NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Viccmeséléssel oldották a dermesztő hangulatot A martfűi rém forgatásán

Sopsits Árpád rendező egyedülállónak látja alkotását a magyar filmtörténelemben.

November 7-én hétfőn a szombathelyi AGORA-Savaria Filmszínház közönségtalálkozót tart, és premier előtt látható majd A martfűi rém . Az est vendége a film rendezője, Sopsits Árpád. Akivel telefonon tudtunk néhány szót váltani.

A martfűi rém
fotó: bigbangmedia.eu

Maga a film reklámja is szlogenként használja, hogy az 50-es, 60-as években "nem létezett" Magyarországon bűnözés, sorozatgyilkosság meg aztán abszolút nem. Hogy bukkant akkor rá egyáltalán a sztorira? Mennyire voltak eltussolva a tények?

Én annak idején a hetvenes években egy ügyvéd barátomtól hallottam a történetről. Akkor elképzelhetetlen lett volna egy ilyen film elkészítése. Később próbálkoztam a tévénél, ott a történet keménysége miatt elzárkóztak tőle. Hát most a filmalapnál adtunk be pályázatot, ami, mint az elkészült film mutatja, sikerrel járt. A tények feltárásában pedig az volt a járható út, hogy hivatalos kérvényt adtunk be a Belügyminisztériumhoz, hogy segítség a munkánkat, így pedig minden ajtó megnyílt előttünk.

Mennyire volt nehéz a forgatás?

Elsősorban az volt a nehézség, hogy a film nagy része sötétben játszódik. Így, egyértelműen, sötétben kellett forgatnunk. Ami persze a filmet is megdrágította. A másik nehézség a film történetének kegyetlensége. Ez azért a stábot is eléggé megviselte. A forgatás alatt folyton vicceket meséltünk, hogy oldjuk ezt a feszültséget.

A martfűi rém
fotó: bigbangmedia.eu

A film fél évszázaddal ezelőtt játszódik. Kellékek, járművek, helyszínek, díszletek, mindennek hitelesnek kell lenni.

Hát igen, ezzel is meg kellett küzdenünk. Ez már azért is egy nagy feladat volt, mert az emberek ettől a kortól inkább szabadulni akarnak, mintsem hogy ereklyéket őrizzenek róla. De hál' istennek a kollégáim vannak annyira profik, hogy ezzel is megbirkóztunk.

CGI?

Van. Kellett a helyszíneken egy kis számítógépgrafika, hogy itt-ott visszapofozzuk őket a megfelelő megjelenésbe. Ez a mai filmgyártásban már nem kuriózum.

A martfűi rém
fotó: bigbangmedia.eu

Mi lett a film műfaja, thriller, krimi?

Talán ez nem is annyira fontos.

Akkor ne skatulyázzunk, de az biztos, hogy ennek a filmnek egészen biztosan jól áll a feszesség. Mennyit vágtak a filmen, hány változat készült?

Az év elején vágtuk meg először, most a film 1 óra 58 perc, akkor még egy jó fél órával több volt. Aztán hagytam pihenni a filmet, és egy jó hónap múlva ismét elővettük. Így nyerte el a mostani végleges formáját.

Ha szabad egy személyes véleményt, én nagyon örülök neki, hogy rábukkantak és volt merszük egy eléggé keveset bemutatott korban játszódó történetet elmesélni. A magyar film jó tíz éve a jelenkorban zajlódó romantikus vígjáték volt. Én meg már akkor is kerestem a kollektív emlékezethez kapcsolódó történetmesélést.

Hát köszönöm, ha így látja. Valóban ezekről, a huszadik század második felében játszódó történetekről sem szabad megfeledkeznünk. Látja, ilyen szempontból egyedülállónak érzem a filmem. Legalábbis én nem tudok róla, hogy lenne hasonló. A mozgókép pedig az egyik legszélesebb közönséghez eljutó fórum ehhez. Bízom benne, hogy egymásra talál majd a mozinézőkkel.

A martfűi rém
fotó: bigbangmedia.eu

A film hivatalos premierje november 10.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

gaful: N*gy*n h*ly*s *z,*m*t *rsz! Gr*t*l*l*k! T*nyl*g * t*bb* m*g cs*...
Beoltották Áder Jánost, kínai vakcinát kapott
zoll11: * têny *z, h*gy s*m* h*l*nd* *mb*r(h* n*ncs *ly*n, v*gy *ly*n p*...
Feljelentette Rogánékat Hajnal Miklós
demoktatorovm: 1. *nfl**nz* *ll*n v*n b*rk* *lt*l b*sz*r*zh*t* v*d**lt*s, t*h*t...
Emelt szintű készültséget rendelt el Orbán Viktor
fgzb: B*kr*s L*j*s *r*s**t m**g *lv*s*m *z *l*t *s *r*d*l*mb*n. J* ...
Podcast péntek Fekete-Győr Andrással, a Momentum miniszterelnök-jelöltjével
demoktatorovm: Cs*k *zt t*d*m n*k*d *j*nl*n*: https://www.p*rtf*l**.h*/g*zd*s*...
Emelt szintű készültséget rendelt el Orbán Viktor