NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hasznos

Megtudtuk a gázszünet okát, és azt is, hogy szeptemberben újabb leállások lesznek Vas megyében

Közben olvasóinkat eléggé megosztja a kellemetlenség.

Ahogy arról lapunk is beszámolt,

2020.08.05. 11:34

Kétnapos gázszünet lesz Szombathelyen és Vas megye számos településén

/ hasznos 11 hsz. /
Karbantartanak. Nem lesz egyszerű az élet augusztus 11-12-én.
jövő héten kedden és szerdán (augusztus 11-12.) Vas megye számos településén szünetel a gázszolgáltatás.

A hír megosztotta olvasóinkat.

A írás utáni kommentekben főként azt kritizálták olvasóink, hogy az információt csak meglehetősen szűk körben (megyei napilap és a Rádió 1 helyi stúdiója) terjesztette az NKM, míg a Facebook-hozzászólásokban az osztotta meg az embereket, hogy mekkora kellemetlenséget okoz a szolgáltatás leállása.

Vannak, akik szerint apróságról van szó, amit kár felfújni, mások szerint nem annyira egyszerű az élet gáz nélkül, és nem értik, hogy a cég miért nem szakaszosan végzi a munkáját, naponta néhány órára visszaállítva a szolgáltatást.

Ahogy korábbi írásunkban jeleztük, a leállással és a karbantartással járó kérdéseinket elküldtük az FGSZ Zrt.-nek, ahonnan időközben befutottak a válaszok.

Megtudtuk, hogy egy 2008-as törvény hatalmazza fel a céget, hogy évente egy alkalommal, a fűtési szezonon kívül, legfeljebb 48 óra időtartamú, gázszünettel járó karbantartást végezzen a gázátadó állomásokon és betáplálási pontokon, ha a leállásokat előre bejelentette.

Magyarországon 6000 kilométer hosszú gázvezeték van, amit a fűtési szezon előtt kell karbantartani, hogy a következő télen ne legyenek problémák.

Hogy pontosan mikor és hol történnek ezek a karbantartások, azt egy karbantartási ütemterv tartalmazza, amely nyilvános.

Ebben szerepel a mostani Vas megyei leállás is, amely során a Jánosháza-Szombathely szakasz három helyszínén egyszerre történik vezetékkiváltás.

A munkálatok elvégzéséhez az érintett vezetéket le kell üríteni és mivel a földgázvezeték vágására is sor kerül, a szakaszos gázszolgáltatás nem megoldható. A gázátadónként való többszöri leállást egyébként az említett törvény sem engedélyezi – közölte lapunkkal a cég, ami választ ad arra, hogy miért nem kapcsolják vissza a szolgáltatást néhány órára.

Az viszont jó hír, hogy könnyen elképzelhető, hogy a gázszünet rövidebb lesz, mint a bejelentett.

Merthogy ezt írja a cég:

„Fontos hangsúlyozni, hogy a 48, plusz az elosztói engedélyes által meghirdetett további 2 óra, egy maximum időtartam. Az FGSZ szakemberei a karbantartási munkálatokat a biztonsági előírások betartása mellett mindig a lehető leggyorsabban megpróbálják elvégezni és arra törekednek, hogy a fogyasztói gázszünet kizárólag a munkálatok elvégzéséhez szükséges ideig tartson. Amennyiben a munkálatok kevesebb időt vennének igénybe, abban az esetben az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. Elosztó engedélyest tájékoztatjuk, és így a gázvisszaadási folyamat korábban elkezdhető.”

További fontos információ, hogy a fent említett karbantartási tervben az idén még szerepel Vas megyei leállás.

Szeptember 2. reggel 6 órától szeptember 4. reggel 6 óráig karbantartási munkák lesznek Celldömölk térségében is, ahol szintén vezetékkiváltás lesz.

Ezek a következő településeket érintik:

Boba, Celldömölk, Csönge, Kemenesmagasi, Kemenesmihályfa, Kemenessömjén, Kemenesszentmárton, Kenyeri, Mersevát, Nagysimonyi, Nemeskocs, Ostffyasszonyfa, Pápoc, Sitke, Tokorcs, Vönöck.

Szeptember 4-én Répcelak és környékén néhány óra hosszan (13 és 17 óra között) ugyancsak szünetel majd a szolgáltatás. Ez a következő településeket érinti.

Beled, Csánig, Edve, Hegyfalu, Kisfalud, Mihályi, Nagygeresd, Nick, Rábakecöl, Répcelak, Répceszentgyörgy, Uraiújfalu, Vámoscsalád, Vásárosfalu, Vasegerszeg, Zsédeny.

Hozzászólások (7)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : N* h*ll*d, t* *zt*n n*m v*gy s*mm*. *nny*r* b*g*tt p*s*st m*r r...
Európai Bizottság: nyárig be kell oltani a felnőtt lakosság 70 százalékát
miki1950 : H* *gy*lt*l*n l*sz n*l* h*llg*t*. ...
Vidnyánszky Attila is indít osztályt jövőre az SZFE-n
miki1950 : *g*sz *gysz*r**n n*m t*d*m m*g*lln*, h*gy * f*lk*nfb*n f*lt*tt k...
Podcast Feiszt Györggyel: Miért nem tudják a szombathelyiek, hogy gazdag kultúrájú, nagy múltú városban élnek?
miki1950 : M*g j*, h*gy n*m *n d*nt*k b*rk* h*ly*tt *s! D* *tt*l m*g h* v*l...
„Nagyon szerencsétlen, amikor beleszól a politika” – Egy szombathelyi orvos a kínai vakcináról
miki1950 : *kk*r* h*ly*s*g*t *rt*l, h*gy cs*k r*v*d*n. * f*d*ss m*gt*lt*tt*...
Tiltakozik az ellenzéki szövetség a kormány „büntetőhadjárata” ellen