NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Markus Söder: "egyszerűen nincs többé barátságos párt-lakóközösség" a Fidesszel

„A hitelességünk forog kockán.”

A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának megszüntetését javasolta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy szombaton ismertetett nyilatkozatában.

Markus Söder pártelnök bajor tartományi kormányfő a Süddeutsche Zeitung című lapnak kifejtette, hogy a Fidesz az európai jobboldal újjáépítéséről szóló bejelentésével "végképp búcsút mondott az EPP-nek" , és a pártcsalád "kereszténydemokrata értékeinek és alapvetéseinek".

Ezért minden harag nélkül pontot kell tenni a történet végére. Nem szabad "a végtelenségig meghosszabbítani" a Fidesz EPP-tagságának felfüggesztését, hanem "szét kell válnia útjainknak " - mondta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártjának vezetője.

Hangsúlyozta, hogy az államközi kapcsolatok szintjén természetesen továbbra is együtt kell működni Magyarországgal, "de a pártoknak a maguk útján kell járniuk" .

Az EPP "a polgári közép pártja, és nem jobboldali párt" , így "egyszerűen nincs többé barátságos párt-lakóközösség" a Fidesszel. Különben pedig a Fidesz tagsága körüli "végtelen huzavona" árt az EPP-nek, "a hitelességünk forog kockán" - mondta Markus Söder.

MTI

Hozzászólások (6)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kopaszkutya: "....* b*l*gym*n*szt*r l**nd* k*zl*s* sz*r*nt m*jd n*gy b*zt...
Kormányinfó: szombaton nyithatnak a teraszok
Gerovics8: 1*k sz*v*kk*l *t*k * m*s*k*t!!!...
Kormányinfó: szombaton nyithatnak a teraszok
TheJames: N* *g*n, *l*gg* k*sk*ny k*r*kp*r*t *l*pb*l *s, m*st m*r v*g*rv*n...
Szélesítik a Gyöngyös patak melletti bicikliutat a vasoszlopok mellett
Rőzsike : *r*lj*t*k m*gy*r*k. M*h*tt*k * k*csm*b*. *z *gy l*tsz*k s*nk*t ...
Kormányinfó: szombaton nyithatnak a teraszok
godemperor: *h*l *z *szl*p*k v*nn*k *tt k*sz*l*s*t*k, * t*bb* r*sz*n m*g n*m...
Szélesítik a Gyöngyös patak melletti bicikliutat a vasoszlopok mellett