NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sport

Ligeti Dániel is összebirkózott magának egy európai bronzérmet

Mindössze 21 évével, és 120 kilójával lett harmadik az európa-bajnokságon a Haladás VSE-ben birkózó Ligeti, miután maga alá gyűrte a német Nick Matuhint.

A 21 éves magyar nehézsúlyú az éremért rendezett csatát két menetben nyerte meg. Az első két percben Ligeti egy szép mögékerüléssel került 1-0-ás előnybe, amit meg tudott tartani.

A pihenő után sokáig nem tudtak egymással mit kezdeni a felek, értékelhető akció nem történt, két másodperccel a vége előtt aztán Ligeti szépen kitolta riválisát, amiért egy pontot kapott. A német edző ezek után visszanézette az akciót, de a bírók a felvételek megtekintése után sem döntöttek másként, így Ligeti egy büntetőponttal is gazdagodott, 2-0-lal vitte végül a szakaszt, a meccset és az érmet.

(forrás: Sport TV)
fotó: -

A másfél hete rendezett csapat-világbajnokságon öt meccsen négy győzelmet aratott Ligeti Dortmundban három sikerrel és egy vereséggel zárta a napot, egyedül a későbbi győztes török Fatih Cakiroglu tudta őt legyőzni.

A csapat-vb-n egy kicsit jobban ment a birkózás, ma az első két meccsem alatt úgy éreztem, elájulok. Fáradtnak, álmosnak éreztem magam

- nyilatkozta az MTI-nek Ligeti. -

A vereség után leültünk Gulyás Istvánnal, s rendbe tettük a dolgokat, az esti meccsek pedig úgy alakultak, ahogy elterveztem. Már annyiszor voltam ötödik, a junioroknál és a felnőtteknél is, de végre megvan az érem.

"Megint sikerült bizonyítanunk"

A 66 kg-os Wöller Gergő két győzelem után - Ligetihez hasonlóan - a negyeddöntőben veszített a címvédő Dzsabrail Haszanov ellen, majd a vigaszágon győzött, és ő is a bronzéremért léphetett szőnyegre, ám ott kikapott a szintén német színekben versenyző Saba Arasch Javad Bolaghitól, és ötödik lett. Veréb István (84 kg) számára egy mérkőzésig tartott az EB.

A magyar szabadfogású válogatott két bronzéremmel zárta a kontinensviadalt, miután kedden Hatos Gábor lett szenzációs módon harmadik a 74 kg-os súlycsoportban.

A mai napunk is jól sikerült, Dani bizonyította, hogy számolni kell vele nemzetközi szinten is. Egy kicsit fáradtabb volt, mint a csapat-vb-n, de ő még nagyon fiatal, egy héten belül kilenc ilyen meccs még sok neki egy picit. Gergővel is elégedett vagyok, annak ellenére, hogy jó esélye volt az éremre, tulajdonképpen egy figyelmetlenség miatt kapott ki. Azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nagyon hosszú sérülés után most tért vissza. Összességében természetesen elégedett vagyok, megint sikerült bizonyítanunk

- mondta az MTI-nek Gulyás István szövetségi kapitány.

Kapcsolódó

2011.03.30. 01:02

Hatos Gábor szenzációs bronzérme

/ sport 2 kapcs. /
Ismét dobogóra állhatott a Haladás VSE birkózója, aki a 74 kilogrammosok mezőnyében azeri ellenfelét legyőzve bronzzal zárta a dortmundi Európa-bajnokságot.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés