NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Lenyúlta a cég pénzét a kirendeltségvezető

658 ezer forintot. Felfüggesztett börtön járhat érte.

A Körmendi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki saját céljaira fordította a rábízott termékek értékesítéséből befolyt 658.000 forint vételárat 2017 októbere és 2018 márciusa között - jelezte a mai napon a Vas Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott kirendeltségvezetőként dolgozott egy autóalkatrészek értékesítésével foglalkozó cégnél egy Vas megyei városban.

A vádlott 51 terméket értékesített hat hónap leforgása alatt, úgy, hogy a vételárat nem fizette be a cég pénztárába, hanem saját céljaira fordította, a termékeket pedig továbbra is feltüntette a leltárban.

A vádlott cselekményére akkor derült fény, amikor a kirendeltség új helyre költözött 2018 márciusában, ezért ellenőrzést és leltározást végeztek.

A Körmendi Járási Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kovacsg: *n cs*k *zt m*nd*m, l*h*t *tt t*lt*k*zn* *z *ngy*n*s t*szt, m*g ...
A vállalati koronavírus-teszt miatt az adatvédelmi hatósághoz fordult a szombathelyi TDK egyik dolgozója
rheingold1926: N*m k*r** *z m*g?...
Hamarosan nyithatnak a mozik, színházak, vendéglátóhelyek, fürdők
Katka: T* m*gy*r*z*d * f*l*l*l*n k*rm*ny b*z*ny*tv*ny*t? K* k*rt *rr*? ...
Hamarosan nyithatnak a mozik, színházak, vendéglátóhelyek, fürdők
joska01: F*lr**rt*sz-*ng*m n*m z*v*r,h*gy n*k*d *z * v*l*m*ny*d,h* 100x l...
Zacher etikája
Ddd911: *rr*l n*m *s b*sz*lv*, h*gy *gy*s v*kc*n*r*l *zt s* t*dj*k *ld*n...
A vállalati koronavírus-teszt miatt az adatvédelmi hatósághoz fordult a szombathelyi TDK egyik dolgozója