Mára már természetessé vált, hogy otthonunkban a színek, a formák és a minták egyéniségünket tükrözik, de ugyanezt nem mondhatjuk el például a háború utáni Nagy-Britanniáról. Amikor minden otthon szürke és egyhangú volt, akkor érkezett egy ötletekkel teli magyar fiatalember, aki kész volt felrázni a nemzetet. Reich Tibor új dimenziókat nyitott meg a textiliparban – munkássága előtt tiszteleg és születésének 100. évfordulóját ünnepli idén a manchesteri Whitworth múzeum különleges kiállításával.

Reich Tibor 1916-ban született Budapesten, zsidó család gyermekeként. A náci megszállás idején először Bécsbe, majd 1937-ben az angliai Leeds-be menekült, ahol később a modern textilipar úttörője lett. Ő álmodta meg azt a színes gyapjúszövetet is, melyet a fiatal Erzsébet királynő 1947-ben nászajándékul választott magának. Harminc évig tartó karriere bár nehezen indult, meghozta gyümölcsét: a magyar tervező munkái díszítik a királyi palotákat és több nagykövetséget is.

Egy sziámirózsaszín függöny lesz!

Bár a királyi család egyenesen rajongott Reich Tibor munkáiért, mégis az átlagember köszönheti neki a legtöbbet. Már a kezdetektől fogva merészen használta a színeket és a formákat, nem úgy, mint kortársai. Mindezt a magyar népviseletnek és nagyapja fonóüzemének köszönheti, ahol már gyerekként a színek szerelmese lett – meséli Tibor unokája, Sam Reich a The Guardiannek .

A legnagyobb áttörést mégis a1954-es Kaland a színekkel című kiállítás hozta meg, ahol olyan merész párosításokat láthatott a közönség, mint a „sziámi rózsaszín” és fekete, vagy mélyzöld. Ma már mindez annyira természetesnek tűnik, hogy talán fel sem fogjuk, milyen nagy jelentőséggel bírt, pedig Nagy-Britannia valóban Reich Tibornak köszönheti színes otthonait. A kiállítás aztán bejárta az egész országot, Londonban pedig több, mint 250 ezer embert vonzott a színes művészet.

Tibor úgy gondolta, hogy a színek különleges erővel bírnak és ezt az erőt nem szabad veszni hagyni. Bár kétségtelen, hogy nem ő volt az egyetlen, aki próbálta megtörni a szürke és barna árnyalatok uralmát, mégis az ő munkássága bizonyult a legmerészebbnek és ezáltal a legnépszerűbbnek is. A legnagyobb inspirációt számára a természet jelentette. A művész járta az erdőket, a folyópartokat és egyszerűen csak fotózott. Mindent lencsevégre kapott, amiben lehetőséget látott és sajátos módszereivel később ezekből a képekből varázsolt lélegzetelállító formákat.

Az elismerésért persze küzdeni és dolgozni kellett. A háború után, magyar állampolgárként nem lehetett saját vállalkozásának vezetője, így az első két évben csak alkotott és más bevándorlóknak segített. Kidolgozott egy rendszert, ahol betanította a kelet-európai menekülteket, majd később munkát is biztosított számunkra. Unokája szerint nagyapja a nyughatatlan alkotásvágynak köszönhette mindazt, amit elért.

Tibor vállalkozása egészen a hetvenes évekig virágzott, azonban ekkor az iparosodás és az olcsó munkaerő miatt kénytelen volt feladni az álmát. Egy ilyen művésznél a tömegtermelés szóba sem jöhetett, máshogy viszont nem tudták volna fedezni a költségeket. Az üzem vége szerencsére nem jelentett egyet az alkotói válsággal. Nyugdíjas éveiben körülbelül 15 ezer vázlatot készített és végre gyűjtői szenvedélyének is hódolhatott – Európa legnagyobb modellautó- és bélyeggyűjteményét hagyta utódaira.

A Whitworth kiállítás mellett Sam Reich megpróbálja újjáéleszteni nagyapja üzemét, illetve annak egy részét, hogy a vázlatok alapján megalkothassanak néhány új, mégis eredeti mintát. Mert, ahogy Reich Tibor is mondta: ezek a színek nem csak az otthonunkba, de az életünkbe is vidámságot hoznak.