NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Életmód

Retro felvonulás mozgalmi nótákkal és medvehagymával Táplánszentkereszten - Repülőnap Szombathelyen

Igazi virslis, sörös majális kerekedett az idén is a Szombathellyel szomszédos Táplánszentkereszten, hazánk legerősebb falujában. Videóbeszámoló.

Több mint tucatnyian hívták munkatársunkat május elsején, mondja már meg, hol lehet majálisozni Szombathelyen, van-e valami a repülőtéren, a szabadidőközpontban, hol lehet virslit és csapolt sört kapni? A korábban megszokott több színtéren zajló városi majálisoknak néhány éve már híre, hamva sincs. Az idén a Mediawave hozott némi színt a belvárosba, de annak köze sincs a majálishoz. A reptérre korábban volt hogy egy órás sorbaállással lehetett kijutni, koncertek, légibemutatók szórakoztatták a kilátogatókat, most csak sétarepülni lehetett, igaz, az is sokakat érdekelt. A délutáni futózápor azonban hazazavarta az embereket.

Sétarepülés a majálison, Szombathelyen
fotó: Tánczos Mihály

A Szombathelyhez közeli Táplánszentkereszten azonban igazi majálist találtunk, felvonulással, sörrel, virslivel és színes programokkal.

Felvonulás és majális Táplánszentkereszten 2010-ben

Ismét igazi tömeg vonult végig a falun és feltűnően sok csecsemőt és fiatalt láttunk. A településen pezsgő életet jelzi a sok klub. Kismamáknak baba-mama klub, a foltvarró asszonyok a Sárkány Klubba tömörültek (humoruk is van, ezek szerint), aztán ott voltak még a focisták, különféle tánccsoportok, tűzoltók stb.

Táplánszentkereszti retro felvonulás és majális - 2010.
fotó: Tánczos Mihály

A felvonulás alatt hallottunk mozgalmi énekeket, pletykákat és összességében azt szűrtük le, hogy a vonulók szeretnek Táplánszentkereszten lakni.

Még több kép az idei felvonulásról
fotó: Tánczos Mihály

A majálison virsli- és sörjegyeket is osztottak, amivel olcsóbban lehetett megvásárolni az ilyenkor kötelezőnek számító étkeket. Közben a színpadon az elmúlt évtizedeket idéző dalok csendültek fel, táncosok ropták a ropnivalót és az ugrálóvárak csaknem szétposszantak az igénybevételtől. A gyerekek és szülők legnagyobb örömére ezekbe ingyen mehettek a lurkók.

A tavalyi felvonulás képeit itt nézheti meg .

A falu egyik büszkesége a medvehagyma liget. Itt néhány napja tartottak sütő-főző versennyel egybekötött fesztivált a növény tiszteletére. A bioételek kedvelt fűszernövényének számos kedvező hatást tulajdonítanak ( lásd például itt ), Táplánszentkereszten pedig kaszálni lehet a medvehagymát. Ilyenkor az egész települést belengi a fokhagymára emlékeztető illat.

Medvehagyma fesztivál
fotó: Tánczos Mihály

És hogy miért medvehagyma a medvehagyma? Állítólag a téli álomból felébredő mackók ezzel hozzák újra formába magukat. Márpedig egy medve nem üzleti szempontok alapján dönt, így valószínűleg valóban jótékony hatású. Csak ne keverjük össze a leveleket a gyöngyvirág levelével, ami mérgező.

A tavalyi felvonulás videójáért katt ide .

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

gpszycho: *zt b*zt*s n*k*m *k*rt*d c*m*zn*? T* b*lf…?...
Hosszú sorban állnak a szavazók a szombathelyi, Fő téri előválasztási sátor előtt
fgzb: * f*s*zm*s t*n*t**: -*gyr* f*k*z*d* n*c**n*l*zm*s -*mb*r* j*...
A NER-elit luxusutazásait fotózó újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel
realista: *nn*,* sz*g*r* k*z*pk*rb*n * l*p*st "l*v*g*ss*l" b*nt*tt...
Katalizátorok tucatjait lopta el egy 18 éves fiú Szombathelyen
lalika: K*t*l*z*t*rt cs*k "l*v*g*ss*l" l*h*t l*pn*. ...
Katalizátorok tucatjait lopta el egy 18 éves fiú Szombathelyen
syracusa: J* b*mm*g, m**rt n*m m*ndt*d? H* n*k*d t*k*k* * f*s*zm*s m*g * p...
A NER-elit luxusutazásait fotózó újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel