NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Régi idők tévézését idézi meg a hazai gyártmányú monoszkóplámpa

Forgács Simon dizájner gyerekkori álmát váltotta valóra.

Na, ki emlékszik erre?

Haladjunk kicsit hátrairányba a fenti élmény feldolgozásához.

Az okostelefon előtt a drabális asztali számítógép, azelőtt meg a jó öreg családi színestévé jelentette a digitális menőség csúcsát. Magyarországon is. Az analóg korszakban viszont nem volt mindig, nullahuszonnégyben adás a világra nyílt ablakot jelentő mágikus dobozban. Amikor pedig nem volt, akkor egyrészt vagy a klasszikus hangyászást láthatta az ember (milyen jó is volt a zsizsegő sistergés közepette aludni!), másrészt az emlékekből örökre kitörölhetetlen monoszkópot (milyen rossz is volt a sípoló hangjára megébredni hajnalban!).

Utóbbi feladata szigorúan technológiai volt: azért voltak egymás mellett azok a színek és mintázatok, mert ezek segítségével lehetett megfelelőre kalibrálni a közvetített jelet még a rendes adás megkezdése előtt (nem véletlenül hívják ezt angolul test card nak, azaz tesztkártyának).

Szívdobbantó múltidézés 3D-ben

A rendszerváltás előtti nemzedék sosem fogja elfelejteni a fenti látványt, de mostantól nem csak elfelejteni nem kell, de akár asztalra is lehet helyezni - világítótestként. Egy fiatal magyar designer, Forgács Simon (aki amúgy hivatalosan szoftverdizájner és nem formatervező) ugyanis szintén az említett generáció tagjaként nőtt fel, és addig nem nyugodott, mint formába nem öntötte a mindennap, adáskezdés előtt vagy adás vége után látott, hipnotikus ábrát.

fotó: Szemerey Bence

Gyerekként teljesen magával ragadtak a monoszkópok. Megbabonáztak a fura geometriai formák, élénk színek és a tény, hogy mindez ugyanabban a dobozban látható, mint a Csillagok háborúja vagy a Vissza a jövőbe

- mondta a tervező a lámpáról, ami sík körből gömbbé domborította a monoszkópot. A kőrisfa alapú, harminc centi átmérőjű Mono Lamp-ra stílszerűen színes és fekete-fehér színváltozatokban lehet majd ráugrani. De előtte még sikerülnie kell valaminek:

Simon közösségi finanszírozási kampányt indított , hogy a lámpák sorozatgyártását megalapozhassa.

36 ezer eurót tűzött ki célul, ennyi kell ahhoz, hogy a lámpák gyártása elkezdődhessen, ennek eddig a fele jött össze, és még jó húsz napja van, hogy összejöjjön (a fenti link mögött lehet beszállni támogatással, nagyobb összegekért már biztosan kap a támogató egy lámpát is).

fotó: Szemerey Bence
fotó: Szemerey Bence
fotó: Szemerey Bence

Ugye, hogy be szép! Még egyszer, itt az Indiegogós kampány , ahol lehet pénzzel felugrani a vonatra, és szerencse esetén az elsők között hozzájutni a Mono Lamp-hez.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: *m*nny* m*ll*kh*t*st t*l*lt*k, cs*d* h*gy m*g *l*nk!!! :D...
Az Astra Zeneca új mellékhatását közölte az Európai Gyógyszerügynökség
miki1950 : *m*ll*tt, h*gy K*rt*sz n*m *ll m*ssz* * v*l*s*gt*l, l*tn* k*ll, ...
Rendkívüli tüntetést jelentettek be hétfőre
oszto: M*dzs*rt n*m *rt*tt v*ln* m*ll* *rn*. Cs*k h*gy t*lj*s l*gy*n....
Magyar-osztrák határ: Lassan tönkremegy a Népek Barátsága emlékhely
oszto: M*st *s. *ccs* *ng*z*k j* h* v*nn*k....
Magyar-osztrák határ: Lassan tönkremegy a Népek Barátsága emlékhely
belabo: *nn*k *d*j*n *z**r* f*lsz*b*d*t*s*r* *s gy*jt*tt*k M*gy*r*rsz*g*...
Rengeteg pénzt gyűjtöttek Jakab Péternek