NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Jelentem

Lelegelik az állatok a virágokat a Jáki úti temető sírjairól

Most éppen ott élnek, és kapóra jön nekik, hogy sok a szép, édes virág.

Nemrég egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy sorra tűnnek el a virágok a Jáki úti temető sírjairól. Szerinte állatok járnak be a temetőbe, mégpedig azért, mert egy építkezés miatt kibontották a kerítést egy szakaszon.

Megkerestük a Vas Megyei Temetkezési Kft.-t, akiktől megtudtuk, hogy tényleg állatok járnak rá a sírok virágaira. Kiskós Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója azt is megerősítette, hogy az állatok akkor merészkedtek be a temető területére, amikor a szomszédos telken építkezések folytak. Ez egybeesett azzal, amikor hidegebbre fordult az idő, a négylábúak pedig élelmet kerestek. Az illatos, édes virágok pedig igazi csemegének számítanak a növényevő vadaknak.

Nekünk kegyelet, nekik illatos legelő
fotó: BZ

A kerítést azóta már visszaépítették, a baj ezzel csak annyi, hogy a temető területén található egy erdő, ahova addigra beköltöztek az állatok. Most is onnan járnak rá a sírokra.

A temetkezési cégnek viszont már van egy terve arra, hogy hogyan állítsák meg a kleptomániás zúgevőket. Az állatokat nem tudnák, és nem is akarnák kilőni (Ezt mi csak helyeseljük. Szerk.), hiszen a temető lakott területnek minősül. Így ott tilos a vadászat. A cég végül arra a döntésre jutott, hogy egy vadhálóval körbekerítik az erdőt, ezzel visszatartva az állatokat.

Erről azonban már a városháza dönt, a projektnek nekik kell zöld utat adni. A kivitelezés tehát csak jövőre kezdődhet el, addig tűrnie kell a szombathelyieknek, hogy néha eltűnnek a virágok a sírokról.

Hozzászólások (3)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

lolka: *zz*l *n *s t*szt*b*n v*gy*k. H* *zt n*zz*k, n*m s*k*r*lt k*v*t...
Úgy néz ki, befellegzett az egyik híres Vas megyei pékségnek
miki1950 : *hh*z * t*m*h*z k*pcs*l*d**n m*gj*l*nt K*r*ny* Gy*rgy t*ll*b*l *...
Magyarország kilép az Unióból vagy Orbán elbukik? Mi lehet a vége az EU-val folytatott harcnak?
rheingold1926: L*m l*m, m*g*nt b*b*z*ny*s*d*k, h*gy * pl*k*t*kh*z *s *gy k*ll n...
Ujjlenyomatot vett a rendőrség egy átragasztott kormányzati plakátról Pécsen
rheingold1926: R*p*l * P*g*z*s, k* t*dj* h*l *ll m*g, s k*t h*l, k*t m*k*r t*g...
Magyarország kilép az Unióból vagy Orbán elbukik? Mi lehet a vége az EU-val folytatott harcnak?
lalika: H* * n*p b*l*d*gl*k *s,*kk*r *s * f*gj* m*gm*nd*n* k* k*ph*t *s ...
Magyarország elbukta a Norvég Alap 77 milliárdját