NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Programajánló

Ismét Martinus Exclusive – hegedű és csembaló varázsol majd barokk hangulatot a Püspöki Palotában

Április 23-án este Szilágyi Dóra és Fábri Flóra ad koncertet Szombathelyen.

Folytatódnak a Martinus Exclusive koncertek a szombathelyi Püspöki Palota dísztermében: ezúttal barokk estet élvezhetünk majd Szilágyi Dóra hegedűs és Fábri Flóra csembalós előadásában. A Barokk dialógus – Találkozások címet viselő koncert április 23-án, kedden 19:30-kor kezdődik majd. Jegyeket a Püspöki Palota Látogatóközpontjában lehet vásárolni, áruk pedig egységesen 2500 forint.

fotó: Martinus Exclusive

Fábri Flóra hatévesen a Tóth Aladár Zeneiskolában H. Veres Zsuzsánál kezdett zongorázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zongora, illetve szolfézs-zeneelmélet szakon tanult. 2005 és 2007 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének-zene, karvezetés szakának hallgatója volt, eközben Soltész Anikó növendékeként kezdett csembalózni. 2011-ben a müncheni Zeneművészeti Főiskola csembaló-fortepiano szakán szerzett művészdiplomát prof. Christine Schomsheim osztályában. Részt vett több elismert művész mesterkurzusán.

2010-ben a tokiói Geidai Művészeti Egyetem vendéghallgatója, 2008 óta a Friedrich-Ebert-Stiftung ösztöndíjasa, valamint 2011-ben a DAAD-program támogatottja volt. Az esseni Folkwang művészeti egyetemen prof. Christian Rieger osztályában 2013-ban szerzett csembaló Master diplomát, kiváló minősítéssel.

Európa-szerte rendszeresen koncertezik, számos patinás helyszínen lépett már fel. Szólista tevékenysége mellett specialitása a kamarazene és a barokk zenekari és operarepertoár. A Vashegyi György által vezetett Orfeo zenekar tagja. Az

Il Quadro Animato

kamaraegyüttesével nemzetközi versenyek első díjazottja. Felvételei készültek többek között a Magyar Rádióval, a Bayerischer Rundfunkkal és a Norddeutsche Rundfunkkal. A frankfurti és a bécsi zeneakadémia csembaló korrepetítora.

Szilágyi Dóra Szombathelyen született. 7 évesen kezdett hegedülni, majd a Zeneművészeti Szakközépiskolába járt. Hegedűművész-tanári diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte meg, ezt követően barokk hegedű, illetve régi-zenei interpretációs tanulmányokat folytatott előbb a Freiburgi Főiskolán, majd Palermóban.

Szólistaként, kamara-, valamint zenekari muzsikusként rendszeresen fellép Európában és az USA-ban. Olyan neves előadókkal dolgozott már együtt, mint Hiro Kurosaki, Thomas Zehetmair, Sir Simone Rattle, Héja Domonkos, a Freiburger Barockorchester, a Danubia Szinfonikus Zenekar. Hegedűtanárként jelenleg Freiburg im Bresgau, illetve Offenburg zeneiskoláiban tanít.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

palig: S*jn*s sz*m*t t*l*p*k*n Sz*mb*th*ly*n sz*m*t *l b*n*k *z *mb*r*...
Elkezdődött a háború az illegális hulladéklerakók ellen Szombathelyen
miki1950 : N* *l*sz*r *s *rj *rth*t**n v*gy n* *rj s*h*gy. M*s*dsz*r, h* ...
Tiltakozik az ellenzéki szövetség a kormány „büntetőhadjárata” ellen
Paulus_Maior: H*gy m*g n* s*jn*lj*m *zt * r*p*dts*rk*t......
Nehéz hónapok előtt áll Vajna Timi, ezért luxuskörülmények között töltődik fel
Paulus_Maior: H*t g*nd*l*m, * n*l* v*gz*tt h*llg*t*k n*m f*gn*k *szt*lyf*n*k*k...
Vidnyánszky Attila is indít osztályt jövőre az SZFE-n
csarli: *z *ll*g*l*s sz*m*tl*r*k*s s*h* n*m f*g m*gsz*nn*, m*nt *h*gy * ...
Elkezdődött a háború az illegális hulladéklerakók ellen Szombathelyen