NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Könnyű

Mégis számít a méret: Fél évszázada nem tud utódot nemzeni a kispéniszű kajmán

Egy romantikus, de végtelenül szomorú történet.

Az állatorvosok végül rájöttek annak a rejtélyére, hogy miért nincsenek utódjai egy fél évszázada együtt élő kajmánpárnak.

A lengyel Poznan állatkertjében élő Hektor és Luiza láthatóan teljesen egészséges, 1973-ban találkoztak, azóta – az állatkert látogatónak örömére - rendszeresen és szenvedélyesen párzanak, de utód eddig nem született.

Hektor és Liza 46 éve élnek együtt
fotó: Poznani Állatkert

És most kiderült, hogy miért. És nem Luiza a hunyó!

A közelmúltban Hektornak elment az étvágya, és a probléma megoldásához német állatorvosok érkeztek, akik nemcsak az állat emésztését tették rendbe, de rájöttek a gyermektelenség okára is: Hektornak túl kicsi a kukija, így nem tudja megtermékenyíteni a Luiza petesejtjét.

Szegény Hektor bajáról most már az egész világ tud, ráadásul a kajmánok nem veszélyeztetett állatok, így nem jár nekik a mesterséges megtermékenyítés.

Hektor bajáról most már az egész világ tud
fotó: Poznani Állatkert

De hiába oldódott meg a rejtély, Hektor és Luiza továbbra is a kutatók figyelmének középpontjában van: a kajmánok ugyanis általában nem alkotnak egy életre szóló párkapcsolatokat, így az ő 46 éves közös életükön van mit vizsgálni.

Hektor és Luiza egyébként továbbra is aktívan dolgozik az utódnemzésen, és ki tudja, egyszer talán mégis összejön.

Drukkoljunk nekik!

Forrás: Ladbible.com

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kovacsg: *n cs*k *zt m*nd*m, l*h*t *tt t*lt*k*zn* *z *ngy*n*s t*szt, m*g ...
A vállalati koronavírus-teszt miatt az adatvédelmi hatósághoz fordult a szombathelyi TDK egyik dolgozója
rheingold1926: N*m k*r** *z m*g?...
Hamarosan nyithatnak a mozik, színházak, vendéglátóhelyek, fürdők
Katka: T* m*gy*r*z*d * f*l*l*l*n k*rm*ny b*z*ny*tv*ny*t? K* k*rt *rr*? ...
Hamarosan nyithatnak a mozik, színházak, vendéglátóhelyek, fürdők
joska01: F*lr**rt*sz-*ng*m n*m z*v*r,h*gy n*k*d *z * v*l*m*ny*d,h* 100x l...
Zacher etikája
Ddd911: *rr*l n*m *s b*sz*lv*, h*gy *gy*s v*kc*n*r*l *zt s* t*dj*k *ld*n...
A vállalati koronavírus-teszt miatt az adatvédelmi hatósághoz fordult a szombathelyi TDK egyik dolgozója