NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Könnyű

Megszületett a Facebook-milliárdos, Mark Zuckerberg kislánya

Ahogy a terhesség, úgy a baba megszületésének hírét is a Facebook-oldalán tette közzé. Az újdonsült szülőknél olyan nagy az öröm, hogy felajánlanak jótékony célra egyharmad magyar GDP-nyi pénzt.

Ahogy a terhesség, úgy a baba megszületésének hírét is a Facebook-oldalán tette közzé Mark Zuckerberg. Feleségével, Priscilla Channel a Max nevet adták a kicsinek. A Facebook alapítója a babát egy nyílt levéllel köszöntötte, amiben arról is írt, hogy rengeteg megoldásra váró probléma van a Földön, de ő inkább a már elért megoldásokra, és az ezekre építhető lehetőségekre szeretne koncentrálni azért, hogy Max már egy sokkal jobb világban nőhessen fel.

fotó: Facebook

A Facebook-alapító beszél az egészségügy visszásságairól: szerinte furcsa, hogy ötvenszer annyit költ a betegek gyógyítására a világ, mint amennyit a betegségek megelőzésére. Szót ejt a tanulásban rejlő lehetőségekről is, amelyek képzettebb, hatékonyabb embereket eredményezhetnek, valamint visszaszoríthatják a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenségeket. De az igazi meglepetés csak ezután következett, ugyanis Zuckerbergék felajánlották jótékony célra Facebook-részvényeik 99 százalékát.

A Facebook jelenlegi piaci értékével számolva ez egy 45 milliárd dolláros, azaz nagyjából 13 185 milliárd forintos felajánlás, ami egyébként az éves magyar GDP harmadának felel meg.

Zuckerberg és Chan bejelentése szerint a pénzt két célra áldozzák. Az első az emberi életminőség javítása, a második pedig az egyenlőségért vívott küzdelem. Zuckerbergék már eddig is rengeteg pénzt áldoztak hasonló célokra, de eddig ez a legnagyobb felajánlásuk.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

szemtanú: B*zt*s h*gy m*nd*nny**n j*l *rtj*k *s *rt*lm*zz*k *zt *s *m* t*l...
Hamarosan nyithatnak a mozik, színházak, vendéglátóhelyek, fürdők
Ddd911: * h*v*t*l*s sz*rv*kb*n s* *gy, s* *gy n*m l*h*t b*zn*. K*z*lh*tn...
Nem értjük, hogy miért titkolják el a helyi járványadatokat, de ezt teszik
eheti: "*z n*m cs*d*, h*sz*n *ll*nf*l*k l*szn*k * k*z*l*d* *rsz*ggy...
Ungár: Ha Hende nem lenne házas, magánéleti közeledésnek venném a dicséreteit
Ddd911: L*t*m *h*gy n*k*d *s, *gy * v*z*r*dn*k *s * h*l*tt*k cs*k *gy st...
Hamarosan nyithatnak a mozik, színházak, vendéglátóhelyek, fürdők
shopron: https://444.h*/2021/04/21/k*t-*r*sz-t*tk*s*gyn*k-b*d*p*str*l-*t*...
A rendőrség elrendelte a nyomozást a Czeglédyt követő titokzatos autó ügyében