NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Diákoldal

Generációk iskolája – virtuális látogatás a Szombathelyi Művészeti Gimiben

Évről-évre imponáló eredményességi mutatókat produkál a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum. Rápli Róbert igazgató beavatja olvasóinkat a siker titkába és egy kis kedvcsinálót is hoztunk az iskola diákjaitól a művészet fiatal szerelmeseinek.

Egyre több napvilágra került statisztika és felmérés igazolja az elmúlt másfél évtizedből, hogy a szombathelyi Művészeti az ország egyik legeredményesebb ilyen profilú középiskolája. De más típusú szakgimnáziumokkal való összevetésben is kimagaslik az intézmény. A Legjobbiskola.hu 2018-as statisztikája alapján például az ország 588 szakgimnáziuma közül a 12. legeredményesebb volt, és a szombathelyi szakgimnáziumok közül is csak egy előzte meg azon mutatók alapján, melyeket legtöbbször vizsgálni szoktak: kompetenciamérések, érettségi eredmények, versenyeredmények, egyetemi felvételik száma.

„Büszkék vagyunk az eredményességi mutatókra, főleg arra, hogy tartósan kimagasló teljesítményt sikerül produkálnunk, vagyis nem egy-egy jobb évfolyamnak köszönhetők az eredmények. Jó tudni azt is, hogy az Oktatási Hivatal statisztikái alapján a szakmai versenyek eredményességében is az egyik legjobbak vagyunk, bizonyos szakterületeken pedig a legeslegjobbak. Tanulói létszámunk 10 százalékkal nőtt az elmúlt évtizedben a drasztikusan csökkenő gyereklétszám ellenére is, a hivatalos lemorzsolódási mutatónk pedig évek óta nulla százalék” – mondja Rápli Róbert igazgató.

fotó: Vágvölgyi Bálint

Rápli Róbert azonban mégsem ezeket az adatokat tartja az intézmény legfőbb erényének, hanem azt az empatikus légkört, azt a pozitív kisugárzást és lelkületet, ami töretlenül jellemzi az iskolát 1975-ös megnyitása óta.

„Ha tarthattunk volna ősszel nyílt napot, biztosan elbüszkélkedtem volna az érdeklődőknek, hogy tantestületünk egyharmada, jelenleg 24 pedagógus ugyanebben az iskolában érettségizett anno, a zeneművészeti, vagy a képző- és iparművészeti tagozaton, de akad a kollégák közül olyan is, aki az egykori óvónői, vagy a gimnáziumi évfolyamok egyikébe járt. Biztosan elmondtam volna azt is, hogy számos tanárunk nem csak egykori diákként, hanem szülőként is tagja a Művészeti közösségének. Van pedagógusunk, aki mind az öt gyermekét iskolánkba íratta, érettségi után tőlünk mentek hazai és nyugat-európai művészeti egyetemekre. Azt hiszem, ez az igazi kuriózum, és ezek azok a beszédes mutatók, amiket nem tartalmaznak a számunkra még oly hízelgő hivatalos statisztikák sem” – meséli.

fotó: Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum

Ahogy az igazgató is említette, a koronavírus járvány miatt idén elmaradnak a középiskolák hagyományos nyílt napjai, így a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum most egyfajta virtuális nyílt napot tart. Egy kisfilmmel invitálják iskolabejárásra a művészetek fiatal szerelmeseit, akik most vagy a következő tanévekben érdeklődnek a zenei pálya, a képző- és iparművészeti szakmák vagy a mozgókép- és animáció-készítés iránt.

A kisfilmben részletek láthatóak a 2015-2016. tanévben készített iskolabemutató etűdökből, melyeket szakmai feladat keretében Herczeg Orsolya, Keresztes Brigitta, Lisztes Sába, Péter Vivien, Szabados Petra, Vadász Csenge, Balázs Mercédesz, Almási Domonkos, Peszleg Barnabás és Szemes Dániel volt tanítványaink készítettek. Az operatőri felvételeket Peszleg Barnabás készítette, valamint az anyagot is ő szerkesztette és vágta.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

szemtanú: M*, m*t n*m *ng*d * r*ndk*v*l* j*gr*nd?...
A szombathelyi polgármester szerint több önkormányzati szervezetnél is találtak szabálytalanságokat
shopron: *kk*r b*sz*pt* * v*d*sz :D N*m f*g*k *ly*n*kk*l *gy*tt *r*zn*, *...
Puskával fenyegetőzött a felbőszült vadász: „Kikötöd a kutyát, vagy agyonlőlek!”
shopron: *h*gy * g*cs*jb*n m*gf*r *s j*l *lv*n *z *l*jsz*v*tty* *gy *z *r...
"Nem tesszük a csizmát az asztalra, nem fúrunk olajkutat az Őrségben"
szemtanú: *r*nsz*v*m,f*lt*l*lt*k *s m*r p**cr* *s d*bt*k v*l*m*nny*t.(v*gy...
Az ötből csak négy vakcinát tud nyugodt szívvel ajánlani Zacher Gábor
iszek: T*d*m*s*l v*nn*m. S* *rt*,s* *ll*n* *gys*m t*d*k m*t t*nn*. *szt...
Mit szólna ma húsz fokhoz?