NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

Ennél a képnél jobban semmi sem mesél arról, hogy merre tart a világunk

Főszerepben a Facebook nagyfőnöke, Mark Zuckerberg, akinek csak egyfajta szürke pólója van.

Nemrég még arról számoltunk be, mekkorát vicceskedett a közösségi oldal vezetője a saját ruhatárával , ami gyakorlatilag csak ugyanolyan darabokból áll, legalábbis ami a mindennapi irodába járást illeti. Tegnap ugyanez az ember egyetlen fotón sugalmazta meg, hogy mekkora erő is összpontosul a kezében. Ez itt az, bámuljuk csak meg tüzetesebben:

Mark Zuckerberg Facebook-vezér elsétál egy csomó furcsa ember mellett
fotó: Mark Zuckerberg

Zuckerberg ugyanis a Samsung nagy bemutatóeseményéhez csatlakozva elárulta (természetesen a Facebookon), hogy az új Galaxy S7 és S7 Edge felségjelzésű okosmobilok előrendelése esetén minden egyes készülékhez hozzácsapnak egy Gear VR nevű eszközt, vagyis virtuálisvalóság-headszettet, amit a Facebook által nemrég könnyed kétmilliárd dollárért felvásárolt Oculus technológia működtet. De aki nem előrendel, az is mindössze 99 dollárért hozzájuthat majd egyhez. A fenti, meglehetősen szuggesztív képen ilyenek mellett sétál el a nagyhatalmú közösségi oldal alapítója.

"Mindez azt jelenti, hogy a Gear VR milliók tulajdona lesz ebben az évben"

- mondta Zuckerberg.

Vagyis nagyon hamar rengeteg amerikai háztartás ablakain belesve azt láthatjuk majd, hogy apuka esetleg nem a tévé előtt döglik a Budweiserrel, hanem egy ilyen izével a koponyáján hadonászik vigyorogva:

fotó: Samsung

A Gear VR egyébként a mobil kijelzőjén látható képet nagyítja fel, de véletlenül sem csak ennyit csinál, hanem konkrétan betölti vele a látómezőnket, ráadásul három dimenzióban. A hozzá fejlesztett alkalmazások kvázi egy párhuzamos, fiktív valóságba helyeznek át minket: 360 fokban körbeforoghatunk, mászkálhatunk ezekben a virtuális terekben, miközben mondjuk csak otthon ülün a kanapénkon.

A legújabb szórakozási forma?

Nem csak elképesztő játékélményeket lehet így átélni, amikben úgy érezzük, hogy ott vagyunk az akció kellős közepén, de van már például olyan alkalmazás a fura fejdíszre, amivel nagy tömegesemények - például sportrendezvények, koncertek, vagy akár elnöki bejelentések - első sorában vehetünk részt anélkül, hogy valójában a helyszínen volnánk, írhatunk vele zenét egy virtuális stúdióban, körülnézhetünk a Grand Kanyonban utazás nélkül, tanulhatunk főzni , és így tovább. Vagy mondjuk a világhíres Cirque du Soleil társulat előadására sem el kell elmennünk a Föld másik végébe, mert 3D-ben megnézhetjük azt:

fotó: Nyugat.hu

És akkor most jött el az ideje, hogy visszakanyarodjunk a kezdő képhez, amin Zuckerberg elsétál a Gear VR-t viselő emberek mellett. Valahol eléggé nyugtalanító a jelenet, ahogyan senki tudomást sem vesz arról, ki megy el mellettük, neki viszont nincs semmi a fején, így ő mindenkit lát. És akkor most, ha kellőképpen imádunk parázni, jusson eszünkbe a Mátrix, Orwell, meg minden szokásos totalitárius jövőkép.

Ja, egyébként ő azt is bejelentette, hogy egy úgynevezett Social VR csapatot is csinál, vagyis elkezdenek masszívan dolgozni azon, hogy a technológiát hogyan ágyazhatják be később a közösségi médiába, elsősorban nyilván a Facebookba. Szóval a 360 fokban körbenézegetős videók még csak a kezdet.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

De casu diaboli: B*z*ny*t*n* * b*r*s*g*n k*ll. K*z*lt*m *gy t*nyt. M*gh*zz* t*bb...
Zacher etikája
miki1950 : *z *g*zg*t* t*rm*sz*t*s*n v*ssz*cs*n*lt* *z *szt*n*s m*m*l*kl*t*...
Répcelakon otthon maradt ma reggel a teljes tantestület, fegyelmit kapnak
miki1950 : *z *s*tb*n l*t*m, *z * t*ny *gy cs*pp*t s*m z*v*rj* *m*n*ns *szm...
Nem létező rendszámú autóval követték Czeglédy Csabát
miki1950 : * k*rh*zb*n p*nzt *j*nl*tt*k. *h*. *zt t*l*n b*z*ny*t*n* *s k*n...
Zacher etikája
miki1950 : Z*ch*r G*b*r Sz*b*d **r*p* p*dc*stj*b*n *lm*nd*tt *nt*rj*j* *s *...
Zacher etikája