NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Azonnali járványügyi szigorításokat követel a Magyar Orvosi Kamara

Különben napi több ezer új fertőzéssel és akár több százas nagyságrendű halálozással kell szembenézni.

A COVID-19 járvány egész Európában egy új, súlyosságában a tavaszi csúcsokat messze meghaladó szakaszba lépett - írja közleményében a Magyar Orvosi Kamara.

Mint írják, a járvány gyors súlyosbodása várható, és a hasonló helyzetű környező országok már többnyire meghozták a szakértők ajánlásait követő, szükséges intézkedéseket, hogy megóvják és megbecsüljék a frontvonalban lévő egészségügyi dolgozókat.

A kamara leszögezi, hogy

az egészségügyi ellátórendszer szerepe a járványkezelésben csupán kárenyhítő, a meghatározó a fertőzés terjedése, ennek megfékezése azonban összkormányzati felelősség.

A kamara az orvosok és betegek érdekében azonnali cselekvésre szólította fel a kormányt:

  • a tömegrendezvények engedélyezése terén jóval szigorúbb és következetesebb szabályalkotásra, megtartásuk esetén a maszkviselés és távolságtartás jelenleginél szigorúbb szabályozására és ellenőrzésére van szükség,
  • a vendéglátó- és szórakozóhelyek nyitvatartását és vendégszámát a fertőzésveszély miatt tovább kell korlátozni a járvány további eszkalációjának megakadályozásához,
  • ismételt kéréseink ellenére a védekezésre, így a maszkviselésre, távolságtartásra felhívó, a tavaszihoz hasonló kormányzati kommunikáció késlekedett,
  • szükség van a járványügyi szempontból leginkább veszélyeztetettek, idősek védelmét szolgáló felhívásokra és intézkedésekre, így például a számukra biztonságosabb bevásárlást biztosító idősávok mielőbbi visszaállítására,
  • a kormányzat egyedül hagyta az orvosi kamarát a vírusszkeptikus, a járványveszélyt lebecsülő csoportok elleni harcban. Összefogásra van szükség ahhoz, hogy ezek a csoportok ne kelthessenek hamis biztonságérzetet, és ne tudják csökkenteni a személyes védekezés hatékonyságát,
  • a COVID betegek ellátására kijelölt intézmények jelentős részében továbbra is elvárás a teljes ellátási spektrum, így az ütemezhető ellátások nyújtása. Ez fontos erőforrásokat köt le a fertőző betegek ellátása elől és felesleges fertőzésveszélyt jelent a betegek és az ellátószemélyzet számára, ismételten ennek mielőbbi megszüntetését javasoljuk,
  • a 65 év feletti egészségügyi dolgozók védelme kiemelten fontos, ezért a Kormány tegye lehetővé, hogy saját döntésük alapján az ellátásból visszaléphessenek,
  • az egészségügyi személyzet védelme és szűrése tagjaink visszajelzései alapján messze nem egyenletesen és általánosan megoldott, miközben mind több egészségügyi dolgozó megbetegedése veszélyezteti az ellátást – tünetmentes vírushordozás esetén pedig a betegeket és a kollégákat -, ezért ismételten rendszeres szűrésüket és fokozott védelmüket javasoljuk,
  • a korszerű járványkezelés intenzív tesztelésre és ennek eredményeire épített hatékony, szelektív intézkedésre és kontaktus kutatásra épül. A jelenlegi tesztelési és kontaktuskutatási kapacitás már nem elegendő a járvány terjedésének követéséhez, a Kormánynak ezért fel kell hívnia a lakosság figyelmét az egyéni prevenció fontosságára és a szociális kontaktok számának csökkentésére,
  • a Magyar Orvosi Kamara és az orvostársadalom számára a Kormány tegye hozzáférhetővé a járványügyi védekezést, az átvezényléseket, valamint a források allokációját, a kórházak feladatelosztását meghatározó és a járvány különböző szakaszainak védekezését leíró alapdokumentumot!
  • Hozzáteszik,

    a fentiek hiányában hamarosan a járvány tömeges fertőzésekkel járó szakaszával kell szembenéznünk, potenciálisan napi több ezer új fertőzéssel és akár több százas nagyságrendű halálozással.

    Ehhez

    az egészségügy túlterhelése és az egészségügyi dolgozók tömegeinek megbetegedése miatt, a megfelelő ellátás hiányában egyéb betegségben elhalálozók száma is hozzáadódik majd.

    A közlemény végén a kamara szakmai támogatásáról biztosítja, valamint felszólítja a kormányt, hogy

    a járvány okozta humanitárius és egészségügyi katasztrófa elkerülése érdekében

    mielőbb hozza meg a nemzetközi ajánlásoknak és gyakorlatnak megfelelő szigorító intézkedéseket!

    Hozzászólások (27)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    kovacs_ugynok: * v*g*n cs*k k*t*l*lt*d. *z *ly*n *kc**k*t m*gf*l*ml*t*s* c*ll*l...
    A titokzatos fekete autó a nemzetbiztonsági szakszolgálaté - írja posztjában Czeglédy Csaba
    kezdem: V*zsg*ln* k*ll * s*rt*tt*t *dd*g *ll*t* ** d*lg*z*k f*l*l*ss*g*t...
    Éveken keresztül, naponta verte élettársát a szombathelyi férfi, maradandó fogyatékosságot okozva neki
    shopron: * m*s*k k*rd*s, h*gy *m*t m*g *k*rn*k t*dn*, *rr* k*pn*k v*l*h*l...
    A titokzatos fekete autó a nemzetbiztonsági szakszolgálaté - írja posztjában Czeglédy Csaba
    shopron: M**rt m*r* sz*m*t*tt, h*gy m*jd m*g f*gj*k m*nd*n* k**?...
    A titokzatos fekete autó a nemzetbiztonsági szakszolgálaté - írja posztjában Czeglédy Csaba
    jeremias: B*z*m b*nn* h*gy N**l *s m*nd*n k*s cs*pps*g m*gk*pj* *zt * s*g*...
    Megkapja-e Noel a állami támogatással a 700 milliós gyógyszerre?