A gyerekek figyelnek - Srác a biciklivel (filmajánló)
Félve indítom így az ajánlót (mivel az ilyesmi jelentős részben szubjektív vélemény): a belga Dardenne-fivérek Srác a biciklivel című új munkája párját ritkítóan erős, megrázó-elgondolkodtató és majdnem tökéletes alkotás. Olyasmire, amire kitaláltuk a művészet szót. Nézői között nyilván lesznek majd, akik ezt máshogyan gondolják.
Első, felületes nekifutásra talán semmi különlegeset nem fognak látni benne. Az idei Cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját kapott darab ugyanis a lehető leghétköznapibb, majdnem közhelyes történetet meséli - csak nem akármilyen színvonalon és stílusban.
Az ezúttal pontos magyar címet látva azonnal beugrott a kérdés (amire később érdemes lesz visszatérni): a sztoriban ennyire fontos az a kétkerekű jármű, hogy a főszereplőt is alapvetően meghatározza? A történet megnézése után pedig jöttek a filmes párhuzamok bicikli-ügyben: Biciklitolvajok és egy másik, amiben meg egy ló a gyermeki ragaszkodás és büszkeség tárgya ( Fiúk a rács mögött ). Talán nem véletlen, hogy mindkét szóban forgó alkotás az erősen társadalom-kritikus olasz neorealizmus alapművének számít.
A sztereotípia (most) nem über alles
Dardenne-ék egyik főszereplője, a kiskamasz Cyril már a film indulásakor nagyon furcsa és a környezetében élő felnőtteket is erősen próbára tevő helyzetben van. Egy viszonylag laza és megértő nevelőkkel dolgozó intézet lakója, mégis megszállottan keresi apját. Csakhogy a férfinek nyoma veszett. Cyril egyre zűrösebb helyzetekbe kerül: többször elszökik, hol dacosan dühöng, hol meg mély apátiába süllyedne. Ám ekkor (a sztori talán egyetlen deus ex machina jellegű húzásaként) belép az életébe a finom szépségű és érzékeny fodrásznő, Samantha.

Innentől a Srác a biciklivel hol a szentimentális melodrámák, hol a keményen realista, erőszakos epizódokat sem nélkülöző társadalmi drámák hagyományai szerint látszik alakulni. A nő, aki a fiúval történő véletlen megismerkedésekor éppen párkapcsolatban él, amolyan pótanyaként magához veszi Cyrilt. Először csak a hétvégékre, majd egyre hosszabb időszakokra. És persze megkapja vele a fiú legnagyobb keresztjével való birkózást is: segítenie kell az apa utáni nem szűnő keresésben.
Nem sokára Cyril kitartása eredményre vezet: egy közeli városban a férfi nyomára bukkannak. A találkozás azonban a srác számára nem várt, keserű felismeréssel jár. Ezt egyrészt a spoilerkedés vádjának elkerülése érdekében nem részletezem. Másrészt lehetetlen is lenne: apa és fiú első szemtől szembeni találkozása, majd a nő beszállásával háromszöggé alakuló jelenetsora a film egyik legerősebb, lélektanilag hajszálpontosan és hitelesen kidolgozott, megrázó része. Pontosan olyan sűrű, ugyanakkor banálisan hétköznapi, mint a film egésze, összes többi része.
Szegény fiút még az ág is húzza?
A sztori további részében megkapunk mindent, amit Cyril impulzív személyisége, a csalódás és a kamaszlélek, valamint a Samanthával való kapcsolata mindkettőjük számára próbát jelentő szituációjából kibontható. Lesz itt alámerülés a vallon kisvárosi külvárosi és éjszakai életbe, a bűnbe vagy éppen az idillbe. Lesznek itt fatális vagy éppen üdvözítő találkozások és egymásra találások, de szükségszerű szétválások is. És látni fogjuk a veszteség megnyugtató feloldásért kiáltó kínjait.

Remek, a görög drámák morális sűrűségével dolgozó jelenetek, cselekményszálak váltogatják egymást. Cyril hol pokolra szállással, hol üdvözüléssel kecsegtető sorsa mellett az alkotók finom arányérzékkel adagolva a középkorú fodrásznő sorsának és lelkének alakulását is elénk rakják. Méghozzá olyan hibátlanul megkomponált lépésekben, hogy azt kell éreznünk: ez a történet így és csakis így eshet meg.
Jean-Pierre és Luc Dardenne tulajdonképpen nem hibáznak. Filmjük egyfelől példázatos-üzenetes emberi (kisemberi) dráma, nem tolakodó kritikai felhangokkal és morális motívumokkal. Ugyanakkor szemlélődő, takarékos képi világa és cselekményszövése van. Ami minden laza és a dokumentumfilmeket idéző spontaneitása ellenére ugyanakkor tökéletesen illeszkedő és funkcionális jelenetek sorában bomlik ki előttünk. Igazi, többrétegű, sokfelé ágazó élet-sűrítmény.
Párok és kerékpárok
És menet közben a bicikliről is kiderül ez-az. Például, hogy nem csak egy főszereplőhöz tökéletesen illő közlekedési eszköz, hanem hol hiányolt, hol elátkozott és mégis megőrzött emlék és tulajdontárgy. Vagy a családi kötelékek emblematikus motívuma - amivel például nem csak fiú járhat. De lehet akár több éles fordulat dramaturgiai ürügye is. Többrétegű és ügyesen kibomló dolgozat ez...

Az alkotók több mint egy évtizede hasonló hangvételű, megrázó és elgondolkodtató átlagemberi sorslenyomatokkal ( Rosetta, A fiú, A gyermek, Lorna csendje ) aratják sorra a fesztiválsikereket és hozzák el a legjelentősebb díjakat. De nem csak a kritika szereti őket, mert ezek között a publikum elismerései is ott vannak. Történeteik eléggé átlagosak, banálisak és sűrűk ahhoz, hogy bennük a nagyközönség is elég és eléggé mai nyelvezeten előadott okulni valót találjon. Maradjon így - ezt kívánom moziba járó magunknak.
(Bár nem szokásom, de egyetlen ajánló bekezdés erejéig bíztatnám a bátrabbakat a Savaria Mozi másik heti premierjének, az orosz Így ért véget a nyaram című, nem kevés thrilleres és akciós kalandjellemzővel dolgozó kamaradrámának a megtekintésére is. Az elképesztő atmoszférájú természeti környezetben, az északi sarkvidék közelében játszódó, pazarul fényképezett és igencsak erős színészi teljesítményekkel dolgozó alkotás egy felénk mostanában méltatlanul hiányzó jelentős filmművészet híradása.)