varga György

A ZalaZONE iránti érdeklődést mutatja, hogy már az első ütem átadásakor 150 multinacionális és hazai cég, kutatóközpont jelezte az érdeklődését, a Kutatási és Fejlesztési Központ épülete pedig mostanra már be is telt - jelezte az amúgy zalaegerszegi születésű Palkovics László.

Az innovációs nap keretében helyezték el - a meglévő és már megtelt kutatócentrum mellett - a győri Széchenyi István Egyetem új kutatóépületének alapját, amely 690 négyzetméteren két nagyobb laboratóriumnak ad majd otthon a jövő nyártól.

Az egyetemi előadó látványterve
fotó: MTI/Varga György

Ugyancsak a közelében rakták le a ZalaZONE 100 fős befogadóképességű - a Széchenyi mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet és a veszprémi Pannon Egyetemet kiszolgáló - egyetemi előadójának helyet biztosító épület alapkövét.

A rendezvények sorát gyarapította annak a 8500 négyzetméteres aszfaltfelületű egyetemi tesztpályának az avatása, amely hasonló pályaelemekkel rendelkezik, mint a készülő, de már több részében használatban lévő tesztpálya. A felsőoktatási kutatási-fejlesztési célok mellett ez a pálya arra is szolgál, hogy meghatározott időszakokban a szélesebb közönség is megismerkedhessen a műszaki és járműipari fejlesztésekkel.

Az egyetemi tesztpálya felülnézetből
fotó: MTI/Varga György

Az innovációs nap során útavatót is tartottak, a ZalaZONE főépületéhez vezető utat Michelberger Pál néhai műegyetemi professzorról, egyetemi rektorról, a Magyar Tudományos Akadémia egykori alelnökéről nevezték el.

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Katka: Cs*k n*m m*g*nt *z * h*b*s, *k* ny*lv*n*ss*gr* h*zt*? * f*c* *...
Súlyosan antiszemita cikk jelent meg az Origón
George Clooney: S*k *g*zs*g*t *rt. F*lyt*ss*!...
Demeter Szilárd visszavonja a publicisztikáját, és törli magát a Facebookról
Katka: G*nd*l*m n*g v*n m*r * zs*r*s *ll*s!...
Szájer József lemondott EP mandátumáról
Katka: N*m * g*nd*z*kh*z t*rt*z*m , *gy k*zv*tl*n*l t*d*m * h*lyz*t*t. ...
105 lakó és 49 gondozó kapta el a vírust egy soproni idősotthonban, 12-en meghaltak
emberfarkas: M*s m*st s*jt*m, m*ly*n "sz*ll*m*" t*v*k*nys*gr* *dj* m*...
Szájer József lemondott EP mandátumáról