NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Könnyű

Megdőlt a világ legnagyobb Sacher tortájának a rekordja

Ljubljanában, a nagy sikerű Bécs-napok keretében sütötték meg a világ legnagyobb, eredeti recept szerint készült Sacher-tortáját – amelyet természetesen nyomban fel is faltak.

Az első Sacher-torta történetét ismerve talán senki sem fogadott volna rá, hogy ez az édesség ekkora világsiker lesz. A sütemény megalkotója, Franz Sacher ugyanis még csak szakácsinas volt, amikor először elkészítette. Miután a főszakács váratlan betegsége miatt Metternich herceg ráparancsolt, hogy vegye át a konyha vezetését, és ne merje szégyenben hagyni a desszerttel a vacsoravendégei előtt, az ifjú Franz valószínűleg reszketve várta, mit szólnak majd a magas rangú hölgyek és urak a kreálmányához. A torta akkor is, és azóta is folyamatosan sikert arat – utoljára éppen tegnap, a szlovén fővárosban.

A szeptember 19. és 21. között Ljubljanában megrendezett Bécs-napok záróeseménye és egyben legjobban várt közönségattrakciója ugyanis a világ legnagyobb, eredeti recept szerint készült Sacher-tortájának felvágása volt. Az Original Sacher-Torten Manufaktur cukrászai Bécsből érkeztek, hogy frissen készíthessék el összesen 2.000 tojás, 50 kg liszt és vaj, 40 kg cukor, 45 kg jó minőségű csokoládé és 80 kg sárgabaracklekvár felhasználásával a süteményóriást.

A képre kattintva galéria nyílik
fotó: Nyugat.hu

A 3,5 méter átmérőjű tortán összesen 24 órán át dolgoztak, ám ekkor még mindig hiányzott róla a 200 kg-nyi csokoládébevonat. Ezt ugyanis csak szeptember 21-én este, a nagyközönség szeme láttára csorgatták rá a szlovén főváros híres Hármas hídja előtt kiállított süteményre. Az édesszájú érdeklődők természetesen meg is kóstolhatták a rekordkísérlet eredményét, az eredeti bécsi Sacher-tortát, amelynek pontos receptjét 1832, feltalálásának éve óta titokként őrzik.

Az osztrák főváros egyik legfontosabb jelképének tartott sütemény 2005-ben a Bécsi turisztikai díjat is elnyerte, egy társaságba kerülve olyan hírességekkel, mint a Bécsi Filharmonikusok vagy a Bécsi Fiúkórus. Az eredeti Sacher-tortát bárki megkóstolhatja Bécsben, a Hotel Sacher Wienben.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

godemperor: "T*m*g*tj*-* *n, h*gy k*sk*r* gy*rm*k*kn*k f*jl*d*s*k*t b*f*...
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit, a többiekét visszadobta
duehebdud: N*gy*n s*jn*l*m *z*k*t, *k*kn*k *z *z*m*ny*g *r*r*l * l*x*s j*t ...
Soha nem volt még ilyen drága a benzin Magyarországon
duehebdud: T*lj*s m*rt*kb*n *gy*t *rt*k v*l*d. *z *t *s t*rm*f*ld k*z*tt *...
Megmutatjuk, mi okozta a nagy közlekedési káoszt a 86-os úton
kriszpo: *k*n*k "*tl*g*s" * k*r*s*t* (n* m*nj*nk b*l* m* *z *tl*g...
Soha nem volt még ilyen drága a benzin Magyarországon
joska01: H*ly*s! J* d*nt*s! *llj*nk k* * j*g**nk*rt!...
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit, a többiekét visszadobta