NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Habonytól Rogánig – Mit üzen a választóknak, ha egy fideszes politikus válik?

Összeszedtük, kiknek ment tönkre a házassága a kormánypárt sorain belül. Némi holdudvarral is kiegészítettük.

2018-ban hallottuk először a „családok éve” szókapcsolatot, ami a kormány kommunikációjának egyik alappillérét adta abban az évben. Feltehetően bejöttek a számítások, mert azóta minden évben kicsit családok éve van.

Látszólag mindig nagy gesztusokat tesz a kormány azok felé, akik még hisznek az életen át tartó boldog házasságban, a meghitt fészek berendezésében és a többgyerekes családmodellben. Sorra érkeznek a CSOK-ok,

2019.04.30. 07:41

Akik bekerültek és akik kimaradtak: a falusi CSOK színe és fonákja

/ jelentem 6 hsz. /
Nem tűrjük szó nélkül, hogy gazdag Balaton-parti települések rajta legyenek a listán, minket pedig kisemmizzenek! – írja Zala megyei olvasónk.
babaváró hitelek és otthonteremtési támogatások.

Ebben a cikkben nem kívánunk részletesen belemenni ezeknek a konstrukcióknak az előnyeibe, hátrányaiba és kisbetűs buktatóiba.

2020.05.28. 07:22

Bukhatják csok-ot és a Babaváró hitelt a tevékenységüket ideiglenesen szüneteltető egyéni vállalkozók

/ gazdaság 1 hsz. /
Több ezer olyan katás egyéni vállalkozó volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét az elmaradó bevételek miatt, aki nem tudta fizetni még az adóját sem.
Ezeket korábban már többször kiveséztük.

A válás magánügy?

A politikusok is emberek, és bár nagyon vigyáznak rá, hogy az ellenkezőjét éreztessék velünk, gyakran ők is ugyanazokkal a hétköznapi problémákkal küzdenek, mint mi. Gyanítjuk, hogy számukra sem a migrációs válság vagy a konzultációs kérdések a legfontosabb dolgok az életben, hanem a gyerek iskolai jegyei, az anyós egészsége és a házasélet kötelezettségei.

A cikkünkben felsorolt tönkrement házasságok mögött is kivétel nélkül emberi történetek vannak, bizonyára sok boldogsággal és keserűséggel. Hibázni pedig emberi dolog, ahogyan a 21. században elválni is, ehhez politikusainknak is minden joguk megvan.

Ugyanakkor a kormány saját kommunikációjával azt érte el, hogy a fideszes politikusok házassága és válása túlmutasson magánéletükön, és közüggyé váljon.

Nézzünk néhány ilyent!

Deutsch annyira házasságpárti, hogy már három felesége is volt

Deutsch Tamás első feleségét, Fesszel Krisztinát 1989-ben vette feleségül, akitől három gyermeke született. Deutsch már első házassága alatt sem volt a hűség mintaképe, ugyanis 2000-ben a titkárnőjétől, Urr Anitától is született egy gyereke, Zalán.

Deutsch Tamás
fotó: Garai Antal Atom

Deutsch és Fesszel 2004-ben elváltak, 2006-ban pedig jött az újabb feleség Für Ágnes személyében. (Ő a Vas megyei származású Für Lajosnak, egykori MDF-elnöknek a lánya.) Ekkor az EP-képviselő felvette felesége nevét is, így lett Deutsch-Für Tamás, ám a frigy nem volt hosszú életű, 2009-ben már ki is mondták a válást.

2012 decemberében Deutsch Tamás újra megnősült, immár harmadszor, ezúttal Lazsányi Erika ritmikus gimnasztikai szakosztályvezető volt a választott. Tőle született 2013-ban az EP-képviselő ötödik gyermeke, Dániel.

Most úgy tűnik, a magánéletében nyugtalan fiatal demokratának sikerült megállapodnia, de ki tudja, mit hoz még a messzi Brüsszel.

Habony is kétszer vált

Habony Árpád első felesége Kaminski Fanny volt, Orbán Viktor sajtósa, később közösségi oldal-felelőse. 2007-ben tették le a nagy esküt, egy gyerekük született.

Mivel Habony a miniszterelnök tanácsadójaként a szó szigorú értelmében soha nem volt közszereplő, párkapcsolati életrajzában is vannak homályos részletek, de annyit már 2011-ben is lehetett tudni, hogy folyamatban lévő válása mellett randizik egy igen szemrevaló hölggyel, Kapócs Zsókával.

