NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Mediawave 2011

Mediawave 2011: videókkal ajánlunk programpontokat

Kereteink szűkösek, ezért ismét a teljesség igénye nélkül, de igyekszünk kihagyhatatlan programokat ajánlani. Hiszen a Mediawave-nek nincs vége, sőt, most kezdődik csak igazán.

A formátumot remélhetőleg nem kell bemutatnunk, nem is olyan régen csináltunk már egy ilyet , és most sem lesz ez másként, vagyis hangzatos jelzőhalmozások-körberajzolások helyett a YouTube segítségével villantunk meg pillanatokat, amikért érdemes lehet még kimozdulni az otthon biztonságos fülledtségéből. Az átláthatóság kedvéért időrendben haladunk. (És arra azért felhívjuk még a figyelmet: azokat a filmeket most kihagyjuk, amiket már az említett előző ajánlóban megjelenítettünk, ugyanis a mozgóképes művek jó részét ismétlik a hét folyamán.)


Június 6. hétfő


17:00, Savaria Filmszínház kamaraterem - kisjátékfilmek

Még mindig elsősorban a programfüzet fellapozását javasoljuk ott , de itt meg miért ne állhatna ízelítőül a kisfilmek egyike, most például a Múlandó találka című, ami Melanie Pieper elbeszélésében mutat meg két, ritkán találkozó nőt, akik hiába szöges ellentétei egymásnak, mégis van valamiféle mély megértés bennük a másik iránt.

19:00, Savaria Filmszínház - kisjátékfilmek

Úgy látszik, hétfőn a nők vannak középpontban - Nathalie Teirlinck művében (Venus VS Me) például egy kiskamasz lány, akinek nehéz feldolgoznia, hogy még mindig fiatal anyja felhozza otthonukba újdonsült szeretőjét...

21:00, Savaria Filmszínház - Bibliothéque Pascal (nagyjátékfilm)

Az ínycsiklandást folytassuk egy olyan magyar alkotással, ami méltán nyerte el a szakma elismerését: Hajdu Szabolcs tavaly készült, meseszerű filmdrámáját mindenkinek kötelező látnia.


Június 7. kedd


15:00, Savaria Filmszínház kamaraterem - dokumentumfilmek

Forgács Péter dokumentumfilmjét ajánljuk most, ez a Hunky Blues, az amerikai álom, és az 1890 és 1921 között az Egyesült Államokba érkező sok százezer magyar férfi és nő sorsáról szól. Krónikájukat a rendező talált filmek, fényképek és interjúk sokaságával szövi egybe, egyetlen hatalmas tablóvá.

17:00, Savaria Filmszínház - Léa (nagyjátékfilm)

Léa a szülővárosában, Le Havre-ban él. Egyetemista, fekvőbeteg nagymamáját ápolja, mellette pincérnőként dolgozik, közben persze más életről álmodik, Párizsba költözne, hogy az előkelő Institut d'etudes Politiques egyetemen tanulhasson. A jó felvételi vizsga felgyorsítja az eseményeket, a nagyit otthonba adni viszont drága mulatság, meg még dilemmázik is, így egészen egy sztriptíztáncosnői állásig jut.

19:00, Savaria Filmszínház kamaraterem - dokumentumfilmek

Nem maradnak el a dokuk sem, például Barak Heymann filmje (A mágányos szamaritánus), ami az apró, de eltűnőfélben lévő izraeli vallási közösség, a szamaritánusok mindennapjaiba vezeti be a nézőt. A közösség kegyetlen szabályok szerint él, nagyon könnyű kitaszítottá válni, és erről szól az apa-lánya kapcsolatot feldolgozó film.

20:30, Weöres Sándor Színház, Krúdy Klub - Easys (koncert)

Este a melankólikus-lassú zenét nyújtó, frappáns nevű Easys-szel lehet levezetődni, már akinek erre van érkezése.


Június 8. szerda


15:00, Savaria Filmszínház - Metropia (animációs film)

Kissé méltatlan időpontnak tartjuk a délutáni hármast ennek a műnek, de biztosan a csúnya fogyasztói társadalom intézte így, aminek megnövekedett jövőbeni szörnyszerepét helyezi előtérbe a film.

19:00, Savaria Filmszínház, kamaraterem - kisjátékfilmek

A horvát Branko Istvancic egy roma famíliát tesz meg filmje (Recycling) főszereplőjévé, akik a perifériáról egyenesen a város szeméttelepére tartanak, hogy mindenféle földi jóval tankoljanak fel. Aztán egyszer csak találnak egy egészen faszagányos öltönyt legnagyobb fiuknak, amivel talán megfoghatja az isten lábát..

20:30, Weöres Sándor Színház, Krúdy Klub - W.H. (koncert)

Tizenhárom Shakespeare szonett huszonegyedik századi feldolgozásban, melyekben keveredik a kortárs improvizatív zene, a zenetörténeti utalások, a klangfarbe musik, a freejazz, a modern jazz, az abstract hip-hop és a spoken word. Frontember az Irie Maffiából jól ismert MC Sena.

22:00, Weöres Sándor Színház, Krúdy Klub - W.H. (koncert)

A felállás: négy jazz-zenész és egy freestyle bajnok MC. Alapvetően improvizatív zene keveredik egyszerű témákkal, amit helyenként Busa Pista slam szövegei színesítenek. Ebben a formában tehát remek folytatása az előző koncertnek, tessék menni el.


