NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Oszlopot tarolt az ittas sofőr Szombathely határában

Kacsázott az úton, majd egy útszéli oszlopot kidöntve az árokba penderült egy Renault Szombathely határában. A sofőr kificamodott vállal is állította, hogy semmi baja.

Újabb oszlop dőlt ki a 86-os út Szombathelyt elkerülő szakaszán. Ezúttal egy ittas sofőr vesztette el uralmát járműve felett. A 30 év körüli férfi Csorna irányába tartott, amikor a szemtanúk szerint a belső sávban kacsázni kezdett, majd letért az útról és fékezés nélkül lámpaoszlopnak rohant. Ezután a kocsi megpördült és az árokba csapódott.

A sofőr elvesztette az eszméletét, a jobb hátsó ülésen feküdt, kicsavarodott pózban, mert nem volt bekötve. Hívtuk a mentőket. Mire kiértek a férfi magához tért és kimászott az autóból. Hiába mondtuk, hogy maradjon nyugton, mert lehet hogy súlyos sérülése van. Azt hajtogatta, hogy semmi baja, hagyjuk békén, haza akar menni. A mentőknek sem engedte megvizsgálni magát és nem éppen szalonképes szavakkal illette az orvost és a rendőröket

- mondta el a nyugat.hu-nak az egyik szemtanú, aki Körmend irányába tartott, amikor a baleset bekövetkezett.

Megúszta a sofőr - Klikk ide a galériához
fotó: Tánczos Mihály

E heti jótanácsunk

A vasszécsenyi sofőrt vérvételre vitték, az orvos a közepesen ittas rovatot jelölte be. Mint azt már megszokhatták Olvasóink, rendszeresen adunk olyan tanácsokat, amit nem kötelező alkalmazni, de megfontolandó lehet. Ezúttal arra hívnánk fel a figyelmet, hogy komoly pénzösszegeket takaríthat meg az, aki miután ittasan balesetet okozott nem próbál műszaki hibára (pl. fék- vagy kormányhibára) hivatkozni, ha valójában nem műszaki hiba okozta a balesetet. Ilyen esetben ugyanis igazságügyi szakértőt rendelnek ki és ha a vizsgálat megállapítja, hogy nem műszaki hiba játszott közre a balesetben, akkor a jogosítványától megfosztott sofőrnek a tekintélyes pénzbüntetés megfizetése mellett a szakértői költségeket is állnia kell. Nem csak elegánsabb elismerni, hogy bizony saját hibából következett be a baleset, de lényegesen olcsóbb is. Ez természetesen nem vonatkozik arra az esetre, ha valóban műszaki okból következik be egy karambol.

Frissítés 23:10

Az esti órákban egy Honda is összetört a város szélén, a Szent Imre herceg útján, ott viszont nem az ittasság, hanem a sebesség helytelen megválasztása okozott komoly kárt. A perenyei lakos által vezetett személygépkocsi Gencsapáti felől érkezett a városba, egy balra ívelő kanyarban megcsúszott, majd betonhídáteresznek ütközött, végül a vízelvezetőben állt meg, orral az úttest felé. A sofőr könnyű sérülést szenvedett.

A sebesség kifogott a sofőrön
fotó: Tárnai Tamás

Kapcsolódó

2010.03.30. 12:45

Meghalt a villanyoszlopnak csapódó Suzuki sofőrje (fotó, videó)

/ sokkoló gal. 10 hsz. /
A Suzuki Swift a 86-os szombathelyi elkerülőjén egy villanyoszlopnak csapódott, sofőrjét a tűzoltók vágták ki a roncsból.

2010.04.16. 16:05

Oszlopnak rohant BMW, busznak lökött Daewoo - Öt jármű törött egy időben a 11-es Huszár úton

/ sokkoló gal. 155 hsz. 1 kapcs. /
Két balesetben öt jármű sérült meg egy időben Szombathelyen, a 11-es Huszár úton. Videó a helyszínekről.

2008.12.07. 16:38

Oszlopot döntött és fejreállt a Clio

/ sokkoló gal. /
Eddig tisztázatlan okból letért a jobboldali útpadkára és villanyoszlopnak ütközött egy Renault Clio vasárnap délután, Szombathely határában. A jármű a karambol után fejre állt.

2007.09.08. 23:12

Gyorsulási verseny volt? - Kettészakadt a Honda a balesetben

/ könnyű /
Információi szerint a szétszakadt autó egy gyorsulási versenyben vett részt, amikor letért az útról és villanyoszlopnak csapódott.

2002.01.23. 01:00

"Alacsonyan szálló BMW"

/ könnyű /
így jellemezték a szemtanúk azt az autót, amelyik kedd délután csapódott lámpaoszlopnak a Paragvári úton. A sofőr csodás módon túlélte a balesetet.

Hozzászólások (73)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

TheOldBarbers: N*! M*st h*gy v*gr* * sz*rk*szt*s*g d*lg*z**n*k s*k*r*lt k*j*l*l...
Szabálytalan és kreatív parkolások Szombathelyen: a zöldirtás örök
iszek: H* M*rk*-Z*y,*z *ll*nz*k gy*z, H*dh*zy l*sz *z * *lsz*m*lt*t*s* ...
Hadházy: Orbán szülőfalujába a kisvasút mellé 1,5 milliárdért építenek hatalmas hidat
Kovács Jenő: 1. * V*s* *ng*tl*nf*jl*szt* Zrt-t 2021. j*l**s*b*n j*gy*zt*k b*....
Nem lesz licit, viheti a 800 milliós szombathelyi ingatlancsomagot az egyetlen állva maradt pályázó
jokkmokk: Ny*lv*n * B v*lt*z*t j*tsz*k cs*k...
Új tulajdonosa lesz a Haladás futballcsapatnak, Homlok Zsolt a kapuk előtt
polgartars: N*m *rb*n * b*t*g, h*n*m *z*k, *k*k h*szn*k n*k*. *nn*k * b*r*h...
Hadházy: Orbán szülőfalujába a kisvasút mellé 1,5 milliárdért építenek hatalmas hidat