NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Olasz rendőrkapitánynak adta ki magát, így hódított meg magyar nőket, aztán csalt ki tőlük pénzt

Hiszen ki tudna ellenállni egy dr. Marco Castellónak?!

Egy krimiíró se kívánhatna izgalmasabb, nem csak üres pénztárcákat, de összetört szíveket maga mögött hagyó sztorit annál az ügynél, ami miatt most eljárást indított a Zala Megyei Főügyészség. Egy szlovák állampolgárságú magyar férfi ellen emeltek vádat, aki magát olasz rendőrkapitánynak kiadva csalt ki pénzt Magyarországon megismert nőktől.

Az 54 éves szlovák férfi 2013-ban egy internetes társkereső oldalon ismerkedett, levelezett több nővel, akiknek dr. Marco Castello néven mutatkozott be, azt állítva, hogy magyarul beszélő olasz rendőrkapitány.

(A kép csak illusztráció)
fotó: maltatoday.com.mt

Első áldozata egy tapolcai nő volt, akivel három napot töltött el Hévízen, majd az utolsó napon a férfi - arra hivatkozva, hogy Olaszországban felejtette a bankkártyáját - 60 ezer forintot kért és kapott az asszonytól. A férfi később már nem volt elérhető, sőt egy ismeretlen arról értesítette a nőt, hogy az "olasz rendőrkapitány" meghalt.

Egy kaposvári nővel Budapesten töltött el három napot a férfi, aki hasonló mesével 115 ezer forintot szerzett, majd szintén elérhetetlenné vált. Egy jánossomorjai nő is ugyanígy járt, a férfi vele is eltöltött Budapesten egy hosszú hétvégét, végül 65 ezer forintot kapott az asszonytól, majd egy ismeretlen őt is arról értesítette, hogy a férfi elhunyt.

A Keszthelyi Járási Ügyészség a magát rendőrkapitánynak kiadó férfi ellen háromrendbeli csalás miatt emelt vádat.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: h* m*st f*d*sz*s l*nn*k, m*nd*nh*l * l*gsz*r*bb j*l*lt*k*t b*sz*...
Kik azok a jelöltek, akik közül választani lehet Vas megyében az ellenzéki előválasztáson?
zuckerpopo: * r*k*s sz*r t* v*gy, p*k*lj *s h*zz k*l*tr* - *nny*...
Szélesítik a Gyöngyös patak melletti bicikliutat a vasoszlopok mellett
Paulus_Maior: *z*k * sz*l*k t*dv*, t*d*tl*n*l * k*ny*lm*s*bb *t*t v*l*szt*tt*k...
Megszavazták a szülők, hogy a szentgotthárdi iskolákat vegye át az egyház
dredd biró: S*kb* k*r*lt *z *z *r*m *z *mb*r*k *d*j*b*l. *bb*l * p*nzb*l h*s...
A szombathelyi városházán köszöntötték Falco kupagyőztes csapatát
lojalista: N*s b*r*t*k*lh*t*,h*gy * K*rm*nd* K*lcs*y F*r*nc *lt*l*n*s *sk*l...
Megszavazták a szülők, hogy a szentgotthárdi iskolákat vegye át az egyház