Kapócs modell és színésznő volt, akivel 2014-ben aztán össze is házasodtak. Hogy a románc mióta tartott, azt pontosan nem tudni, de maga a házasság igen kérészéletű volt. 2015 májusában a bíróság kimondta a válást, ezzel lezárva egy egész éven át tartó házasságot.

Habony Árpád és Kapócs Zsóka
fotó: vebidoo.de

Csak találgatások vannak arról, hogy a válásnak volt-e köze a Habonyról megjelent ibizai videóhoz.

Rogán felesége örökké fiatal

Rogán Antal első házassága Sonnevend Alexandrával 2006-ban ért véget, az akkor még lipótvárosi Fidesz-KDNP-frakcióvezetőnek egy gyermeke született Sonnevendtől.

2007-ben a lipótvárosi polgármesterré avanzsált politikus feleségül vette Gaál Cecíliát, Gaál Antal korábbi MDF-es országgyűlési képviselő lányát. A 12 éves házasság alatt „Cili” látványos változáson ment keresztül befolyásos férje mellett, úgy ambíciókban, mint külsőségekben.

Rogán Cecília átalakulása egy befolyásos politikus mellett.
fotó: nyugat.hu

Ebből a házasságából Rogánnak két gyermeke született, de minden jó véget érhet egyszer, 2019 novemberében bejelentették válásukat.

2019.11.15. 10:46

Bréking: Válik Rogán Cecília és Rogán Antal

/ hírek 1 hsz. /
A Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya is megerősítette a hírt.
Hogy Rogán neve jól csengő márkanév, azt az is bizonyítja, hogy bár Cecília azóta hivatalosan is új párra lelt,
2020.05.15. 16:59

Új pasija van Rogán-Gaál Cecíliának

/ celebspotting /
Az Instagramon mutatta meg szíve választottját a vasi miniszter exe.
a Rogán nevet megtartotta.

Legfrissebb értesülések szerint a miniszterelnök kabinetfőnöke tavaly – szinte titokban – elvett egy felettébb csinos

02.02. 12:07

20 évvel fiatalabb, „feltűnően csinos” nőt vett feleségül Rogán Antal

/ közélet 21 hsz. /
A Blikk kiderített néhány részletet a titkos nászról.
és állítólag 20 évvel fiatalabb, Barbara nevű hölgyet. A sajtó most nem is annyira a hölgy személyével és a házassággal, mint a feltehetően ezekhez kapcsolódó földvásárlásokkal
02.03. 12:03

Rogán Antal új felesége családjának két hónap alatt lett milliárdos földvagyona

/ közélet 15 hsz. /
Vannak furcsa véletlenek.
foglalkozik.

Talán említésre méltó, hogy a miniszternek ez a harmadik házassága, és eddig akárhányszor nősült, a szerencsés hölgy épp a húszas éveiben járt. Az egyetlen szám, ami növekszik, az a Rogán Antal és aktuális felesége közti korkülönbség.

A nemzet gázszerelője is újított

Mészáros Lőrinc 34 év házasság után, 2020. szeptemberében vált el feleségétől, Kelemen Beatrixtól. Házasságuk alatt három gyermekük született.

Könnyen elképzelhető, hogy Mészáros még házas volt, mikor megismerte állítólagos új párját, ugyanis 2020. októberében – egy hónappal a válás után – valaki lefotózta egy ismert televíziós személyiséggel Budapesten.

Mészáros Lőrinc
fotó: Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Meg is indult a kommentáradat, hogy az igen vonzó és Lőrincnél nyolc évvel fiatalabb nő vajon miért Magyarország leggazdagabb emberében lelte meg a szerelmet?

Szinte észre se vettük, de azért egy említést megér

Koncz Zsófiáról, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjéről nem sokat hallani, ami érthető is, mivel se botrányai, se olyan hatalmas szerepe nincs a magyar közéletben.

Koncz Zsófia és Böröcz László a Fidesz sajtótájékoztatóján.
fotó: Nyugat.hu

Arról azért néhány lap csöndben megemlékezett, hogy egy puccos esküvő és kétévi házasság után 2021 elején ő is bejelentette válását.

Személye sokkal inkább egy tavalyi borsodi időközi választás

2020.10.11. 21:02

Megmaradt a Fidesz kétharmada, Koncz Zsófia győzött Borsodban

/ közélet 61 hsz. /
Mintegy kétezer szavazattal.
kapcsán került a rivaldafénybe, mikor is hajszál híján ugyan, és kissé váratlanul, de megelőzte az ellenzék közös jelöltjét, Bíró Lászlót.

