NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Nagy a csend a Markusovszky-kórház dolgozóinak új munkaszerződése körül

A három szombathelyi egészségügyi intézményből kettő tájékoztatta lapunkat a dolgozói létszám alakulásáról.

Március 1-jéig írhatták alá az egészségügyi dolgozók a megváltozott munkaszerződésüket, amiről az Országgyűlés még 2020 októberében döntött. Eszerint a kormány és az önkormányzatok által működtetett egészségügyi intézmények dolgozói a közalkalmazotti jogviszonyból egészségügyi szolgálati jogviszonyba kerülnek át. Azoknak az egészségügyben dolgozóknak, akik február 28-án éjfélig nem írták alá az új szerződést, automatikusan megszűnt a munkaviszonyuk az adott intézménnyel.

Az új szerződés persze nem csak arról szól, hogy az egészségügyi dolgozók jogviszonyának megnevezése hangzatosabbá vált. Az aláírók ezzel együtt számos változást fogadtak el, többek közt a hálapénz elfogadásának büntethetőségét, egy másodállás elvállalásának engedélyhez kötését vagy azt, hogy egy évben 44 napra áthelyezhetők más intézménybe.

A szigorúbb munkaköri előírásokért cserébe a kormány 2022-ig minden orvos bérét a 2019-eshez képest 300 százalékkal növelné, tehát gyakorlatilag szigorú feltételekhez köti a régóta várt orvosi fizetésemelést.

A megváltozott feltételeket ugyanakkor sok egészségügyi dolgozó aránytalanul szigorúnak érzi a béremeléshez képest, különösen az ápolók. Februárban mi is megírtuk, hogy a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint van olyan intenzív Covid-osztály, ahol az ápolók 80 százaléka készül elutasítani

02.18. 17:39

Rengeteg ápolónő munkaviszonya megszűnik március elsején

/ hírek 12 hsz. /
Van olyan intenzív Covid-osztály az országban, ahol az ápolónők nyolcvan százaléka kijelentette: nem fogja aláírni az új munkaszerződést, annak hiányában pedig a munkaviszonya március elsején megszűnik.
az új szerződést.

A megváltozott feltételeknek ugyanis nagyjából minden hátránya ugyanúgy vonatkozik rájuk is, mint az orvosokra, de az ő bérük jóval kisebb mértékben emelkedne.

Mi változott a szombathelyi egészségügyben?

Március 1-jén elküldtük a szerződés aláírásával kapcsolatos kérdéseinket azoknak a szombathelyi egészségügyi intézményeknek – a Markusovszky-kórháznak, a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének (GESZ) és a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft.-nek (MÁV-rendelő) –, melyeket a kormány vagy az önkormányzat tart fenn.

A GESZ, melyhez egyébként a szombathelyi háziorvosi, gyermek háziorvosi, fogászati és ügyeleti ellátás tartozik, lapunkat arról tájékoztatta, hogy határidőig mind a 85 alájuk tartozó egészségügyi dolgozó aláírta

03.02. 07:07

Szombathelyen minden háziorvos aláírta a március 1-jétől érvényes új munkaszerződést

/ közélet 5 hsz. 1 kapcs. /
A szombathelyi önkormányzat által fenntartott intézményekben nincs betöltetlen praxis.
az új szerződést, így létszámhiány sem alakult ki.

Hasonló a helyzet a Vasútegészségügynél is, náluk 75 dolgozóból egy részmunkaidős és egy részmunkaidős nyugdíjas dolgozó nem írta alá a szerződést. „Mindkettő változtatási szándékáról tudtunk, a kollégák óraszám-növelésével már előre pótoltuk” – tette hozzá a cég.

A kórházban talán nem volt gördülékeny az átállás?

Lapunk kérdéseire egyedül a Markusovszky-kórháztól nem érkezett válasz, ami már csak azért is különös, mert az elmúlt időszakban a kórház – néhány kivételtől eltekintve – rendre válaszolt a felmerülő sajtókérdésekre, ráadásul a megváltozott munkaszerződéseknél jóval kényesebb témákban is.

Már csak azért is jó lenne tudni, mi a helyzet a Markusovszkyban, mert például a Telex.hu kedd reggel arról értesült, hogy a fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktatókórház intenzív osztályának 28 orvosából heten, 54 ápolójából pedig tizenheten távoztak hétfőn.

Igaz, Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató kedden egy sajtótájékoztatón azt közölte,

03.02. 16:31

Országos kórház-főigazgató: az egészségügyi dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződést

/ közélet 11 hsz. /
Több mint 110 ezren dolgoznak az állami egészségügyi rendszerben és bár sok volt a kétkedő, kritikus vélemény, végül a többség aláírt.
hogy az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését.

Amint megérkeznek kérdéseinkre a válaszok, frissítjük írásunkat.

Kapcsolódó

03.02. 07:07

Szombathelyen minden háziorvos aláírta a március 1-jétől érvényes új munkaszerződést

/ közélet 5 hsz. 1 kapcs. /
A szombathelyi önkormányzat által fenntartott intézményekben nincs betöltetlen praxis.

02.18. 17:39

Rengeteg ápolónő munkaviszonya megszűnik március elsején

/ hírek 12 hsz. /
Van olyan intenzív Covid-osztály az országban, ahol az ápolónők nyolcvan százaléka kijelentette: nem fogja aláírni az új munkaszerződést, annak hiányában pedig a munkaviszonya március elsején megszűnik.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

StarMan: V*j*n m*ly*k m*gsz*nt*t*tt, v*gy *rv*sh**ny m**tt n*m 100%-*n m*...
20 darab új Volkswagen mentőautó érkezett az OMSZ-hez
StarMan: N*k*nk n*m d*kt*l Br*ssz*l! T*ss*k, * k*rm*ny *r*dm*ny*s! * r*h*...
Keserű valóság - A magyarok háromnegyede szegénynek számít uniós szinten
StarMan: H*jr*v*d*t*, n*m h*jm*r*szt*. K*sztr*ln* * b*t*g p*r*szt*t, *szt...
Rátámadtak egy futó lányra Sopronban
miki1950 : +1! ...
Az igazi szegénység rejtőzködik, de létezik
StarMan: N*gy*d*k h*ll*m l*sz, h* l*sz, h* n*m. H* *s* l*sz, n*m l*sz. H*...
Úgy tűnik, megállt az emelkedés: 26 új fertőzött, egy halott