NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Mégsem enged be több menekültet elődjénél Joe Biden

Marad a 15 ezres kvóta.

Joe Biden amerikai elnök pénteken egy sürgősségi rendeletben döntött arról, hogy az Egyesült Államok - csakúgy, mint idén - jövőre is 15 000 menekültet fogad be - tudósít az MTI.

Az elnök tehát nem emelte meg elődje - Donald Trump - 15 000 fős felső korlátját, annak ellenére, hogy több mint két hónappal ezelőtt ígéretet tett arra, hogy 125 000 főre emeli az évente befogadható menekültek számát.

Trump elnöksége alatt folyamatosan csökkentették a befogadási plafont, amelyet Barack Obama adminisztrációja idején 110 ezerre emeltek. Az előző adminisztráció már 2017-ben 50 000 főben korlátozta a befogadható menekültek számát, 2018-ban a kormányzat 45 000-es kvótát állapított meg, amelyet először 30 000-re, majd 15 000-re csökkentettek.

Tisztviselők szerint Biden "kiigazítja" elődje intézkedéseit. Ennek keretében a jövőben felgyorsítják a menekültek befogadását, azaz a már átvilágított egyének gyorsabban jutnak be az Egyesült Államokba. Ezen kívül magasabb kvótát biztosít például az afrikai, közel-keleti és közép-amerikai menekültek számára, és feloldja elődje Szomáliából, Szíriából és Jemenből történő áttelepítésekre vonatkozó korlátozásait.

Jen Psaki, a Fehér Ház sajtófőnöke pénteken azt mondta: a késedelmes elnöki intézkedés oka egyrészt az volt, hogy "némi időbe telt, mire kiértékeltük, hogy a menedékkérelmeket feldolgozó rendszer mennyire hatástalan és mennyire lerombolták, ezért sok részletét újra kellett építenünk." A tisztviselők ezen kívül a koronavírus járványt az Egyesült Államok déli határán kialakult menekültválságot említették az okok között, amelyek miatt csak mostanra született meg a döntés.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Nati: * gy*l*l*t *s f*l*l*m k*lt*s * l*gf*bb sz*mp*nt! Gy*l*z*t! *z *...
Hende Csaba a kezünket simogatja vagy a torkunkat fojtogatja?
Nati: *z *g*sz *l*t*b*n n*m *rt*k *nny*t v*rk*ny*r*l, m*nt m**t* "...
Várkonyi Andreára testőrök vigyáznak
Nati: H*ly*k *s v*gy*nk, m*rt m*r r*g *l k*ll*tt v*ln* z*v*rn* *k*t!...
Ismét meghosszabbította a kormány a járványügyi készültséget
Nati: R*m*lj*k * t*szt*t*t*zb* v*gz*k, m*g *tt s*m t*dn*k m*gsz*b*d*ln...
Jön az egyházi lakásügynökség
Nati: j*sk*01, m*ndt*m m*r, *zt *rt*k, *lm*h*tsz! R*ssz*nd*l*t*, j*ll...
Illés Károly szerint a kormány jogosan vette el a szombathelyi emberek pénzét