NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

A mobiltelefon miatt szarv nő a fiatalok fején

Mondhatni csontig ható változást hoz az új technológia.

Azt eddig is tudtuk, hogy az okostelefonok alapjaiban változtatják meg életünket a vásárlástól kezdve a szerelmi életünkig, de arra talán nem számítottunk, hogy az új technológia a csontvázunkat is átírja.

Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy éppen ez történik.

Az ausztrál kutatók meghökkentő felfedezéséről a Washington Post és a BBC számol be.

Ezek szerint a fiatalok egy jelentős részénél (a megröntgenezettek kb. 40 százalékánál) a koponya hátsó részénél, a nyakkal való találkozás felett, egy szarvszerű kitüremkedés figyelhető meg, melyet ezzel a felvétellel illusztrálnak.

fotó: Scientific Reports / Washington Post

A „hátsó szarv” kézzel is jól kitapintható, kopasz embereknél pedig szemmel is látható.

A tömeges elváltozás okának egyértelműen a mobiltelefonokat felölték meg.

Ezek használata során ugyanis a fej előrebillen, a súlypont a gerincről a fej hátsó izmaira tolódik át, és ez okozza az elváltozást, némileg hasonló módon, mint ahogy nyomás vagy dörzsölés hatására a bőr tyúkszemet növeszt.

Többen amiatt aggódnak, hogyha a modern technológia már a fiatalon ilyen testi elváltozásokat okoz, akkor mi jöhet még elő a későbbi életkorban.

A mobil nyomkodása közben a fej előrebillen, ez okozza az elváltozást
fotó: Pixabay.com

Mások viszont óvatosak a felfedezéssel kapcsolatban, mondván egyelőre nincs elég bizonyíték arra, hogy a jelenség valóban összefügg a mobilhasználattal.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

haha: *ls* k*p * j*r*k*r*t*s *rr*l. * l*tv*ny m*nd*n *pr* r*szl*t* b*s...
Elindult a tömeges oltás Szombathelyen (frissített)
eheti: M* f*ln*tt f*jj*l ny*lv*t t*n*l*nk h*gy *gy*lt*l*n m*jd b*sz*ln*...
Operatív törzs: El kell halasztani a hétvégére tervezett oltásokat
demokratikus_gumilovedek: :)))) d* l*g*l*bb l*tt*k l*z*r*s*k!!! !! /t*ps/ K*zb*n 366 Ft f...
Operatív törzs: El kell halasztani a hétvégére tervezett oltásokat
eheti: H*l v*n f*ls*r*lv*? * m*gy*r k*z*nyb*n *m*t *jf*lr* *g*rt*k? V...
A vendéglátósoknak fogalmuk nincs, hogy hogyan lesz hétfőtől
lights: *k* *zt * f*j*tl*ns*g*t g*n*r*lt*, *tt*l m*n*m*m k*v*t*lm*ny, h*...
Operatív törzs: El kell halasztani a hétvégére tervezett oltásokat