NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Gazdaság

„Ausztriát ismét pályára kell állítani” – 50 milliárd euróra növelik a koronavírus miatti segélycsomag összegét az osztrákok

Kedden döntött erről a kabinet.

Sebastian Kurz kancellár közölte: három különböző segélycsomagról döntött az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek alkotta kormánykoalíció: egy 7,5 milliárd eurós mentőcsomagról, egy 5,2 milliárd eurós tehermentesítő csomagról, valamint egy 6,3 milliárd eurós beruházási csomagról.

„Ausztriát ismét pályára kell állítani” – mondta Gernot Blümel pénzügyminiszter. Hozzátette: a 19 milliárd euróval megnövelt, összesen 50 milliárd eurós segélycsomag a gazdasági világválság kedvezőtlen hatásaitól óvhatja meg az osztrák családokat és vállalkozásokat.

A vállalkozások megmentése érdekében csökkentik a forgalmi adót, a gasztronómia és a kultúra területén pedig egész évre kiterjesztik az állandó kiadásokra igényelhető támogatást.

A családok gyermekenként 360 euró kedvezményt kapnak, és az adóreform értelmében egy átlagos családnak évente akár ezer euró maradhat a zsebében. A befektetési csomag segítségével lehetőség van egyebek mellett a vállalkozás tőkéjének megerősítésére, környezetbarát beruházásokra, az oktatásban pedig a digitalizáció fejlesztésére.

Ausztriában 17 104-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma. Közülük 16 089-en időközben meggyógyultak. A fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában 52-vel növekedett, így 419 aktív beteget tartanak nyilván. Bécsben egy nap alatt 42, Alsó-Ausztriában tíz új fertőzöttet diagnosztizáltak.

Bécs 23. kerületében, Liesingben egy idősotthon tíz lakójának koronavírus-tesztje lett pozitív. Az intézményben korábban hatan hunytak el a koronavírus okozta szövődmények következtében. Az otthonban 268-an laknak; hét dolgozó számára házi karantént rendeltek el.

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

demokratikus_gumilovedek: H* b*z*rt *sk*l*k m*ll*tt *s m*r v*l*gv*g* ("*ssz**ml*s"...
"Orvosi értelemben ez egy katasztrófahelyzet, amiben most vagyunk"
kovacs_ugynok: V*l*szt*s*k *l*tt 1 *vv*l b*szt*tn* *z *n. *ll*nz*k*t *l*g kr*t*...
Miközben a Fidesz oltásellenességgel támadja a baloldalt, az ellenzéki szavazóknál magasabb az oltási kedv
iszek: *g*n,f*l*g *gy,h*gy * cs*l*dj* *gz*t*k*s h*ly*n ny*r*l(t) * f*n*...
Napi Szlávik: nyárra elérhető a nyájimmunitás
Peter1968: S*ngb*rd c. f*lm.......
"Orvosi értelemben ez egy katasztrófahelyzet, amiben most vagyunk"
Katka: N*gy*n sz*r*tn*k *ly*n *mb*rr*l sz*m*ly*s*n b*sz*ln* *k* l*j*tt ...
Zacher Gábor már nem számolja, naponta hány embert tesz lélegeztetőgépre