NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sport

Döcögős kezdés után darált a Körmend

A MJUS-Fortress Körmend a Kaposvári KK ellen könnyű győzelemre készült. A meccs elején úgy tűnt ebből semmi nem lesz, aztán a harmadik negyedben 30 pontot vert a somogyiakra a piros-fekete alakulat.

Németh régi formáját idéző betörésével vette kezdetét a találkozó. Majd két perc rohanás következett, egy kosár adok-kapokot láthatott a közönség. A negyed felére már 15-16-ot mutatott az eredményjelző. Sabáli Balázs ekkor időt kért. A Kaposvár a továbbiakban sem lassított, a Körmend pedig tartotta a fordulatszámot. Ferencz triplája jól sült. Ezzel három pontos körmendi előny alakult ki, ami a meccs addigi legnagyobb különbségét jelentette. A negyed végére ismét visszajött a Kaposvár. Egyetlen ponttal vezetett csupán a Körmend.

A második negyedben Trummer büntetőivel lopódzott tovább a hazai együttes. Aztán a kissé szokatlan felállásban pályán lévő Körmend (Ruják-Moore-Trummer-Hegedűs-Boldizsár) képes volt megállítani a vendégeket, és szépen lassan nőni kezdett a két csapat közti különbség. Németh mellett Trummer volt a csapat fő erőssége. Nyolc pontos körmendi előnynél időt kért a Kaposvár. A vendégcsapatnak a negyed végéig sem sikerült új erőre kapnia, így a Körmend 9 pontos előnnyel zárta az első félidőt.

Dies zsákolásával szerezett kosarával aztán meglett a 11 pontos különbség, ez pedig Moore ponterős teljesítményének köszönhetően még tovább nőtt, és meg sem állt a bűvös 20-ig, majd 30-ig.

Kutasi 3 pontosa már az utolsó etap nyitánya volt. A körmendi győzelem nem forgott veszélyben, azonban Moore ellen a 34. percben befújtak egy technikait. Ez már csak a közönség kedélyeit borzolta. A meccs végén aztán a körmendi fiatalok is lehetőséget kaptak Sabáli Balásztól, akiket egy-egy jó megmozdulás után a B közép hangosan éltetett.

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Egy félidő kellett, hogy felvegyünk egy olyan ritmust, amivel győzni tudunk. Aztán a harmadik negyedben, tíz perc alatt eldőlt a mérkőzés sorsa. Az első félidőben hagytuk a Kaposvárt egy gyors kosárlabdát játszani. Miután ezt megakadályoztuk, már sokkal nehezebb dolguk lett, mellette pedig extra hárompontos dobóformát mutattunk. Erős edzésekkel teli héten vagyunk túl, ez talán egy kicsit meg is látszott rajtunk. Most ismét van két hetünk a következő bajnoki meccsig.

Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Ilyen szerkezettel sajnos csak 20-25 percet tudunk minőségi kosárlabdázni. A Körmend extra hárompontos százalékot produkált a mai napon. Küzdöttünk, hajtottunk, de ez a 25 perc csak ennyire volt elég.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : Cs*k *gy*t*rt*n* t*d*k v*l*d. ...
Hosszú sorban állnak a szavazók a szombathelyi, Fő téri előválasztási sátor előtt
Ddd911: *zt m*v*l t*d*d b*z*ny*t*n*? V*gy cs*k * l*v*g*b* b*sz*lsz. M**r...
Hosszú sorban állnak a szavazók a szombathelyi, Fő téri előválasztási sátor előtt
oszto: *gh*n, n*gy*n l*tsz*k. Sz*nv*n*l*s m*sh*r*kb*l *sh....
Istenes Bence a TV2-ről: „Bármit kérhettem volna, de nem akartam két Stop Soros!-reklám között szerepelni”
oszto: Sz*p *z * sz*r*k*t* h*b*r*....
Szputnyikosok és sinopharmosok: fény az alagút végén
oszto: N*s, n*h*ny *r*n b*l*l k*d*r*lt, h*gy v*gy *tg*nd*l*tl*n f*gy*l*...
A sitkei kápolna is feltűnt a Facebook apróhirdetései között