NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Vélemény

Lassan végigfűtjük az egész évet

Hiába a június, az emberek szakadatlanul dideregnek benn is, kinn is. Kiskabát, vastag pulóver mit sem számít, aki tud, befűt.

Biztosan tudom, hogy június elsején és másodikán befűtött Ilonka néni és Manyi néni, de Laci bácsi is, hogy csak azokat az embereket említsem, akiket én ismerek. De hányan lehetnek még, akik szintén megrakták a cserépkályhát, begyújtották a kazánt, a gázkonvektort vagy a konyhai sparheltet az elmúlt napokban?

Alighanem elegen. Mert majd’ megvette őket az isten hidege ezen a nyárelőn, szakadatlanul dideregtek odabenn és odakinn is, nem bizonyult elegendőnek a vastag pulóver kiskabáttal sem, szükség volt a tűzre mindenképpen.

Most már gyanút foghatnánk

Így megy ez újabban, úgyhogy most már tényleg gyanút foghatnánk, s kérdőre vonhatnánk az időjárást mi, laikusok is. Nem kell félnünk, hogy elmeháborodottnak néznek bennünket emiatt, hiszen már régen idejét múlta az idevágó szentencia.

Az a poros bölcselet, amely szerint attól az embertől, aki képes perlekedni az időjárással, semmi jót nem lehet várni. Hogy az legalább olyan gyanús, mint aki éjjel-nappal a feje tetején hordja a napszemüvegét.

Felejtsük hát el nyugodtan ezt az avítt intelmet, s emeljük fel végre a szavunkat! Számoljuk meg bátran - ha máshogy nem megy, hát az ujjunkon -, hogy hány hónapon át fűtünk egy évben, aztán az eredményt lobbantsuk annak a szemére, akit illet!

Az én verzióm ez: október, november, december, január, február, március, április, május, s - akárcsak most, és pár évvel ezelőtt is - június. Három-négy fűtetlen hónap marad tehát. Most. Aztán kettő, egy, s meglehet, hogy később már egy se. S ha minden így megy tovább, az is könnyen megeshet, hogy mi, most élők leszünk az elsők, akiket ekképpen bocsát majd el a mese: fűtöttek, fűtöttek, s tán még ma is fűtenek, ha meg nem haltak.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

fgzb: *z *j *rk*t*n*k, *k*k*t R*zs* Sz*l*rd k*pz*tt k*, v*n*lt*k *l*kz...
Különös fények Szombathely egén
fgzb: N*m k*t*l*z* *tt sz*nv*dn*d. ...
Civilizációs törés Németországban és nálunk
Paulus_Maior: *S...? N*ncs *tt s*mm* l*tn*v*l*, *z *tt "m*gy*r*rsz*g&#34...
Több pénzt kapott az államtól Mészáros egri hotelje, mint maga Eger
Paulus_Maior: * FR*NCB*, h*t*k *t* n*m s*k*r*l c*lsz*m*lyn*k v*l*sz*ln*m! T*...
Hogyan, miért és miből jótékonykodik Várkonyi Andrea?
demoktatorovm: N*m *rt*l*k M*k*! H*sz*n n*m *s r*g*sztr*lt*l......
Mikortól ad védettséget az orosz vakcina?