NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Mogács Dánielnek sikerült megnevettetnie a szombathelyieket

Az ismert humorista telt ház előtt lépett fel az MMIK-ban.

Csütörtökön este Mogács Dániel Szombathelyen tartott önálló estet "Válogatott történetek" címmel, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban (MMIK).

A főként politikai paródiáiról népszerű "kutyapártos" humorista elmondása alapján most másodszor járt előadóként városunkban.

Megtudtuk, hogy közönsége most jobban teljesített mint legutóbb, ahogy azt is, hogy nincs rossz előadás, csak sz*r közönség.

Kattints a képre a galériához!
fotó: Kovács Dávid

A Szombathelyi Dumaszínház szervezésében megvalósuló eseményen a színész-humorista elsősorban a férfi-nő-gyerek témákat boncolgatta a humor szemszögéből, de csak miután spontán viccet csinált a színpad közönség felé világító, félig kiégett lámpaizzóiból.

Kattints a képre a galériához!
fotó: Kovács Dávid

Abszurd körülményekről mesélt, például amikor gyermekét talicskával vitte iskolába értelmetlen béka nyomdákért cserébe, olyan esti meséket parodizált mint a Bogyó és Babóca, mivel szerinte már a csapból is az folyik, és a mindenki számára ismert Piroska és a Farkas sem maradhatott el rövidített verziójú, humoros formában.

Kattintson a képre a galériához!
fotó: Kovács Dávid

A politikus Dr. Mogács karakterét most nem különösebben hangsúlyozta, de stílusos állatparódiáin most is nagyokat virulhattunk. A magyar Himnusz előadása pedig az úgynevezett Kazoo hangszerrel lezárásként mindent vitt!

Kattints a képre a galériához!
fotó: Kovács Dávid

A változatos korosztályú nézők gyakorlatilag teljesen megtöltötték az MMIK nézőterét.

Gyorsan elreppent ez a könnyed másfél óra, szinte fotózni is nehéz volt a nagy vigyorgások közt a kezeim közt be-bemozduló masinával.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : L*gsz*v*s*bb*n n*m * f*j*k*t, h*n*m * t*k*k*t v*k*rn*k. D* *ly*...
A kommunisták bevették Grazot, és most mindenki a fejét vakarja
miki1950 : N* *dj t*pp*k*t, m*rt m*g *rb*n k*p*sz k*mm*nd*j* m*g *s t*sz*! ...
Visszalépett a zuglói előválasztástól a korábban Vas megyében is vitézkedő Tóth Csaba
miki1950 : *sk*v** f*t*k. Zs*br*b*x*tt k*zz*l. *gy st*l*s*s*n. *gy*d* f*lv...
Hivatalos fotók: Így nézett ki az esküvőn a Várkonyi Andrea - Mészáros Lőrinc álompár
belabo: *r*ny * k*pt*f*! Pl. H*dh*zyt *v*rt*l*n*ts* *gy gy*ng*nl*t* k*m*...
Visszalépett a zuglói előválasztástól a korábban Vas megyében is vitézkedő Tóth Csaba
belabo: H* *z*k k*lt*k * l*gt*bb*t, *kk*r *n m**rt cs*k *ly*n h*rd*t*st ...
Százmilliókat költenek Facebook-hirdetésre a politikusok, Ungár Péter is benne van a TOP 10-ben