Most akkor CSOK, vagy válás?

Zsófia válási történeténél talán érdekesebb Varga Judit igazságügyi miniszteré, főleg, hogy még nem is hivatalos.

Vargáék családjával kapcsolatban 2021-ben először arról írt a magyar sajtó, hogy 200 millió forintért vásároltak

01.26. 10:12

Varga Judit a férjével 200 millióért vásárolt ingatlanokat - Orbán Viktor közelében

/ közélet 12 hsz. /
8 milliónyi önerőhöz 192 millió hitelt adott a gáláns bank.
Budán lakásokat, amire 192 millió forint hitelt kaptak, aztán tízmilliós CSOK-ot vettek fel a balatonhenyei nyaralójukra, noha a konstrukció lényege nem a nyaralók támogatása.

Varga Judit igazságügyi miniszter
fotó: népszava.hu

Egy hónap se kellett aztán, hogy megint Varga Juditról és férjéről írjunk. Ezúttal szárnyra kapott egy híresztelés, miszerint válnak.

02.13. 08:01

Válófélben Varga Judit?

/ könnyű 79 hsz. /
Mindketten elismerték, hogy az életük korántsem olyan egyszerű, mint 15 éve, amikor megismerkedtek.
Az ügyről elsőként beszámoló Blikk ugyan nem nevezte meg az információ forrását, és az igazságügyi miniszter sem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre, annyi biztos, hogy nem cáfolta a hírt.

Helyi eset: Hende Csaba és a boldogság videója

Hende Csaba, Szombathely fideszes országgyűlési képviselője is túl van már egy váláson. 2013-ban 29 év házasság után vált el tanárnő feleségétől, akitől egyébként két ikerlánya született.

2018-ban újra megházasodott, új felesége egykori minisztériumi titkárságvezetője, dr. Szajlai Mónika lett.

A nagy vihart kavart váltásról nemcsak lapunk, de az országos sajtó is cikkezett. Ekkor jelent meg Hende Csabának az a bizonyos mellkassimogató videója. (Szajlai Mónika öleli át hátulról Hende mellkasát.) Bár a volt miniszter és új párja harmonikus életét bemutató videó azóta lekerült a netről, az erről szóló cikkünket és a videóból készült ikonikus képet

2015.02.26. 12:30

Nagyon szereti Hende Csaba mellkasát Hende Csaba leendő felesége

/ közélet 24 hsz. /
itt megnézheti.

A szerelem nagy, csak a fotó szöge nem az igazi.
fotó: kgv.hu

Nem feltétlenül kell elválni, ha bejön pár új szereplő a házasságba

Végezetül pedig emlékezzünk Győr volt fideszes polgármesterére, Borkai Zsoltra. Noha az egykori élsportoló a mai napig nem vált el feleségétől, abban szinte egészen biztosak lehetünk, hogy a 2019-es jachtos házivideók

2019.10.05. 17:38

Szexfotók jelentek meg Borkai Zsoltról, Győr polgármesteréről - Frissítve

/ közélet 56 hsz. /
Tovább támad az "Ez az ördög ügyvédje" blog, már videó is van.
nem tettek jót a kapcsolatnak.

Borkai Zsolt
fotó: MTI/Krizsán Csaba

Hozzászólások (13)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

StarMan: S*jn*ll*k, h* n*k*d *z. *tt v*gy*rg*tt * f*l k*p*rny*n * b.b*ny*...
Jön az egyházi lakásügynökség
StarMan: G*zd*g *mb*r *s l*h*t sz*r*ny. T* * sz*g*nys*gr* g*nd*lt*l, d* n...
Jön az egyházi lakásügynökség
StarMan: D*l-*fr*k** f*z*t**gys*g. H* b*rsz v*l*, n*k*d *s v*n r*nd*d, h*...
Ön találkozott már a szombathelyi bevásárlókocsi-fantommal?
StarMan: *ssz*gy*jth*tn*t*k *gy c*kkb*n *gy*n*zt, "h*v* l*tt*k * h*v*...
Hol vannak hűvös helyek és ivókutak Szombathelyen?
StarMan: H*n*p*k *t* pr*b*l*m m*g*rt*tn* * "v*d*tts*g"-r*l p*p*l*...
Riasztó hír érkezett az egyik kínai vakcináról