NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Vascső és kalapács a szombathelyi verekedésben?

Nyilatkoztak portálunknak a múlt heti, Óperint utcai verekedés résztvevői. Mindkét fél a másikat okolja, de egyikőjük nem emlékszik az előzményekre.

Ahogy arról a nyugat.hu beszámolt

2011.12.21. 10:14

Ökölcsata Szombathelyen az Óperint utcában

/ sokkoló gal. 25 hsz. 1 kapcs. /
Nagy erőkkel vonultak a rendőrök egy verekedéshez a szombathelyi Óperint utcába. Egy embert kórházba szállítottak a mentők, csoportos garázdaság miatt indult eljárás.
, komoly rendőri erő vonult fel Szombathelyen az Óperint utcai Perint hídhoz. Akkor csak annyit tudtunk, hogy feltehetőleg tömegverekedés volt ott, amit másnap a rendőrség is megerősített. Csoportos garázdaság miatt indult eljárás. Kíváncsiak voltunk, mi történhetett. Sikerült megszólaltatnunk mind a két felet, de különböző módon látják az eseményeket.

Verekedés utáni helyszínelés a szombathelyi Óperint utcában
fotó: Tánczos Mihály

December 20-án hagyományos évzárót tartottak egy orvosi rendelőben. Innen indult gyalog a szomszédos benzinkút shopjába egy férfi. Elmondása alapján ekkor szólt be neki két, általa látásból ismert ember. Mivel az inzultálás nem maradt abba, ezért a férfi segítséget kért az orvosi rendelőben tartózkodó édesapjától, aki azonnal indult is fia kimenekítésére. A kiegyenlítődött erőviszonyok láttán a két kötekedő odébb állt.

Ez azonban csak ideiglenes állapot volt, mivel ők is segítségért siettek. Barátokkal és méretes vascsővel tértek vissza, amivel hadonászva az ingatlant és a tulajdonos autóját is fenyegették. A későbbi sértettek ekkor még bíztak abban, hogy szép szóval is kezelhető a konfliktus és kimentek a hangoskodókhoz. Nagyot tévedtek.

A verekedés helyszíne nappal
fotó: Tánczos Mihály

Az épület előtt kirobbant verekedésben a fia segítségére siető apának leszakadt a jobb bicepsze, orrcsonttörését és feji zúzódásait is el kellett látni. A fiú enyhe agyrázkódással és állkapcsi fájdalmakkal megúszta. A segítségükre siető egyik alkalmazottnak szintén betörték az orrát. A vendégek is a bajbajutottak segítségére siettek, de ők már nem verekedtek. Sikerült viszont visszatartani az erős legényeket a rendőrök kiérkezéséig. Egy huszonéves testvérpárt, H.F.-et és H.J.-t nevezett meg a megvert férfi. Elmondása alapján a testvérpárral neki korábban nem volt baja, többször látta őket, hiszen a közelben, a Szabadságharcos utcában laknak.

A gyanúsítottak

Megkerestük a H. testvéreket is, akik az ügy gyanúsítottjai jelenleg. A Szabadságharcos utca kívülről dekoratív önkormányzati házának egyik szegényes szobájában ültünk le beszélgetni idősebb H.J.-vel, a testvérek apjával. A férfi a nyugat.hu-nak elmondta, hogy december 20-án a fiaival iszogatott a lakásban, ezután a fiúk elindultak a benzinkút irányába, már nem tudja, miért. Idősebb H.J. ekkor lefeküdt a kisebb gyerekekkel aludni, később pedig arra ébredt, hogy a menye azt kiabálja, menjen segíteni, mert a fiait megtámadták kalapáccsal.

A garázdasággal és súlyos testi sértéssel vádolt férfiak
fotó: Tánczos Mihály

Mire kiértem F. fiam a földön feküdt. J. fiam odaszaladt segíteni, de úgy földhöz vágták az úttesten, hogy majdnem átment rajta egy autó. Én a rendőrök után értem oda, de engem is bevittek és órákig bent tartottak, emiatt panaszt is tettem

- mondta id. H.J., aki azt állítja, nem volt köze a verekedéshez.

A beszélgetéshez időközben csatlakozó H.F. azt állítja, ő az élettársával ment a benzinkútra cigarettáért és ekkor szólt be egy társaság az élettársának. Többször rákérdeztünk, mit szóltak be a nőnek, illetve hogyan kezdődött a verekedés, de erre a férfi már nem emlékszik.

Az első részletekre nem emlékszem. Arra lettem figyelmes, hogy négyen-öten ütnek a földön. Ekkor jött a bátyám és megpróbált kimenteni, de nem sikerült. Valaki alám rúgott én pedig elájultam. Többre nem emlékszem. Az, hogy nálunk vascső lett volna egyszerűen nem igaz. Mi fával foglalkozunk, nem vassal és ha lett volna cső, akkor sokkal súlyosabb sérüléseket okozott volna

- mondta H.F., akinek a fejbőre szakadt fel, de sérülése nyolc napon belül gyógyuló. Testvére is csak könnyebben sérült.

A testvérpárt és apjukat súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolják. A testvérek viszont azt állítják, őket támadták meg egy kalapáccsal. Feljelentést azonban nem tettek. Kérték viszont, hogy elfogultság miatt Pécsre kerüljön az ügyük.


A cikkünkben szereplő, a gyanúsítottakról készült fényképfelvételen id. H.J. és fiai nem kérték az arcuk kitakarását. Ezt ennek ellenére megtettük, mivel ők jelenleg egy büntetőügy gyanúsítottjai. Az esetre a bírósági ítélet után visszatérünk.

Kapcsolódó

2011.12.21. 10:14

Ökölcsata Szombathelyen az Óperint utcában

/ sokkoló gal. 25 hsz. 1 kapcs. /
Nagy erőkkel vonultak a rendőrök egy verekedéshez a szombathelyi Óperint utcába. Egy embert kórházba szállítottak a mentők, csoportos garázdaság miatt indult eljárás.

2010.06.12. 01:35

Lövés dördült Szombathelyen - balesetek sorozatban

/ sokkoló gal. 18 hsz. 1 kapcs. /
Gázpisztollyal akart véget vetni a vitának egy szombathelyi férfi. Közben a baleseti helyszínelők elütött kerékpároshoz, felborult motorhoz, fellökött babakocsihoz és karambolos autókhoz siettek.

2009.03.23. 12:28

Több tonna szemét égett az önkormányzati bérház pincéjében

/ sokkoló gal. 8 hsz. 4 kapcs. /
Pincetűzhöz riasztották ma reggel a tűzoltókat Szombathelyen a Szabadságharcos utcába. A lánglovagok először a pincelejáraton kiáramló lángtengertől nem tudtak lemenni, majd később a látványtól hőköltek vissza. Mennyezetig ért a szemét.

Hozzászólások (3)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

rheingold1926: Ny*g*dj*n b*k*b*n!...
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
fgzb: *gy*t*rt*k. +1. H* *lv*s** *l*f*z*t*k*t *k*rn*k, *kk*r *z*n v*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
kovacsg: *gy*t*rt*k * h*zz*sz*l*k n*gy r*sz*v*l. * ny*g*t.h* l*ss*n *ly*n...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
pokelll33: R*st *n P**c*!...
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
Paulus_Maior: N*m l*t*m *rt*lm*t! - K*rny*z*t*mb*n sz*nt* m*nd*nk* r*g*sztr*...
Ismert emberek buzdítanak oltakozásra az új állami kampányban