NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Vélemény

A mezőgazdaság jövőjéről tartott vitaesteket az LMP

Sajtóközlemény

A Lehet Más a Politika csütörtökön Sárváron, péntek este pedig Körmenden tartott többpárti vitaestet a magyar mezőgazdaság jövőjéről. A két est során a résztvevők több témát is érintettek, így különösen az élelmiszerbiztonság és a magyar áruk versenyképessége kapott nagy figyelmet, de szóba került a vadgazdálkodás, a vadászati törvény újraírásának aktualitása is.

Egyetértés volt abban, hogy a mezőgazdaságban és a hozzá kapcsolódó feldolgozóiparban százezres nagyságrendben teremthetők munkahelyek. Mindannyian elégtelennek tartjuk az ellenőrző szervek dolgozóinak számát az élelmiszerbiztonság területén, ugyanakkor az az tapasztalat, hogy a kicsiben gazdálkodókat és a nagyobb cégeket nem mindig mérik azonos mércével.

A vitára meghívást kaptak a parlamenti pártok képviselői is, azonban nem minden párt gondolta úgy, hogy a téma megér egy beszélgetést. A kormánypárt többszöri írásbeli megkeresésre sem válaszolt, így kénytelenek vagyunk arra gondolni, hogy számukra a magyar agrárpolitika nem fontos, a magyar gazdák sem tartoznak a nemzeti konzultációt hirdető Fidesz-KDNP-szövetség érdeklődési körébe. Ez különösen azért érdekes, mert Körmenden és környékén volt a legmagasabb a Fidesz támogatottsága 2010-ben, de úgy látszik, hogy már itt sem mernek kiállni vitázni.

LMP Vas megyei szervezete

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

spq2s: *g*n, *k*r p*ld*t *s v*h*tn*nk * sz*msz*d*nkr*l, m*rt * l*g*t*ls...
Szombathely legrosszabb állapotban lévő utcái: A Paragvári utca
azazel: Cs*k gr*t*l*ln* t*d*k. M*g t*bb *ly*n k*zd*m*ny*z*s k*ll*n*. Sz*...
Nem vártak a csodára – Összefogott egy maroknyi szombathelyi kiskertes és lekavicsozták saját utcájukat
crankitup: ...k*v*ncs* v*gy*k, h*gy t* m*ly*n j*g*n m*n*s*t*d *zt *tt k*mm*...
Rendkívüli tüntetést jelentettek be hétfőre
Kubota: L*h*t, d* m*st Sz*mb*th*lyr*l m*gy * d*sk*rz*s. *nny* *r*v*l p*l...
Szombathely legrosszabb állapotban lévő utcái: A Paragvári utca
spq2s: * v*r*s*n k*v*l* *t*k*t *gy*n*gy l*sz*rj*k? T*dt*d?...
Szombathely legrosszabb állapotban lévő utcái: A Paragvári utca