NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Jelentem

Olvasói videó: Kutyát mentettek a szombathelyi Parkerdőnél

Olvasónk szerint nem etették, nem itatták az állatot, így leverték a lakatot.

Pénteken délután olvasói Facebook-videót kapott lapunk.

A mobiltelefonnal készült felvétel azt mutatja, hogy egy férfi és egy nő fűrésszel, fogóval és kalapáccsal lever egy lakatot egy kapuról, majd bemennek egy lakóépület rendezetlen és hulladékokkal teli kertébe, ahol kiszabadítanak egy bezárt kutyát.

A felvételhez tartozó szöveg szerint az állatot már 8 napja nem etették-itatták gazdái a szombathelyi Parkerdőben, akik eltűntek az utóbbi időben, ezért került sor a két nappal ezelőtt történt mentőakcióra.

Időközben a rendőrséghez és az állatvédőkhöz is fordultak, de eddig nem kaptak segítséget.

Telefonon felhívtuk a felvétel készítőit, akik megerősítették a történetet, illetve érdeklődésünkre elmondták: az ingatlan tulajdonosától – aki nem azonos a kutya gazdáival, akik csak használták a helyet – telefonon engedélyt kértek a lakat eltávolítására és a behatolásra.

Mindezt azért, mert az ő telkük a közelben található, és már nem tudták elnézni az állat szenvedését.

Lapunk az ügy kapcsán a Vas megyei rendőrséghez fordult.

Cser Zsófia sajtóreferens arról tájékoztatott, hogy rendőrök felvették a kapcsolatot a felvétel készítőjével. Egyelőre annyi tudható, hogy ő nem akar feljelentést tenni.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Szup: * p*lg*rm*st*r *s k*l*t*g*th*tn* *t*n*n*zn* * sz*nv*n*ln*k, m*g ...
Nincs rossz zene, csak kevés pia? A pénteki Szentivánéj zenei felhozatala próbára tette a füleinket
jeremias: M*jd j*v*r* * K*t*r* VB. *tt *zt*n l*h*t t*rd*p*ln* m*g sz*v*rv*...
A müncheni nem, de a frankfurti stadion szivárványszínű lesz a német-magyar meccs alatt
kisbodoccs: Sz*v*rv*ny*s? H*h*h*h*h*h* N*gy*n t*k*s*k *z*k * n*m*t*k! K*cs...
A müncheni nem, de a frankfurti stadion szivárványszínű lesz a német-magyar meccs alatt
Rőzsike : M*st *z k*m*ly? *z m*r t*bb m*nt v*cc. V*z* *z*k n*m ny*gsz*n*k....
Új, multifunkcionális sportcsarnok épülhet Körmenden
anatra: *z *gy f*k* n*ws l*v*g. ...
Szijjártó Péter: Globális fake news-kampány zajlik Magyarország ellen