NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Jelentem

Nem kell aggódni, a pünkösdi hétvégén beindulnak a szökőkutak Szombathelyen

Egy olvasónk vetette fel a problémát, mi pedig megkérdeztük a városvezetést. Itt a válasz.

„Üdvözlöm! Csak egy kérdés! Szombathely szökőkútjai miért nem üzemelnek!? Mi ennek az oka!?” – kérdezte még a hétvégén egy olvasónk, akinek sajnos azt kellett válaszolnunk, hogy fogalmunk sincs, de természetesen rögtön meg is ígértük neki, hogy megkérdezzük a szombathelyi városvezetéstől.

Így is tettünk hát hétfőn, elküldtük kérdéseinket az önkormányzathoz, a válaszra pedig nem kellett sokat várni, meg is érkezett. Kiderült, hogy sajnos, ennek hátterében is a koronavírus-járvány áll. Na de nem azért, mert terjesztené a vírust, hiszen mint azt Müller Cecília országos tisztifőorvos is elmondta az operatív törzs egyik korábbi sajtótájékoztatóján, a víz szerencsére nagy ellensége a koronavírusnak, főleg, ha még klóros is.

A szökőkutak kései beindítása mögött álló ok igazán egyszerű: így akarták minimálisra csökkenteni a csoportosulás lehetőségét annak érdekében, hogy ne terjedjen a járvány.

Nemsokára a Fő téren is csobogni fog a víz.
fotó: Mészáros D. Zsolt

„Szombathely városvezetése még márciusban többek között a szökőkutak üzemelésének kezdetét is elhalasztotta, mindezt a csoportosulás lehetőségének megakadályozása, így a koronavírus terjedésének csökkentése, a szombathelyiek és az ide látogatók biztonsága és egészsége érdekében” – írták.

Elárulták azt is, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztettek a Szompark illetékeseivel azzal kapcsolatban, hogy mikortól üzemelik be a szombathelyi szökőkutakat, tehát nem egy gyors tűzoltás a most bejelentett döntés. Már korábban elhatározták, hogy a jövő héttől folyamatosan üzembe helyezi a Szompark a szombathelyi szökőkutakat, melyek a tervek szerint a pünkösdi hétvégén már üzemelni fognak.

fotó: BZ

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden visszaáll a régi kerékvágásba, hiszen a járvány még mindig tart, erre pedig nyomatékosan fel is hívja a figyelmet a városvezetés:

„Mindemellett felhívjuk a figyelmet, hogy a veszélyhelyzet még fennáll és a járványveszély sem szűnt meg, így megfelelő védőtávolság és a higiéniai szabályok betartásával élvezze mindenki a szökőkutak látványát” – zárták közleményüket.

Hozzászólások (9)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: m*g l*l* p*nz*s s*m l*nn* *l*g h*gy m*nd*nk*t m*nd*g t*szt*lg*ss...
Ezer alatt az új fertőzöttek száma
miki1950 : N*ncs m*s*, *rb*n t*v*bb h*ly*l. M*nt * L*b*r*l*s *nt*rn*c**n*l...
A magyar liberálisok egyötöde a liberalizmust elutasító Fideszre szavazna
elbandi: cs*m* t*n*lm*ny v*n, j*p*r*t *l *s l*h*t *lv*sn* * n*t*n, *h*l k...
Kötelezővé tenné a koronavírus elleni oltást egy javaslat
dredd bíró: B* *m ! M*g*nt n*tt * F*d*sz t*m*g*t*tts*g* 6 % -*t. * b*l*ld*...
A magyar liberálisok egyötöde a liberalizmust elutasító Fideszre szavazna
west: * f*d*sz*s l*b*r*l*s *z *ly*n m*nt * h*s*m*d* v*g*t*r**n*s. V*l*...
A magyar liberálisok egyötöde a liberalizmust elutasító Fideszre szavazna