NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Életmód

Szombathely gyerekbalerinái csinosban nyomják a fondut

"A balerinák nagyon jók és szépek" - mondta a hét éves Luca arról, miért szeretett bele a legkecsesebb táncba.

Melyikünk ne játszott volna el a gondolattal kislánykorában, hogy egyszer balerina legyen? Sőt, többen még tüllszoknyát is húztunk és balettosat játszottunk otthon a tükör előtt. Vannak olyan gyerekek, akik már korán elkezdik valóra váltani ezt az álmukat. Ilyenek a már tizenharmadik éve működő szombathelyi Attitude Balettiskola növendékei is, akik hétről hétre keményen dolgoznak a célért. El is mentünk az MMIK-ba, hogy megnézzük, hogyan zajlik egy balettóra.

fotó: Garai Antal Atom

Így készül a tökéletes plié, fondu és adagio

Kezdés előtt negyed órával a gyerekek már izgatottan várakoznak az ajtó előtt szuper csinosan, tökéletes konttyal, tüllszoknyában. Aztán kinyílik az ajtó, sorba állnak a tükörterem korlátjánál, elindul a zene és Fuchs Gabriella Krisztina koreográfus és balettművész vezetésével, egy rövid, alapos bemelegítéssel elkezdődik az óra. Ez után tanulják a kicsik többek között a pliét, battement, fondut, frappét és az adagiot.

fotó: Garai Antal Atom

A balett nem csak a testet formálja, hanem a lelket is. Már a 7-8 éves korcsoport óráján alapvető elvárás az önfegyelem, az akaraterő és a kitartás, ami a baletthez egyébként is elengedhetetlen. Emellett elméleti oktatás is folyik, mivel a balett nyelve francia, ezért a gyerekek a mozdulatok és gyakorlatok elnevezéseit franciául tanulják meg.

fotó: Garai Antal Atom

„Szeretem látni, amikor sikerül átadni egy szeletet abból, amit az évek során rengeteg munkával megtanultam. Célom a helyes testtartás kialakítása már a kisgyerekkorban, az állóképesség, a koordináció és a ritmusérzék fejlesztése, a térbeli tájékozódás javítása és a testtudatos táncismeret kialakítása az alapoktól kezdve. A tapasztalatom az, hogy ameddig a legfiatalabbakat (3-5 éveseket) a szülő hozza el, hogy balettet tanuljon, addig az idősebb korosztály önszántából jön. A legjobb mindenképpen az, ha a gyerek már pici kortól „itt ragad” nálam, mert a klasszikus balett elsajátítása hosszú folyamat.” – mondta el Fuchs Gabriella Krisztina balettművész.

fotó: Garai Antal Atom

A balett is nevel

Megkérdeztük a szülőket arról, hogyan jött az ötlet és miért tartják fontosnak, hogy a gyerekük balettra járjon.

Édesanyám gyermekkorában balettozott és ő adta az ötletet, hogy a kislányomat is vigyük el, hátha megtetszik neki. Másrészt fontosnak tartottuk, hogy már kiskorában végezzen valamilyen rendszeres testmozgást. Nagyon megszerette a balettet, már több éve jár ide és komolyan figyel arra, hogy soha el ne késsen

- mondta el egy apuka.
fotó: Garai Antal Atom

Úgy gondolom, hogy a balett fontos dolgokra nevel: önfegyelemre, kitartásra, igényességre és szépségre. Egész évben mozognak, művelődnek, mellette pedig bemutathatják a tudásukat minden tanév végén a szülőknek és a nagyszülőknek

- mondta el egy anyuka.

Gyerekek megmondták a tutit a balettről

Virág, 7 éves

Azért jöttem balettra, mert szerettem volna kipróbálni, hogy milyen. Jó, mert sokat mozgunk. Sok barátom van itt. A balerinák nagyon szépen táncolnak, ezért szeretnék egyszer én is balerina lenni.

Blanka, 8 éves

A tévében láttam először balerinákat és megtetszett, ahogy táncolnak. Nagyon jó a zene is és sok barátnőm van itt.

fotó: Garai Antal Atom

Luca, 7 éves

Azért jó, mert ha tudok balettozni, akkor szerepelhetek a fellépéseken is. Szeretnék balett táncos lenni. A balerinák nagyon jók és szépek.

Nem cserélték le a tüllszoknyát

Ne lepődjünk meg, ha egy-egy országos vagy külföldi előadáson Vas megyei balerinát látunk táncolni, mert – mint megtudtuk – voltak olyan tanítványok is, akik annyira megszerették a balettet, hogy hivatásuknak választották. Ők ma már az Állami Balettintézetben és a Győri Tánc és Képzőművészeti Szakközépiskolába járnak.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : M*nd*n m*nd*t* *rt*lm*s, cs*k *hh*z *sm*rn* k*ll * f*ldr*jz*t *s...
Teljesítik Törőcsik Mari utolsó kívánságát
fgzb: T*szt*l*m Z*ch*r G*b*rt *s h*t*l*sn*k t*rt*m *mb*r*l*g, sz*km**l...
Zacher etikája
miki1950 : *n m*m*r**m. ++++++++++2 5. 3 8 1++++++++++++...
Zacher etikája
angelica: * c*kk *lv*s*s* *t*n* *ls* g*nd*l*t*m: p*r*n***, m*v*l *z *s*tb*...
Nem létező rendszámú autóval követték Czeglédy Csabát
dictator: *lv*sd *l * c*kk*t, *bb*n b*nn* v*n, h*gy n*m *k*r p*l*t*k*s l*n...
Zacher etikája