NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Jelentem

Megkeseríti a belvárosiak életét a hajnalban cirkáló és irtó hangos seprőautó Szombathelyen

De mikor máskor indulhatna útnak, hogy ne akassza be a forgalmat?

Egy kisgyermekes családnak alapból sok problémával kell megküzdenie a mindennapokban, de ez most nem is igazán lényeg. Az viszont, hogy erre még egy lapáttal rátesz hajnalok hajnalán a SZOVA seprőautója a belvárosban, már más tészta. Több olvasónk is panaszkodott már ugyanis az irtó hangos seprőgépre, ami néhány naponta útnak indul, amikor a város nagy része még alszik. Vagyis próbálna aludni, köztük egy Szent Márton utcában élő 3 gyermekes családdal is.

„Van egy problémám, talán a segítségetekkel és a nyilvánosság erejével könnyebben megoldódik. A Szent Mártonban lakunk 3 gyerekkel (1,5 - 5 - 6,5 évesek). Rendszeresen (heti két alakalommal) a kora hajnali órákban megjelenik a nagy kereszteződésben a SZOVA utcaseprő autója, ami finoman szólva is k*rva hangos és cirka 20 percig köröz ott, amíg az összes kis háromszögű terelő szigetet is körbe nem porszívózza” – panaszolta az apuka.

Olvasónk többször is kereste a SZOVA-t a problémával, ugyanis nem csak ők ébrednek fel párjával a zajra, hanem a gyerekek is és nem tudnak már visszaaludni. Ez pedig, mint mondja, heti szinten 5-6 óra alváskiesés nekik, így a hétvégére – az ő szavaival élve – tiszta zombik tőle.

„Hívtam a SZOVA-t, ők átirányítottak az önkormányzat városüzemeltetési osztályára. Ott beszéltem egy úrral, elmondtam neki a problémámat, meghallgatott és elmondta, hogy már más is tett panaszt ez ügyben. De semmi változás nem történt. Nem hiszem el hogy a 0-24 órás idő intervallumban a reggeli és délutáni csúcsot leszámítva nem lehet találni egy másik idősávot erre a munkára, ami kevésbé zavaró” – mondja.

Videót is kaptunk egyébként az utcaseprőről és el kell ismerni, valóban elég hangos a gép a hajnali csendben. Ráadásul szerkesztőségünkben is akadtak, akik egyetértettek a felháborodott apukával, ugyanis éltek a belvárosban és nekik is okozott néhány kellemetlen ébredést a seprőautó – főleg, amikor már beköszönt a jó idő és ne adj' isten nyitott ablaknál alszik az ember.

De nagyrészt elfogadták sorsukat, hiszen ők döntöttek arról, hogy nem egy csendes zöldövezetben telepednek le, hanem a belvárosban. Volt olyan szerencsés, aki idővel hozzá is szokott a zajhoz és átaludta a seprőautó cirkálását, viszont akad olyan is, aki néha még mindig felriad a lármára, ami derült égből villámcsapásként éri az embert, ha éppen békésen szunyókál.

A problémával természetesen mi is megkerestük a SZOVA-t, hiszen kíváncsiak voltunk, hogy mennyire gyakran érkezik hozzájuk panasz a seprőautó hangossága miatt. Illetve azt is megkérdeztük, hogy van-e kilátásban bármiféle változás az ügyben és tényleg ez az időintervallum a legmegfelelőbb az utcaseprésre, ha ennyire hangos a jármű?

Válaszuk a következő volt:

„Tapasztalatunk szerint a lakosság általában megértő azzal kapcsolatban, hogy a hulladékszállítási és köztisztasági tevékenység nem végezhető bizonyos szintű zajhatás nélkül. A többi munkagépünkhöz hasonlóan természetesen a szóban forgó seprőgép is megfelel a megengedett zajnormáknak, de előfordulhat, hogy valakit ez a hangkibocsátás is zavar.

A Szent Márton úti csomópontokat a forgalom beindulása előtt, legkésőbb 5:30-ig kell kisöpörni és a környék egyirányú utcáival 6:00-ig végezniük kell a munkatársainknak, mert csak addig lehet a forgalommal szemben a menetirány szerinti bal oldalt söpörni.

Sajnálatos módon a piac környéki parkolók seprése is problémás, mivel azt a piaci szállítások előtt, vagyis reggel 6 óráig szükséges elvégeznünk. A válaszunk tehát: igen, sajnos muszáj. Mindezek ellenére a munkánk nem a szombathelyiek ellen van, hanem értük, ezért kérjük a megértésüket az okozott kellemetlenségekért!”

Tehát rossz hírünk van azoknak, akiknek megzavarja álmát a hangos utcaseprő: igen, sajnos muszáj hajnalban útnak indulnia. Hiszen mikor máskor tehetné a dolgát, hogy ne akassza be a forgalmat? Gondoljunk csak bele, abból mekkora probléma lenne és mennyi bosszús sofőr róná az utakat, ha valamikor napközben végeznék el ezt a munkát és teljesen leállna a város egyik legforgalmasabb részén a közlekedés?

Egy szó, mint száz: a szakemberek szerint ez még a jobbik rossz és egyelőre még marad is ez a rendszer. Kitartást, belvárosiak!


Hozzászólások (33)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

anatra: *z *gy f*k* n*ws l*v*g. ...
Szijjártó Péter: Globális fake news-kampány zajlik Magyarország ellen
lights: *nn*k s*mm* k*z* * h*s*gr**d*h*z, (*s * m*l*gh*z). *sz*nt* *gy*...
Edzés közben rosszul lett és elhunyt hétfőn este egy fiatal zalai focista – Frissítve
Pizsi: N*gy*n *r*lt*tt m*r *z... n*m l*h*tn* s*m*n l*p*tt*nn* * t*m*r*...
A müncheni nem, de a frankfurti stadion szivárványszínű lesz a német-magyar meccs alatt
nertars: *gy *kk*r* v*r*sb*n, h*h*. L*ny*g * l*p*s, n*p*, *k*r *r*nk*nt*...
Új, multifunkcionális sportcsarnok épülhet Körmenden
edmond: P*l*t*k** m*rk*t*ng. H* b*j*n n*k*, *l*rh*t *ly*n sz*ntr*, m*nt ...
Oltatlansági igazolványt hirdetett Gődény György