NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Úgy néz ki, ezeken a vasi településeken vannak a legfelelősségteljesebb gazdik

Sok-sok kutya és macska lesz ivartalanítva, aminek biztos, hogy örülnek az állatvédők és a menhelyek.

Sajnos örökös szélmalomharcot vívnak az állatvédők és a menhelyek a nem éppen felelősségteljes gazikkal Magyarországon, ugyanis nem túl nagy divat az ivartalanítás, ami miatt óriási a túlszaporulat. A nemkívánatos kiscicákat és kiskutyákat sokan előszeretettel kidobják, gyakran az anyákkal együtt, a menhelyek pedig nem bírják.

Erre jött egy egész jó kezdeményezés a kormánytól, ami még akár segíthet is valamennyire rendet tenni a fejekben. A Magyar Falu Program keretében ugyanis meghirdették többek között a „Felelős állattartás elősegítése” nevezetű pályázati kiírást is az 5000 fő, és ez alatti lakosságú településeknek.

fotó: Garai Antal Atom

Ennek keretében pedig lehet támogatást kérni a kutyák és macskák ivartalanítására, veszettség elleni védőoltására és a mikrochippel történő megjelölésre is. A kiírás szerint a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 500 millió forint volt, amiből egy település maximum 1 millió 500 ezer forintot kaphatott. Ebből azért elég sok kutyát és macskát lehet ivartalanítani, beoltani vagy mikrochippel megjelölni.

A pályázati határidő július 18. volt, eddig kellett leadni egy igényfelmérő lapot az érintett önkormányzatoknál, nemrég pedig be is futott a nyertes települések listája – köztük szerencsére jó pár Vas megyei községgel.

A pályázaton ezek a települések nyertek:

  • Cák Község Önkormányzat: 277 998 Ft
  • Csénye Község Önkormányzata: 449 981 Ft
  • Gérce Község Önkormányzata: 1 441 005 Ft
  • Győrvár Község Önkormányzata: 860 676 Ft
  • Kemenesmagasi Községi Önkormányzat: 598 000 Ft
  • Kemenessömjén Község Önkormányzata: 883 687 Ft
  • Kissomlyó Község Önkormányzata: 527 228 Ft
  • Községi Kisrákos Önkormányzat: 374 995 Ft
  • Községi Pankasz Önkormányzat: 266 989 Ft
  • Nagyrákos Község Önkormányzata: 957 769 Ft
  • Nagysimonyi Község Önkormányzata: 1 499 000 Ft
  • Nádasd Községi Önkormányzat: 1 482 180 Ft
  • Répcelak Város Önkormányzata: 934 102 Ft
  • Simaság Község Önkormányzata: 640 000 Ft
  • Sitke Község Önkormányzata: 1 087 000 Ft
  • Vasvár Város Önkormányzata: 884 004 Ft
  • Pedig fontos lenne az ivartalanítás

    Még 2020 júniusában írtunk

    2020.06.22. 19:09

    Sok kutyásnak nincs pénze ivartalanításra, mások pedig nem is tartják fontosnak

    / hasznos 7 hsz. /
    A Bayer 3000 fő bevonásával készített kutatást arról, mennyire felelősek és tudatosak a magyar kutyatartók.
    mi is egy kutatásról, melyből az derült ki, hogy sok kutyásnak nincs pénze ivartalanításra, mások pedig nem is tartják fontosnak. Kedvenceik egészségének megóvásában a védőoltást tartják a legfontosabbnak, ezt követi az élősködők elleni védekezés, a fontossági lista harmadik helyén pedig a rendszeres féreghajtás áll.

    Az ivartalanítást viszont sajnos sokkal kevésbé tartják fontosnak, mint amennyire kellene. Sok, magát felelősnek tartó gazdi még a szőr és fogápolást is fontosabbnak tartja, mint az ivartalanítást. A problémában viszont az is szerepet játszik, hogy az általános egészségügyi intézkedések között az ivartalanítás a legköltségesebb beavatkozás, amivel nem minden gazdi számol az örökbefogadás előtt.

    Pedig nem csak a túlszaporulat miatt fontos az ivartalanítás. Ahogy azt korábban Dr. Varjú Gábor, a Szombathelyi Állatkórház vezetője is mondta lapunknak,

    2018.05.22. 20:18

    Az ivartalanítás a daganatos betegségeket is megelőzheti a házikedvenceknél

    / (x) gal. /
    A kutyáknál és a macskáknál is népbetegség lett a daganatos elváltozás.
    már szinte nincs olyan 10 év feletti kutya, akit ne kellene emlő, vagy bőr daganat miatt állatorvosi ellátásra vinni. Az időben elvégzett ivartalanítás erre is gyógyír lehet, hiszen a kutyáknál és a macskáknál is népbetegség lett a daganatos elváltozás.

    Kapcsolódó

    2020.03.01. 19:39

    Tudta, hogyha nem ivartalanítja a macskáját, esélyes, hogy csak fele annyi ideig fog élni?

    / (x) 19 hsz. /
    Az ivartalanítás fontosságáról mesélt lapunknak a Szombathelyi Állatkórház orvosa, Dr. Varjú Gábor.

    2018.05.22. 20:18

    Az ivartalanítás a daganatos betegségeket is megelőzheti a házikedvenceknél

    / (x) gal. /
    A kutyáknál és a macskáknál is népbetegség lett a daganatos elváltozás.

    Hozzászólások (1)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    TheOldBarbers: N*! M*st h*gy v*gr* * sz*rk*szt*s*g d*lg*z**n*k s*k*r*lt k*j*l*l...
    Szabálytalan és kreatív parkolások Szombathelyen: a zöldirtás örök
    iszek: H* M*rk*-Z*y,*z *ll*nz*k gy*z, H*dh*zy l*sz *z * *lsz*m*lt*t*s* ...
    Hadházy: Orbán szülőfalujába a kisvasút mellé 1,5 milliárdért építenek hatalmas hidat
    Kovács Jenő: 1. * V*s* *ng*tl*nf*jl*szt* Zrt-t 2021. j*l**s*b*n j*gy*zt*k b*....
    Nem lesz licit, viheti a 800 milliós szombathelyi ingatlancsomagot az egyetlen állva maradt pályázó
    jokkmokk: Ny*lv*n * B v*lt*z*t j*tsz*k cs*k...
    Új tulajdonosa lesz a Haladás futballcsapatnak, Homlok Zsolt a kapuk előtt
    polgartars: N*m *rb*n * b*t*g, h*n*m *z*k, *k*k h*szn*k n*k*. *nn*k * b*r*h...
    Hadházy: Orbán szülőfalujába a kisvasút mellé 1,5 milliárdért építenek hatalmas hidat