NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Ma 104 éves Szombathely büszkesége, Spiegler Elemér - Tudta, hogy ő a legidősebb tagja az MSZP-nek is?

A város legidősebb embere, Elemér bácsi jó egészségnek örvend, mi is meglátogattuk.

Ottjártunkkor épp Ipkovich György és Kopcsándi József váltotta Prugberger Lászlót. Magától az ünnepelttől tudjuk, reggel óta folyamatosan hívják és keresik fel, hogy felköszöntsék az örökifjú öregurat. Ipkovichék egyébként meglepetésvendéget is vittek, ugyanis telefonon felköszöntötte őt Molnár Gyula, az MSZP elnöke is. Hogy miért? Hát azért, mert Elemér bácsi a párt legidősebb tagja.

Öreg huszár vagyok! - mondta kedélyesen az őt köszöntő MSZP-elnöknek
fotó: Vágvölgyi Bálint

Aki ismeri Spiegler Elemér múltját, tudja róla, hogy megjárta a poklok poklát, a holokauszt borzalmait

2013.08.24. 08:10

Halálmenetben sohase vedd le a cipődet!

/ közélet 4 hsz. /
A szombathelyi Spiegler Elemér bácsi épp ma százegy éves, túlélte a holokausztot, és köszöni szépen, jól van. Mi a titka?
. 1945-ben hazatérve lépett be a pártba, úgy gondolta a háború után, a baloldalon a helye. Tisztséget sem a rendszerváltás előtt, sem azután nem vállalt, egyszerű munkás emberként élte életét.

fotó: Vágvölgyi Bálint

A történelem a mai napig nagyon érdekli, ahogy többedmagunkkal körbevettük, kíváncsian hallgattuk Elemér bácsit szavait, ahogy dobálózott a történelemkönyvekből ismert nevekkel. Velük élt egy korszakban, ami nekünk történelem, neki az élete része volt:

Négy éves voltam, a Jóska akkor halt meg… a Ferenc Jóska.

fotó: Vágvölgyi Bálint

Elemér bácsi aktív életet él, nemrég Felsőőrön kapták lencsevégre

2016.07.24. 11:28

A 104 éves Spiegler Elemér bácsi épp Oberwartban shoppingol

/ könnyű /
... és hazajár, mert Felsőőrön született...
, amikor épp bevásárolt. Sokat olvas, könyveket és újságot is. Minden délelőtt elolvassa az aznapi Népszabadságot, és a Vas Népét, szereti a sportközvetítéseket, bár az olimpiát csak hellyel-közzel követte, mert az éjszakai közvetítéseknél fontosabbnak tartotta, hogy pihenjen. Úgy véljük, ez a nyugalom, az egyik legfontosabb éltető ereje. Nem tévedünk, ezt ő is megerősítette, amikor erről faggattuk:

Nem csináltam semmiből sem problémát.

A Nyugat olvasóinak is üzent:

Érjék meg ezt a kort!

- Azon leszünk, Elemér bácsi, azon leszünk!

Boros Ferenc, Horváth Zoltán és Kozma Gábor 2013-ban készítettek Elemér bácsival egy többszörös díjnyertes dokumentumfilmet.

A film bemutatja mélyen humanista személyiségét, megcsillantja a borzalmakat felülíró humorát, és elénk állítja azon bölcsességét, amellyel az emberlakta időt és teret szemléli. Spiegler Elemér igazi napfényember, s mint ilyen, legyűrte a sötétséget, a gonoszt: semmi-időbe taszította azt a világot, amely szégyenfolt az emberi civilizáció történetében.

Hozzászólások (3)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Jómagam: *n t*rt *l * t*m*t*l. *n cs*k v*l*sz*lt*m r*....
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
Jómagam: * k*v*s*bb k*l*gz*tt v*r*s *s v*sz*ly*s. N*m h*gyh*t* *l * m*szk...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
miki1950 : *z *mb*r* J*g*k **r*p** B*r*s*g* *gy d*nt*tt, h*gy *z *ll*m*k d*...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
OhneGetzi: *m*t * t*rv*ny*k *ng*dn*k, k*h*szn*lj*. F*lj*bb k*ll*tt v*ln* r...
Sárvár és a multik - Mennyire fér meg az ipar az idegenforgalommal?
miki1950 : *rr*l sz*l. M*v*l k*ty* b*j*m, n*m *k*r*k sz*nd*k*s*n b*t*g l*n...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?