Június 9. csütörtök


19:00, Savaria Filmszínház - kisjátékfilmek

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy persze ezen a napon is már háromtól forognak a tekercsek, de most éppen úgy döntöttünk - már csak az ismétlések miatt is -, hogy egy hét óra után következő mozi ajánlójával kezdjük a csütörtököt: ez a Hanoi-Varsó című harminc perces kisfilm, ami egy Lengyelországba illegálisan bejutó vietnámi asszony brutális kálváriáját meséli el.

21:00, Savaria Filmszínház, kamaraterem - dokumentumfilmek

A tradícionális és a modern, a felpörgetett és a hétköznapi élet, a művészet és improvizáció, az elektro és cigány zene határán találjuk a Shukar Kollektív Projektet. Egy heves és színes videóesszé a román urbán zene modern történetéről - valamikor 9 óra után a Kamarában.

22:30, Weöres Sándor Színház, Krúdy Klub - Dorota (koncert)

Egy exmetálgitáros, egy freejazzbőgős és egy népzenész találkozik, játékukból állítólag kihallani a lengyel kortárs irodalmat. Lelazulásként, estzárásként javasoljuk.


Június 10. péntek


10:00 - 18:00, Weöres Sándor Színház, Konferencia Terem - Mediawave Film Fórum

Ehhez kivételesen nem lesz videó, de ne menjünk el szótlanul a tény mellett, hogy teljesértékű filmipari diskurzus veszi kezdetét a színház impozáns konferenciatermében. A központi téma a "veszélyeztetett műfajok", avagy a film, mint közösségi élmény megújulási lehetőségei a 21. században. A konferencia célja a már formálódó nemzetközi hálózat további bővítése, hogy áttekinthetőbbé váljanak az egyes országokban létező, különböző alapokon működő, a filmipart és filmkultúrát támogató rendszerek. A program részletezéséhez kattintani ide .

19:00, Savaria Filmszínház - animációs filmek

Igazi animációs maraton veszi kezdetét péntek este, amit most kiragadunk, az meg nem más, mint az amerikai Jason Carpenter A bérlő című rövidfilmje.

21:00, Savaria Filmszínház kamaraterem - zenei és táncfilmek

Ilyen is lesz: ráadásul többségük három és hat perc között mozog, úgyhogy most nem trailert mutatunk, hanem az egyik kis darabot teljes egészében, de nem azért, mert olyan nagyon szeretünk poénokat lelövögetni, épp ellenkezőleg, tessék elmenni, mert ennyire jó lesz az összes többi is. Ez itt most a német Lisa Drewes Madárbarátok című kis szüleménye.

22:00, Weöres Sándor Színház, Márkus Emília terem - Andreya Triana (koncert)

Ha valami igazán érdemleges a Mediawave zenei programjai közül, az az elbűvölő brit énekesnő előadása lesz. A kisérletezni kedvelő Andreya multikulturális közegben nőtt fel, hét éves korában kezdett már énekelni, London belvárosának hangjai inspirálták. Korai szerelme az improvizáció iránt az évek során beérett és változott, ma egy hipnotikus képességekkel rendelkező nő áll a színpadon, és samplereket használva loopolja hangját.

24:00, Weöres Sándor Színház, Márkus Emília terem - DVA (koncert)

A cseh akusztikus-elektronikus házaspár-duó 2006 tavaszán alakult. A „nemlétező nemzetek” folklórjára specializálódott DVA akaratán kívül is rávilágított a tangó, a kabaré, a cirkusz, a popdalok, a konyha-beatbox vagy éppen a freakfolk hatá- sára.


Június 11. szombat


17:00, Savaria Filmszínház kamaraterem - animációs filmek

Pénteken elkezdődött, szombaton loholhatunk tovább az animációsfilm-maratonnal, több mint egy tucatot láthatunk, most a spanyol Sunset utcai ikrek című etűd trailere álljon itt.

22:30, Weöres Sándor Színház, Márkus Emília terem - Tudósok (koncert)

Mi mással lehetne zárni a sort, mint egy kis provokációval? Ennek szellemében ajánljuk ízesen az utánozhatatlan Tudósok kizökkentőnek ígérkező koncertjét.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

OhneGetzi: *v*nt* m*x. k*t *lk*l*mm*l *z *gy t*k j* *tl*t sz*r*nt*m. T*rm*...
A kormány egymillió forinttal támogat minden falunapot
OhneGetzi: K* * t*k*m *lv*sg*tj* *zt b*rm*k*r *s? *gy V*kt*r k*p s*kk*l h*...
Mától a Szájer-féle Nemzeti hitvallás szövegét kell kihelyezni a középületekben
miki1950 : P*nt*s*n! * m*gy*r n*p 80%- * *n**p*rt*! *z *rb*n k*sm*sk* *hh*...
Magyarország kilép az Unióból vagy Orbán elbukik? Mi lehet a vége az EU-val folytatott harcnak?
miki1950 : R*m*l*m, l*tn*kn*k *s k*v*l* v*gy! N*h*gy cs*l*dn*m k*llj*n b*n...
26 választókerületben dőlhet el a jövő évi választás, Szombathely is köztük van
OhneGetzi: J*bb*n t*lj*s*t......
Orvoshiány miatt leállt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya