NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Hazudott a kormánysajtó a tüntetésen keményen fogalmazó Nagy Blanka gimnazistáról

Nem igaz, hogy több tárgyból bukásra áll, és hogy túl sokat hiányzik az iskolából.

A Ripost alapján valótlanul híreszteltük, hogy Nagy Blanka három tárgyból is bukásra áll, illetve, hogy kifejezetten gyenge tanuló. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Nagy Blankának annyi hiányzása van, hogy az már meghaladta azt a mértéket, amit a törvény még egyáltalán lehetővé tesz.

Ezt a helyreigazítást a kormánypárti Ripost közölte kedden. Még január közepén írtuk, hogy a kormánypá rti sajtó azonnal ráugrott a gimnazista Nagy Blankára , miután a diáklány szokatlanul erős beszédet mondott egy kecskeméti tüntetésen.

Nagy Blanka helyreigazítási kérelmet nyújtott be az érontett kormánypárti lapokhoz, a Riposthoz, a Figyelőhöz, az Origóhoz és a Lokálhoz. A Népszava azt írja, a Ripost, az Origo és a Lokál még nem tett eleget ennek.

Tavaly egyébként 109 helyreigazítási pert vesztett a kormánysajtó.

Hozzászólások (11)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

fucking: N*m, *z *gy*d g*t*lj* * g*nd*lk*d*st, m*rt *m* n*ncs ...........
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
joska01: V*l*g*s,*z *k*z*t*k g*t*lj*k * m*g*rt*st *s * g*nd*lk*d*st…...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
joska01: T* m*ly*n *st*b* v*gy…..v*gy t*t*lr* *tt*d m*g*d*t m*r m*g*nt d*...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
joska01: N*m * m*sz*r*s v*tt* m*g *z *r*m*v*t,h*n*m *z *p*s nyrt. *z nyrt...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
kovacs_ugynok: H*ggy*d! Cs*k tr*llk*d*k *z * t*lv*j f*d*l*t*s*s k*s r*szk*b*r*n...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot