NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sport

Nem totyognak - felnőtt bajnokságba vágynak a Pingvinek

Senki nem várja úgy a szombathelyi műjégpálya nyitását, mint a Szombathelyi Pingvinek. A csapat jelenleg leginkább csak utánpótlásbázist nyújt, de nagy terveik vannak.

A szombathelyi jégkorong csapat, a Pingvinek igen aktív időszakot tudhatnak a hátuk mögött. A műjégpálya nyitása óta több mérkőzést is játszottak, valamint bemutatókat tartottak az iskolások számára.

A Pingvinek az első Magyar Hoki Napján is résztvettek
fotó: Szombathelyi Pingvinek

A tavasz beköszöntével azonban visszaszorulnak az Oldai ÁMK mögött felállított rendezvénysátorba, ahol görkori, azaz az inline pályát rendeztek be.

De vajon mennyire hasonlít a két sport?

Összehasonlíthatatlan.

- válaszolta a csapat egyik utánpótlás edzője, Göncz Szabolcs.

Tökéletes kiegészítő sport, ugyanúgy élményeket ad a gyerekek számára, ráadásul van olyan korosztály, akit egyelőre csak görhokiban tudunk versenyeztetni. Ilyen a felnőtt csapat is, de van olyan felnőtt játékosunk, aki csak a jeges mérkőzéseken vesz részt.

Az egyesület utánpótlás csapatai jelenleg a szupermini (U8) és mini (U10) korcsoportokban tudnak csak versenyezni, de már dolgoznak a bővítésen.

Ezeknél a korosztályoknál tornákra kell nevezni. Ez azt jelenti, hogy abban az időpontban megyünk versenyekre, amikor nekünk is adottak hozzá a feltételek. Feljebb azonban már bajnokságok vannak, amik októberben kezdődnek, a műjégpálya viszont csak novemberben nyit, így kénytelenek lennénk Zalaegerszegen játszani a mérkőzéseink egy részét.

Tavasztól ismét görhokizni fognak
fotó: Mészáros Zsolt
A felnőtt csapat versenyzésével kapcsolatban ugyanez a probléma, jelenleg csak egy kisebb házi tornán tudnak indulni az osztrák Stegersbach-ban. A fejlődéshez tehát egyértelműen egy fedett jégcsarnok volna az első lépés. Ez pedig Göncz szerint nem is elképzelhetetlen.

Konkrétum még nincs, de tervek már vannak. Egyelőre azon dolgozunk, hogy az U12-es korosztályt is tudjuk bajnokságban indítani. De felvetődött az is, hogy jövőre talán már a felnőtt csapat is indulhatna az OB4-ben.

A Pingvinek szupermini csapata legutóbb vasárnap, Veszprémben szerepelt a Jéglovagok által szervezett utánpótlástornán.

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Katka: B*cs* d* *n n*m * m*szk h*szn*l*t*t k*rd*j*l*zt*m m*g, h*n*m *z ...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
kovacsg: *g*z*b*l B*sthy *s s*kb* k*r*l *s gy*kr*n m*gh*b*s*d*k. T*bbr* m...
Mi van a zöldítés mögött? - Leáldozóban a kőszegi szökőkutak ideje?
Jómagam: *n t*rt *l * t*m*t*l. *n cs*k v*l*sz*lt*m r*....
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
Jómagam: * k*v*s*bb k*l*gz*tt v*r*s *s v*sz*ly*s. N*m h*gyh*t* *l * m*szk...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
miki1950 : *z *mb*r* J*g*k **r*p** B*r*s*g* *gy d*nt*tt, h*gy *z *ll*m*k d*...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?