NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

A nyílt utcán, bedrogozva vert egy férfi egy nőt Győrben

Kétszer megrúgott egy nőt a 27 éves férfi a nyílt utcán – számolt be az esetről a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. március 1-én 16 óra 27 perckor, hogy Győrben a Kossuth Lajos utcában verekedés van folyamatban.

A kiérkező járőrök tetten értek egy férfit, aki éppen egy nőt bántalmazott az utcán, az egyik családi ház előtt. Az intézkedők elfogták a garázdát, majd a helyszínen meghallgatták a szemtanúkat és a megtámadott nőt, aki elmondta, hogy előzetes szóváltást követően őt az ismerőse kétszer megrúgta. Az intézkedés során O. Lajossal szemben felmerült a drogfogyasztás gyanúja is, amit ő elismert az egyenruhásoknak.

A férfit – elfogását követően – előállították a Győri Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt hozott THC-ra, amfetaminra és metamfetaminra.

A nyomozók a 27 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: *m*nny* m*ll*kh*t*st t*l*lt*k, cs*d* h*gy m*g *l*nk!!! :D...
Az Astra Zeneca új mellékhatását közölte az Európai Gyógyszerügynökség
miki1950 : *m*ll*tt, h*gy K*rt*sz n*m *ll m*ssz* * v*l*s*gt*l, l*tn* k*ll, ...
Rendkívüli tüntetést jelentettek be hétfőre
oszto: M*dzs*rt n*m *rt*tt v*ln* m*ll* *rn*. Cs*k h*gy t*lj*s l*gy*n....
Magyar-osztrák határ: Lassan tönkremegy a Népek Barátsága emlékhely
oszto: M*st *s. *ccs* *ng*z*k j* h* v*nn*k....
Magyar-osztrák határ: Lassan tönkremegy a Népek Barátsága emlékhely
belabo: *nn*k *d*j*n *z**r* f*lsz*b*d*t*s*r* *s gy*jt*tt*k M*gy*r*rsz*g*...
Rengeteg pénzt gyűjtöttek Jakab Péternek